3. fejezet
Bűn
Bűn
Gyors rendrakás után próbáltam összeszedni, a már megszerzett adatokat, de sajnálatos módon nem sok minden állt rendelkezésemre. A pontos megbeszélt időben érkeztek a srácok, Jo-val az oldalukon.
- Gondolom felvigyázni jöttél. - Súgtam oda neki, mire elhúzta a száját. Jelezni akarta, hogy dehogyis, de nem hittem neki. Látta, amit látott, és ha ez a két ember ennyire fontos számára, minimálisra próbálja csökkenteni a veszély lehetőségét. Ránézésre megállapítottam, hogy tényleg szerelmes.
Megvontam a vállam és eléjük toltam a papírhalmot. Sam rögtön rácsapott, míg Dean, fel-le sétálgatott és méregette a szobámat. Egy pillanatra megállt és elmosolyodott a lemezeket látva. Értem, szóval ő is a rock n roll oltárán áldoz. Plusz pont idegen.
- Ezt nem értem. - Szólalt meg végre Sam. - Így nem lehet eltűnni, hacsak nem halsz meg, de annak is nyoma kell legyen valahol.
- Majd szólunk Cas-nek, ő segít. - Mordult fel Dean, de továbbra is mászkált, most éppen a DVD gyűjteményt vette szemügyre. Ash-nek hála végre lehettek saját dolgaim. Minden kedvencemet beszerezte. Jo szerint picit oda volt értem, de nekem ez nem jött le.
- Ki az a Cas? - Érdeklődtem, mire a fiúk összenéztek.
- Egy jó barát. - Tudta le Sam a témát. - Ezeket elvihetem még böngészni? Úgyis itt maradunk még pár napig. - Bólintottam, ő összepakolt és már ott sem volt.
- Szólunk Castielnek, és utána beugrunk érted. - Dean is távozott.
Jo ott állt a szoba közepén és engem figyelt.
- Mi van? - kezdett idegesíteni.
- Ne menj a közelükbe. Ha bajuk esik, saját kézzel döfök egy karót a szívedbe.
- Nem az én hibám volt. - Utaltam vissza a múltkor történtekre. Ezzel próbáltam saját magam is nyugtatni, több-kevesebb sikerrel.
- Persze. - Horkant fel.
Nem foglalkoztam vele. Inkább kisétáltam a bárba, felmarkoltam egy üveg whiskyt és kivonultam a nyugodt kis lőterembe. Nem sokra rá, Sam érkezett, hogy felvilágosítson a fejleményekről. Szó nélkül követtem.
A szobában ott állt egy igen érdekes alak. Hosszú ballonkabátban, komoly, kifürkészhetetlen tekintettel.
- Szia, Anna vagyok. - Nyújtottam neki a kezem, de ő csak bámult, majd hátrált egy lépést.
- Mi vagy te?
- Csatlakozhatok? - dörrent mögöttem a borzongással egyet jelentő hang. Felé nyújtottam az üveget, amit elfogadott és lehuppant mellém. Nem beszélgettünk, csak néztük az eget és kezdtem egyre inkább zavarba jönni.
- Mit értett azon Cas, hogy MI vagy? - szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom. - Feleltem őszintén. - Tényleg nem tudom.
- Valamiféle szörny vagy? - Vonta fel a szemöldökét.
- Szörny - kacagtam fel. Magam sem tudom, hogy az elképzeléstől, vagy attól, hogy én sem tudtam az igazat.
- Komolyan kérdezem. Cas nem téved ilyen dolgokban. - Emelte rám a tekintetét, amitől a gyomrom görcsbe rándult.
- Komolyan fogalmam sincs! - Ismételtem önmagam. - Egy biztos, valami baj van velem. - Vallottam be neki, és talán most először, magamnak is.
- Hogy működik?
- Micsoda? - lepődtem meg.
- Hát ez a kisugárzás vagy mi. Olyan vagy, mint valami ragadozó? Ami szexuális energiákkal vonzza magához a kaját?
