2017. május 24., szerda

Bring Him Back

Volt egy álmom. Egy álom, amit kiszíneztem és megtaláltam a legjobb módját az önkifejezésnek. Hagyom. Fájjon! Szösz.


Ott álltam és hirtelen nem igazán értettem mi történik körülöttem. Beszéltem, de nem hallották. Üvöltöttem, de meg sem rezzentek. A koszos úton lépkedve próbáltam közelebb férkőzni, a szárazság ellenére, talpam nyoma nem verte fel a port. Ráncba szökött szemöldökkel kémleltem az alig pár méterre álló alakot. Szemeiből sűrűn hullottak a könnyek és vadul ásott valamit. El sem tudtam képzelni mi lehet az. A bokrok árnyékában megbújva figyeltem a történteket. Nem telt el sok idő, mikor egy másik ismerős is felbukkant. Crowley.
- Hello szárnyas. - Üdvözölte a ballonkabátos angyalt.
- Crowley. - Köszörülte a torkát. Zavarban volt. Éreztem rajta.
- Miben segíthetek, hogy egy kereszteződésben kell megidézz?
Erre én is kíváncsi lettem volna.
- Hozd vissza nekem! - Váltott könyörgővé a hangja. Kit és miért? Fogalmazódott meg bennem a kérdések sora. Egyetlen dolgot tudtam, ha így hív elő egy démont, az csak azt jelentheti, hogy eladja a lelkét és pár éven belül pokolkutyák martalékává válik.
- Ugyan már Castiel... - Váltott komolyra a Pokol királya.
- Bármi az ára. - Kötötte Cas az ebet a karóhoz. - Képtelen vagyok nélküle létezni... - Esett térdre. Ki nélkül? Fájt így látnom. Kattogott tovább az agyam.
- Visszaadom Neked, de a lelked ehhez kevés Cas. - Lágyult a démon hangja. - Ez egy különleges eset. Az ára pedig... a szárnyaid.
- Deanért akármit. - Bólintott, nekem pedig abban a pillanatban összeállt a kép. Szaladtam, ahogy a lábam és a tüdőm bírta. Nem értem oda időben. A csók elcsattant, a szívem pedig összetört. Cas megkötötte az alkut. Az én életemért cserébe. Forróság öntötte el a mellkasom, a szemeim égtek és felszínre tört a zokogás. Ott álltam mellettünk holtan, de nem hallhatták. Drága Cas... az életem nem ért ennyit. Soha.

Valahol a semmiben

Összekapott egyperces Castiel és Crowley főszereplésével. 12x23 SPOILER.


Castiel egy ismerős alakot vélt felfedezni a vakító fehérségben. Egyelőre nem tudta volna megmondani, hogy kit lát, csak annyit, hogy már látta. Sokszor. Valamiért kedvelte, de közben valami mást is érzett, ami közel volt az utálathoz is. Közelebb lépett, és abban a pillanatban a fekete ruhás alak felé fordult.
- Helló, Tollas! - Ha az arcról nem is ismerte volna meg egyből, a hangjáról szinte azonnal beugrott. Crowley áll vele szembe. - Azt hiszem nem jött be a tervem. Te is itt vagy. Mi van Mókussal meg Bocival? Apuci őket is elgyepálta? - Cas bűnbánóan sütötte le a szemeit. Most már eszébe jutott minden. Az utolsó dolog, amit látott Dean kétségbeesett arca volt. Ha Lucifer megölte őket, ha elvitte Jacket... Mindent elrontott. - Na, Tollas! Azért ennyire ne legyél szomorú, nézd a dolgok jó oldalát. Castiel és Crowley újra együtt! - Crowley mosolya egy pillanatra eltüntetett minden bánatot Castielből. Csak egy dolog jutott eszébe, amit erre válaszolhatott volna:
- Yay.