- Te miről beszélsz? - képedtem el. - Nem ettem meg soha senkit és semmit. Amúgy meg, ne vádaskodj, mert ez nem az én, hanem a te rohadt kisugárzásod! - Már kicsit feljebb emeltem a hangom. Ilyen képtelenséget állítani!
- Nem, bár hízelgő, hogy ezt mondod, de ez belőled jön. Sam is megérezte, de valamiért rám jobban hat. - Oldalra döntötte a fejét és úgy fürkészett. Belőlem pedig dőlni kezdett az összes furcsa dolog.
- Nem tudom Dean. Mikor apám gyilkosa a közelembe jött, összerogyott. Először azt hittem megsérült, de mire kiértek a rendőrök, eltűnt. Aztán ez a rohadt hideg! Ha ideges vagyok, vagy félek, rettentő hideg lesz. Meg ott van az a múltkori... - Itt elharaptam a szót, nem szabadna ezt elmondanom neki. Jo segített elsikálni. Nem tudhat róla több ember.
- Milyen múltkori? - kúszott fel a szemöldöke a homloka tetejére.
Csak ráztam a fejem, hogy nem szeretném tovább mondani, inkább ittam még pár kortyot a töményből, majd mégis megeredt a nyelvem.
- Volt egy srác. Nagyon bejött. Elég részegek voltunk, de nem annyira, hogy ne lehetne... Érted. - Magyaráztam neki és próbáltam összefüggést keresni a saját szavaimban. - Itt rúgtunk be a bárban, szóval az én szobám volt a legközelebb. Aztán hát... Nem is tudom mi történt. Megcsókolt, de utána valamiért nem bírtam ellökni magamtól. Összeesett, mire nagyon megijedtem. Próbáltam újraéleszteni, de...
- Meghalt? - kérdezett bele a történetbe először, üveges szemekkel. Csak bólintottam válaszként.
- Jo segített eltüntetni.
- Máskor nem fordult elő ilyesmi? - érdeklődött tovább. Megráztam a fejem.
- Nem. Nem volt rá alkalom, úgymond. Ő lett volna tudod, az első... - Temettem zavaromba a két kezembe az arcom.
Talán még életemben nem jöttem zavarba. Fura érzés volt. Aztán arra lettem figyelmes, hogy elhúzza a két kezem az arcom elől. Nem nyitottam ki a szemem, csak mikor megéreztem a leheletét az orrom hegyénél. Akkor felpattantak a szemeim.
- Bántani foglak. - Suttogtam, de már kapart a torkom, annyira éheztem a belőle áradó energiára.
- Nem fogsz. - jelentette ki, mintha csak azt beszéltük volna meg, hogy ő nem kér tojást reggelire.
Gondolkodni nem volt időm, felkanalazott a földről és egy sötét autó felé vette az irányt. Csak mikor a közelébe értünk, akkor láttam meg, hogy egy Chevy Impala.
- Szép.
- Ő az én Baby-m. - Mosolyodott el, majd óvatosan betett a hátsóülésre, mint egy babát. Előre nyúlt és bekapcsolta a rádiót, miután utánam mászott. Felcsendült egy nagy kedvencem a Metallicától, a One című számuk.
- Biztos vagy benne? - Adtam meg neki az utolsó menekülési pontot, de ő csak óvatosan közeledett, míg végül megcsókolt. Mintha még a gyomrom kordulását is hallani véltem volna. Ijedtemben elhúzódtam. A szeme csukva volt, majd az elválás pillanatában kipattant.
- A szemeid - vonta össze a szemöldökét. - Kéken világítanak. - Nyalta meg a száját.
Én nem éreztem semmi furcsát, azon kívül, hogyha nem folytatjuk az elkezdetteket, azon nyomban meghalok. Nem hagytuk abba. Hagytam, hogy óvatosan levetkőztessen, amíg én is megszabadítottam a felesleges textiltől. Felém mászott, de nem volt félelmetes. Sokkal inkább féltő. Csendben, becézgetve a másik bőrét, megterhelő, gyönyör teli volt az egész. Nem tudtam túléli-e, próbáltam visszafogni magam. Mikor végül belém nyomult, nem éreztem fájdalmat, sokkal erősebb volt az éhség, ami elkapott. Ránéztem és láttam, hogy csukott szemmel, erősen koncentrál.
Végig simítottam a hátán lévő izmokon, amit biztatásnak vett és tovább lendített minket. Csak egy halk visszafogott nyögés tört fel a torkunkból, mikor ránk szakadt az ég, mégis úgy éreztem magam, mint aki soha életében nem lakott ennyire jól. Zihálva élveztük a másik testéből áradó forróságot, szorosan összeölelkezve, egy szót sem szólva.
- Jól vagy? - kérdeztem meg félve. Bár, már belül örömtáncot jártam, hogy még vesz levegőt és nem állt meg a szíve.
- Azt hiszem. Úgy érzem magam, mintha lefutottam volna egy maratont. Eléggé leszívtál. Szó szerint. - Emelte rám a tekintetét.
- Legalább lélegzel. - Sóhajtottam fel megkönnyebbülten. - A múltkori srácnak azonnal megállt a szíve.
- Én edzésben vagyok. - Vigyorodott el, majd egy puszit nyomott a mellkasomra és lekászálódott rólam.
Felöltöztünk, majd kikászálódtunk a csodajárgányából. Szemmel láthatóan alig állt a lábán, remegett.
- Biztos meg leszel? - fogtam meg a karját, mire maga felé fordított és megcsókolt.
Erre aztán nem számítottam. Gyorsan elhúzódtam. Az állóképessége kibírta az eddigieket, de továbbra nem mertem még hozzáérni sem a bőréhez.
- Eszek egy keveset és rendben lesz minden. - Vigyorodott el halványan. Meg akarta fogni a kezem, de inkább elhúztam. Jo biztos sokkot kapott volna és még be is váltotta volna az ígéretét, miszerint tőrt döf a szívembe, ha kézen fogva lépünk be az épületbe.
A bárban már összeült a kis kupaktanács. Mindenki ott volt és halálra vált arccal néztek minket.
- Mi van? - Dörrentem fel, de mielőtt elküldtem volna őket a bús picsába, Castiel előlépett.
- Beszélnünk kell. Kiderítettem, hogy mégis mi ez az egész.
- És? Mi vagyok? Egy rohadt démon? Vagy esetleg egy olyan szárnyas bűvész, mint te? - Húztam el a számat, legbelül rettegtem a választól.
- Nem, Leanna, te egyik sem vagy, mégis mind a kettő. Egy olyan angyal-démon fajból származol, aminek megszületni sem lett volna szabad. Mégis a tiszta vérű Rhelaris, az erkölcs védőszentje és Charyla a pajzánság lidércének leszármazottja, és ez esetben az utolsó élő succubus vagy.
<- Előző fejezet
- Gondolom felvigyázni jöttél. - Súgtam oda neki, mire elhúzta a száját. Jelezni akarta, hogy dehogyis, de nem hittem neki. Látta, amit látott, és ha ez a két ember ennyire fontos számára, minimálisra próbálja csökkenteni a veszély lehetőségét. Ránézésre megállapítottam, hogy tényleg szerelmes.
Megvontam a vállam és eléjük toltam a papírhalmot. Sam rögtön rácsapott, míg Dean, fel-le sétálgatott és méregette a szobámat. Egy pillanatra megállt és elmosolyodott a lemezeket látva. Értem, szóval ő is a rock n roll oltárán áldoz. Plusz pont idegen.
- Ezt nem értem. - Szólalt meg végre Sam. - Így nem lehet eltűnni, hacsak nem halsz meg, de annak is nyoma kell legyen valahol.