2017. május 23., kedd

Üres a világ

Egy új Destiel ^^ Jó olvasást!
 - Hurt comfort
 - Happy end
 - Angst



 Castiel egy üres buszmegállóban ült és várt. Na nem a buszra, hanem... Talán ő maga sem tudta igazából mire. Csak figyelte az elsuhanó autókat, és a néha arra tévedő járókelőket. Fiatalok voltak, szinte az egész élet előttük állt, ők mégis éppen egy szórakozó helyre tartottak. Vajon volt rá valami belső késztetésük, hogy tönkre tegyék az életüket? Az angyal sose értette. Mégis irigységet érzett. Ő is így szeretne egyszer kikapcsolódni. Ha ember lenne, lehet, hogy értené, mit szeretnek ennyire a fiatalok az ilyen helyeken. De, nem, ő nem ember. Ő az Úr egyik angyala, aki egy buszmegállóban ül, és vár. A szemei égnek a visszatartott könnyektől, így a lámpa fényébe nézve, próbálja elnyomni a késztetést, hogy elsírja magát.
 Végül, egy arra sétáló lány szakítja meg önmarcangolását. Utána fordul. Pont, mint Ő teszi minden egyes alkalommal, ha valahova elmennek együtt. Mintha Castiel ott se lenne. Ez mindig zavarta, de elfogadta, hogy ilyen. Hiszen minden éjjel az ölelésébe vonta őt, ezzel megnyugtatva, hogy neki csak az angyal létezik. Most is összehúzta magán a kabátot, mintha az Ő karjai lennének. Sose akarta, hogy gyengének lássák. Azt csak egy ember tudhatja, hogy milyen, mikor teljesen összetört, és úgy érzi, mindennek véget kell érnie. Most mégis dühös rá, és egyben fél is. Mi lesz, ha kivételesen nem bocsát meg neki?
 A Nap kezdett feljönni a határban, de a busz még mindig nem jött. A zene már egy ideje nem szól, és a gyerekek is hazamentek. Nélküle üres volt belül. Hiányzott valami. Most úgy látszódott, hogy az egész világ alszik és minden elhalkult, hogy fel ne ébresszék álmából. Pontosan így nézte Őt is minden este, mint most a várost. Castiel nem tudott álmodni angyal léte miatt, de mindig érdekelte, hogy milyen lehet. Arra pedig még inkább kíváncsi volt, hogy a másik mit álmodik olyankor. Egy szebb világról? Kettőjükről? A jövőről? Talán sose fogja megtudni.
 Főleg a mai veszekedésük után. Lehet, hogy soha többet nem akarja őt látni. Erre a gondolatra összeszorult a torka. Igen, összekaptak, de attól függetlenül érte tette. Mindig érte teszi, még akkor is, ha ezzel életveszélybe sodorja saját magát. Szinte már megszokta, de ma azt a fájdalmat látni az arcán, felért egy öngyilkossággal. Nem akarta megbántani. Tudhatta volna, hogy így fog rá reagálni, mégis megtette. Persze, hogy meg. Érte bármit feladna.
 Összerezzent, mikor a zsebében megszólalt a mobiltelefon. Remegve nyúlt érte. Nem tudta, hogy mire számítson. Élesen szívta be a levegőt, mielőtt megnézte volna az üzenetet. Lassan nyitotta ki a szemét. Aztán megnyugodva fújta ki a bent tartott oxigént és úgy érezte, végre fellélegezhet. Elmosolyodott és felkelt a padról. Egy másodperc múlva, a város utcái teljesen üresek voltak.
 Az üzenet Dean-től érkezett. Rövid volt, mégis Castiel úgy érezte, mintha egy hatalmas súlytól szabadult volna meg. Összesen két szó, mégis ez volt számár a megváltás.
"Gyere haza."

Nyitott szemmel álmodni



Az eddig megtett út:

 Ginetta és Alexa Martens élete fenekestől felfordult, miután szüleik és két kisebb öccsük meghalt egy autó balesetben. Azonban nem baleset volt a karambol, hanem démoni gyilkosság, amibe, mint kiderült, az angyalok nem szólhattak bele. Aznapra visszahívtak minden angyalt és bezárták a mennyek kapuját. Még nem derült ki, hogy a lányok hogyan léptek a vadászat rögös útjaira, de végül ők is az államokat járó megmentők lettek. Egyfajta kifacsart családi vállalkozás, pont, mint a Winchestereknél. Sose bánták, ha megmenthetik az embereket közben.
 Néha betévedtek Ellen kocsmájába, és ott elég sűrűn összefutottak Sam-mel és Dean-nel. A két fiatalabbik, Alexa és Sam együtt töltött pár éjszakát, de több nem történt, a lány legnagyobb bánatára.
 A Martens lányok egy dzsinn után kutattak. Segítséget akartak kérni a Winchester testvérektől, de ők nem tartottak velük. Végül a lény elkapta őket és napokig táplálkozott belőlük. A fivérek épp időben érkeztek, viszont Alexa elfogadta a dzsinn ajánlatát és a valóság helyett, a felkínált világot választotta, ahol Sam a férje volt és éppen közös gyereküket várta. Azonban a valóságban a nővére aggódott érte, így Sam utána ment és kirángatta őt az álomból.
 Eközben Ginetta rátalált egy különös ügyre, mely miatt Santa Fe-be vezetett az útjuk, egy "Loretto" nevezetű kápolnába. A hölgy, ki a holtakat kísérte fel a lépcsőn, Robert Plant, a Led Zeppelin énekesének egyik szeretője volt.
 Alexa és Sam testvéreik után mentek, de már későn értek oda. Dean felment a lépcsőn, ezzel eljutva egy ismeretlen helyre. Kiderült, hogy Alexa és Gina lelkébe beköltözött egy démon és egy angyal darab, ami lassan átforálta őket a saját képükre. Megkapták a jelüket, mellyel a sorsuk is megpecsételődött. Lea, az angyal, Ginetta lelkébe költözött, míg Ráchel, Alexába. Lea egy több gyermekes anyuka volt, boldogtalan házasságban. Viszont Ráchel egy olyan emberhez mehetett férjhez, akit szeretett. Azonban gyermeke nem születhetett. Élete mégis úgy ért véget, hogy életet adott egy csecsemőnek, ezzel lelke a Pokolra szállt. Véletlen volna?
 Gina nem tudott csak úgy karba tett kézzel ülni és várni, így az idősebb Winchester után ment Patricia segítségével. Eljutott a Mennyek folyosójára, ahol az idő szinte megszűnt létezni.
 Eközben Sam és Lexa megpróbáltak rájönni, hogy a Pokol bejárata hol lehet, míg végül egy dalból rájöttek, hogy a 66-os úton kell keresni. El is mentek a mindenki által csak "Véres 66"-nak nevezett kanyarhoz, ahol egy nő várta őket. Patricia húga, Elizabeth volt, kinek egyetlen célja, hogy átverje a kiválasztottat.
 Gina és Dean rájöttek, hogy a "legtisztább helyen, be kell mocskolni" a lány lelkét. A terv bevált és a vörös lány visszakapta lelkének darabját. Egy üregen keresztül pedig visszajutottak a földre.
 Alexának azt hazudta Elizabeth, hogy be kell feketítenie a lelkét és akkor visszakapja a sajátját. Ez viszont átverés volt, hiszen pont, hogy meg kellett volna tisztulnia, hogy a démoni rész ne tudjon bent tanyát verni. Ezt ők nem tudták, és a vége azt lett, hogy Sam feláldozva magát, Alexa keze által halt meg.
 Vajon Ráchel miért került a Pokolra, mikor minta élete volt? Ki miatt kezdett el a két lány vadászni? Mi történt abban az egy évben, míg Gina és Dean a mennyek folyosóján voltak? Sam valóban meghalt? Létezik ebben a világban olyan, hogy "boldogan éltek, míg megnem..."?

Gina:

 Egy hatalmas hangárban voltam. Sötét volt és meleg, párás levegő vett körül. Hirtelen előtört a klausztrofóbiám.
 - Gina... - Szólított egy gyenge hang a nevemen, mire az irányába fordultam.
 Ott viszont ugyan olyan feketeség fogadott, mint az előző helyen.
 - Hol vagy? - Kérdeztem, de hang nem jött ki a torkomon.
 Mintha mindent elnyelt volna ez a végtelenség. Csak álltam egyhelyben és vártam. Nem is kellett sokáig, ugyanis pontosan felettem, hirtelen felvillant egy vörös lámpa. Felismertem a helyet ahol voltam. A bunker.
 - Gina. - Hallatszódott mögülem ismét.
 Nagyon lassan fordultam meg és a gyomrom hirtelen felfordult a látványtól.
 - Húgi? - Néztem rá könnyes szemmel.
 Egyre csak közeledett felém, miközben próbálta magával cipelni Sam-et.
 - Segíts. - Nézett fel rám testvérem, majd megtorpant.
 A szeme éjfekete lett, és a Winchester testét maga felé fordítva, egy mosollyal az arcán, leszúrta.
 - Látod mit tettél? - Pislogott rám ártatlanul.
 Sikítani akartam, de semmilyen hang nem jött ki a torkomon. Ekkor megjelent mögöttem Cas és elrepített egy másik helyre.
 - Te tetted? - Kérdezte tőlem csalódottan.
 - Soha! - Tátogtam, de még mindig a saját testem börtönében vergődtem.
 - Gina, én tényleg nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen messzire mész. - Rogyott le a szoba földjére, ahol Dean halott teste terült el.
 Én nem tettem semmit! Miért hiszi mindenki azt, hogy az én hibám? - Pörgött le a szemem előtt a kérdés, de válasz nem érkezett. Kifejezéstelen arccal bámultam az angyalra, aki hirtelen a mellkasához kapott.
 - Miért? - Kérdezte tőlem, ahogy összerogyott.
 Felfogni se volt időm a dolgot, mikoris mögötte megjelent egy nagyon ismerős alak. Lassan lépdelt közelebb, egy önelégült mosollyal az arcán.
 - Ők megmondták, hogy te voltál. - Hallottam saját hangom, abból a testből, ami tökéletesen hasonlított rám.
 Megráztam a fejem és lehunytam a szemem. Ilyen nincs. Ez nem történik meg. Csak egy rossz álom az egész.
 - Azt kívánod bárcsak álmodnál. - A másik "én" lehelete az arcomat csiklandozta.
 Aztán már csak a penge hidegét éreztem, ahogy elmerül a mellkasomban.

~~0~~0~~

 Hangosan zihálva ültem fel az ágyban. A lámpa kapcsolójához nyúltam és egy remegős sóhaj kíséretében felkattintottam. A szobát azonnal fény töltötte be. Mellettem, Dean feküdt és megnyugodva tisztáztam magamban, hogy lélegzik. Ez az egész fogócska kezd az idegeimre is hatni. Nincs. Még mindig nincsen sehol, pedig már legalább három hónapja kutatunk utána. Mégis a legtöbb információ, amit találtunk róla, az, hogy egy hete kibérelt egy motelszobát Denverben. Azóta viszont semmi hírünk róla. Castiel próbálja utolérni őt, de azt mondja nehéz. Egyszer, halványan érzékelte a jelenlétét, majd máskor mintha nem is létezne, úgy eltűnt. Próbáltam lenyugodni, de nehezen ment. Mégis a húgomról van szó! Egyszerűen képtelen vagyok nem a legrosszabbra gondolni. Úgy éreztem itt van vége a tűrés határomnak.
 - Mit csinálsz? - Morogta Dean álmos hangon, ahogy kikeltem mellőle.
 - Csak kimegyek inni. - Hajoltam hozzá és egy gyors csókot adtam a szájára.
 Ő békésen visszafeküdt, míg én lassan végig sétáltam a bunker folyosóján. Nem mertem körülnézni a félhomályba burkolt helyen, mert az álmom jutott eszembe minden egyes sarokról. Lehetetlennek tartottam, hogy Alexa megtette. Ő nem olyan, aki megölné Sam-et. Mégis a tudatom egy kis része tiltakozott. Hiszen egy démoni darab a lelkében van. Ki tudja mikre vette rá őt? - Kérdezte a belső hangocska. Kezdtem teljesen megőrülni a tudattól, hogy soha többé nem látom őt. Dean, ahhoz képest, hogy először hogyan reagált testvére állítólagos halál hírére, szinte azonnal le is nyugodott. Azóta csak azt tudja ismételgetni, hogy megoldjuk. Megoldjuk és visszaszerezzük őket, pont, mint eddig minden alkalommal tettük. Én pedig annyira szerettem volna hinni neki, hogy kizártam minden olyan dolgot, ami arra emlékeztetett, hogy az ellenkezője is megtörténhet. Mégis a lábaim nem a konyhába, hanem Lex ideiglenes szobájába vittek. Körülnéztem a kis helyiségen és megállapodott a tekintetem az éjjeliszekrényen. Egy bekeretezett kép volt rajta. Tudtam, hogy szentimentális a húgom, de hogy ennyire? Ugyanis a kép a családot ábrázolta. Anya, apa, mi és a két öcsénk voltunk rajta. Emlékszem, pont karácsony volt és anya eldöntötte, hogy minden évben ugyan úgy meg fogjuk csinálni ezt. Végül két kép készült csak és azt hittem azok is elvesztek, de úgy néz ki, Alexa megtartotta ezt. Csak bámultam magam elé és forgattam a képet a kezemben. A régi házunkban készült, méghozzá anyáék szobájában. Felismertem a háttérben álló pálmafákról. Na nem igaziak voltak, csak egy tapéta, mégis olyan sokszor játszottuk azt, hogy mi ott nyaralunk.
 - Gina. - Hallottam meg mögülem egy hangot, mire összerezzentem.
 - A fenébe, Cas! Ilyet többet ne csinálj! - Kaptam a kezem a szívemhez, ahogy próbáltam rendezni a légzésem.
 - Sajnálom. - Szabadkozott rögtön, majd megrázta a fejét. - Úgy néz ki, rábukkantam a húgodra.