- Majd szólunk Cas-nek, ő segít. - Mordult fel Dean, de továbbra is mászkált, most éppen a DVD gyűjteményt vette szemügyre. Ash-nek hála végre lehettek saját dolgaim. Minden kedvencemet beszerezte. Jo szerint picit oda volt értem, de nekem ez nem jött le.
- Ki az a Cas? - Érdeklődtem, mire a fiúk összenéztek.
- Egy jó barát. - Tudta le Sam a témát. - Ezeket elvihetem még böngészni? Úgyis itt maradunk még pár napig. - Bólintottam, ő összepakolt és már ott sem volt.
- Szólunk Castielnek, és utána beugrunk érted. - Dean is távozott.
Jo ott állt a szoba közepén és engem figyelt.
- Mi van? - kezdett idegesíteni.
- Ne menj a közelükbe. Ha bajuk esik, saját kézzel döfök egy karót a szívedbe.
- Nem az én hibám volt. - Utaltam vissza a múltkor történtekre. Ezzel próbáltam saját magam is nyugtatni, több-kevesebb sikerrel.
- Persze. - Horkant fel.
Nem foglalkoztam vele. Inkább kisétáltam a bárba, felmarkoltam egy üveg whiskyt és kivonultam a nyugodt kis lőterembe. Nem sokra rá, Sam érkezett, hogy felvilágosítson a fejleményekről. Szó nélkül követtem.
A szobában ott állt egy igen érdekes alak. Hosszú ballonkabátban, komoly, kifürkészhetetlen tekintettel.
- Szia, Anna vagyok. - Nyújtottam neki a kezem, de ő csak bámult, majd hátrált egy lépést.
- Mi vagy te?
- Mi az, hogy MI vagyok? Az előbb mutatkoztam be. A nevem Leanna Still, de mindenkinek Anna. - Itt jelentőségteljesen Dean-re néztem, mire elkapta a tekintetét.
- Sam, Dean. Ő itt... Utána kell néznem valaminek.
- De segítesz megtalálni az anyámat? - Vágtam a szavába, mire aprót bólintott.
- Nem sokára visszatérek. - Ezzel eltűnt. Nem, nem egyszerűen kisétált az ajtón, hanem eltűnt.
- Mi a fészkes fene volt ez? - Pattantam fel, az eddig ülőalkalmatosságként szolgáló, ágy széléről. - Ez az ember... HUSS!
- Mondtam, hogy ne csinálja! - Emelte fel védekezőn Dean a karjait, ugyanis Sam pillantásával ölni lehetett volna.
- Ő Castiel. Egy angyal. - Foglalta körbe Sam. Legalábbis azt hihette, ugyanis elég mókásan hangzott. Muszáj volt felnevetnem.
- Angyal? Na, jó. Kezdjük elölről. Hogy tűnt el a barátotok? - Vigyorogtam rá, mintha egy óvodáshoz beszélnék.
- Úgy, hogy Ő egy angyal. - Morogta Dean is. Ránéztem, vártam a csattanót, de nem jött.
- Csak szívattok... - Éreztem, hogy vissza kell ülnöm.
Végül is, min lepődök meg? Ha mindenféle szörny létezhet, egy szárnyas, pucéran, ballonkabátban röpködő lény, miért is ne?
- Ühüm... Szerintem megyek, és iszom egyet. - Szorongattam tovább az üveget és inkább kivonultam a sötét udvarra. Az első sima terepen leültem és vedelni kezdtem. Ez nekem most picit sok volt. Angyalok. Ilyen marhaságot! Biztos vagyok benne, hogy kamu az egész és egy démonnal barátkoznak, ha így van valójában, őket sem fogom kímélni. Halott emberek a számomra.
- Csatlakozhatok? - dörrent mögöttem a borzongással egyet jelentő hang. Felé nyújtottam az üveget, amit elfogadott és lehuppant mellém. Nem beszélgettünk, csak néztük az eget és kezdtem egyre inkább zavarba jönni.
- Mit értett azon Cas, hogy MI vagy? - szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom. - Feleltem őszintén. - Tényleg nem tudom.
- Valamiféle szörny vagy? - Vonta fel a szemöldökét.
- Szörny - kacagtam fel. Magam sem tudom, hogy az elképzeléstől, vagy attól, hogy én sem tudtam az igazat.
- Komolyan kérdezem. Cas nem téved ilyen dolgokban. - Emelte rám a tekintetét, amitől a gyomrom görcsbe rándult.
- Komolyan fogalmam sincs! - Ismételtem önmagam. - Egy biztos, valami baj van velem. - Vallottam be neki, és talán most először, magamnak is.
- Hogy működik?
- Micsoda? - lepődtem meg.
- Hát ez a kisugárzás vagy mi. Olyan vagy, mint valami ragadozó? Ami szexuális energiákkal vonzza magához a kaját?
- Te miről beszélsz? - képedtem el. - Nem ettem meg soha senkit és semmit. Amúgy meg, ne vádaskodj, mert ez nem az én, hanem a te rohadt kisugárzásod! - Már kicsit feljebb emeltem a hangom. Ilyen képtelenséget állítani!
- Nem, bár hízelgő, hogy ezt mondod, de ez belőled jön. Sam is megérezte, de valamiért rám jobban hat. - Oldalra döntötte a fejét és úgy fürkészett. Belőlem pedig dőlni kezdett az összes furcsa dolog.
- Nem tudom Dean. Mikor apám gyilkosa a közelembe jött, összerogyott. Először azt hittem megsérült, de mire kiértek a rendőrök, eltűnt. Aztán ez a rohadt hideg! Ha ideges vagyok, vagy félek, rettentő hideg lesz. Meg ott van az a múltkori... - Itt elharaptam a szót, nem szabadna ezt elmondanom neki. Jo segített elsikálni. Nem tudhat róla több ember.
- Milyen múltkori? - kúszott fel a szemöldöke a homloka tetejére.
Csak ráztam a fejem, hogy nem szeretném tovább mondani, inkább ittam még pár kortyot a töményből, majd mégis megeredt a nyelvem.
- Volt egy srác. Nagyon bejött. Elég részegek voltunk, de nem annyira, hogy ne lehetne... Érted. - Magyaráztam neki és próbáltam összefüggést keresni a saját szavaimban. - Itt rúgtunk be a bárban, szóval az én szobám volt a legközelebb. Aztán hát... Nem is tudom mi történt. Megcsókolt, de utána valamiért nem bírtam ellökni magamtól. Összeesett, mire nagyon megijedtem. Próbáltam újraéleszteni, de...
- Meghalt? - kérdezett bele a történetbe először, üveges szemekkel. Csak bólintottam válaszként.
- Jo segített eltüntetni.
- Máskor nem fordult elő ilyesmi? - érdeklődött tovább. Megráztam a fejem.
- Nem. Nem volt rá alkalom, úgymond. Ő lett volna tudod, az első... - Temettem zavaromba a két kezembe az arcom.
Talán még életemben nem jöttem zavarba. Fura érzés volt. Aztán arra lettem figyelmes, hogy elhúzza a két kezem az arcom elől. Nem nyitottam ki a szemem, csak mikor megéreztem a leheletét az orrom hegyénél. Akkor felpattantak a szemeim.
- Bántani foglak. - Suttogtam, de már kapart a torkom, annyira éheztem a belőle áradó energiára.
- Nem fogsz. - jelentette ki, mintha csak azt beszéltük volna meg, hogy ő nem kér tojást reggelire.
Gondolkodni nem volt időm, felkanalazott a földről és egy sötét autó felé vette az irányt. Csak mikor a közelébe értünk, akkor láttam meg, hogy egy Chevy Impala.
- Szép.