Dean:

 Gina úgy rontott be a szobába, mintha egy pokolkutya üldözné.
 - Castiel megtalálta Alexát. - Mondta, majd elővett egy táskát és beledobált pár fegyvert és ruhát.
 Három perc múlva indulásra készen állt.
 - Várj egy pillanatot. - Szóltam utána, hiszen én még csak az ingemet gomboltam be.
 - Nem tudok várni! - Fordult vissza és ideges, de egyben reménykedő csillogást láttam tükröződni a szemében. - Dean, meg kell értened, hogy ha most nem megyünk azonnal oda, megint eltűnik.
 Hangjából sütött a kétségbe esés, míg az én szívem összeszorult. Igen, Gina, pontosan tudom, hogy nem akarsz várni egy percet se, hiszen a testvéredről van szó.
 Gyorsan elhessegettem azt a furcsa érzést, amit irigységnek hívnak, és elé léptem.
 - Hol van? - Vettem arcát a kezembe.
 - Wichita-ban. Nem messze. - Válaszolt.
 - Akkor te menj Cass-el, én pedig utánatok megyek az Impalával. - Hajoltam hozzá egy csókra. - Pár óra múlva találkozunk.
 Elengedtem, mire hálásan pillantott rám. Aztán eltűnt az ajtó mögött, én pedig egyedül maradtam a bunkerban. Lehunyt szemmel próbáltam megnyugodni. Találkozni fogunk végre a fiatal Martenssel, és kiderül, hogy mi történt velük. A szívem mélyén még mindig reménykedtem abban, hogy Sammy itt van velünk, hiszen Castiel-t megkérdeztem és azt mondta nincs a mennyekben. Persze utána rögtön Crowley-hoz fordultam, de ő is csak annyit mondott, hogy a Pokolban jelenleg csak egy Winchester van és az is apa. Ez nem nyugtatott meg, de legalább azt biztosra tudtam, hogy Samnek kell lennie valahol. Olyan nem létezik, hogy egyszerűen csak eltűnik a föld felszínéről. Meg tudtam bocsájtani Alexának, mert tudtam, hogy ezt a helyzetet is meg fogjuk oldani. Úgyis visszaszerzem a testvérem. A tudatom mélyén mégis motoszkált egy kis hang, ami azt üvöltötte, hogy amint meglátom a barna hajú lányt, azonnal öljem meg, ha már ő is elvette tőlem a legfontosabb dolgot a világon.
 Végül inkább bepakoltam egy pár dolgot Baby-be, és egy gyors kávé után, indítottam. Megnyugtatott a motor zúgása és a rádióból szóló Led Zeppelin. Max hangerőre tekertem és szinte üvöltve énekeltem el a sorokat, melyek a mai napig élénken az emlékeimben voltak.
 - "And if you listen very hard, The tune will come to you at last". - A dal, amit soha többé nem tudok úgy meghallgatni, hogy az "csak" egy dal.
 Ott voltunk, tudjuk kiről szól és azt is, hogy nem olyan kellemes fent. Mondjuk mi csak egy kis részét láttuk az egészből, mégis azt kell mondanom, hogy a hattyúktól azóta is irtózom.
 Mikor megálltam tankolni, akkor vettem észre, hogy van négy nem fogadott hívásom, Ginától. Biztos elnyomta a zene a csengést.
 - Szia. - Köszöntem a készülékbe, ahogy felvette.
 - Na végre, azt hittem történt