- Ő az én Baby-m. - Mosolyodott el, majd óvatosan betett a hátsóülésre, mint egy babát. Előre nyúlt és bekapcsolta a rádiót, miután utánam mászott. Felcsendült egy nagy kedvencem a Metallicától, a One című számuk.
- Biztos vagy benne? - Adtam meg neki az utolsó menekülési pontot, de ő csak óvatosan közeledett, míg végül megcsókolt. Mintha még a gyomrom kordulását is hallani véltem volna. Ijedtemben elhúzódtam. A szeme csukva volt, majd az elválás pillanatában kipattant.
- A szemeid - vonta össze a szemöldökét. - Kéken világítanak. - Nyalta meg a száját.
Én nem éreztem semmi furcsát, azon kívül, hogyha nem folytatjuk az elkezdetteket, azon nyomban meghalok. Nem hagytuk abba. Hagytam, hogy óvatosan levetkőztessen, amíg én is megszabadítottam a felesleges textiltől. Felém mászott, de nem volt félelmetes. Sokkal inkább féltő. Csendben, becézgetve a másik bőrét, megterhelő, gyönyör teli volt az egész. Nem tudtam túléli-e, próbáltam visszafogni magam. Mikor végül belém nyomult, nem éreztem fájdalmat, sokkal erősebb volt az éhség, ami elkapott. Ránéztem és láttam, hogy csukott szemmel, erősen koncentrál.
Végig simítottam a hátán lévő izmokon, amit biztatásnak vett és tovább lendített minket. Csak egy halk visszafogott nyögés tört fel a torkunkból, mikor ránk szakadt az ég, mégis úgy éreztem magam, mint aki soha életében nem lakott ennyire jól. Zihálva élveztük a másik testéből áradó forróságot, szorosan összeölelkezve, egy szót sem szólva.
- Jól vagy? - kérdeztem meg félve. Bár, már belül örömtáncot jártam, hogy még vesz levegőt és nem állt meg a szíve.
- Azt hiszem. Úgy érzem magam, mintha lefutottam volna egy maratont. Eléggé leszívtál. Szó szerint. - Emelte rám a tekintetét.
- Legalább lélegzel. - Sóhajtottam fel megkönnyebbülten. - A múltkori srácnak azonnal megállt a szíve.
- Én edzésben vagyok. - Vigyorodott el, majd egy puszit nyomott a mellkasomra és lekászálódott rólam.
Felöltöztünk, majd kikászálódtunk a csodajárgányából. Szemmel láthatóan alig állt a lábán, remegett.
- Biztos meg leszel? - fogtam meg a karját, mire maga felé fordított és megcsókolt.
Erre aztán nem számítottam. Gyorsan elhúzódtam. Az állóképessége kibírta az eddigieket, de továbbra nem mertem még hozzáérni sem a bőréhez.
- Eszek egy keveset és rendben lesz minden. - Vigyorodott el halványan. Meg akarta fogni a kezem, de inkább elhúztam. Jo biztos sokkot kapott volna és még be is váltotta volna az ígéretét, miszerint tőrt döf a szívembe, ha kézen fogva lépünk be az épületbe.
A bárban már összeült a kis kupaktanács. Mindenki ott volt és halálra vált arccal néztek minket.
- Mi van? - Dörrentem fel, de mielőtt elküldtem volna őket a bús picsába, Castiel előlépett.
- Beszélnünk kell. Kiderítettem, hogy mégis mi ez az egész.
- És? Mi vagyok? Egy rohadt démon? Vagy esetleg egy olyan szárnyas bűvész, mint te? - Húztam el a számat, legbelül rettegtem a választól.
- Nem, Leanna, te egyik sem vagy, mégis mind a kettő. Egy olyan angyal-démon fajból származol, aminek megszületni sem lett volna szabad. Mégis a tiszta vérű Rhelaris, az erkölcs védőszentje és Charyla a pajzánság lidércének leszármazottja, és ez esetben az utolsó élő succubus vagy.
<- Előző fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése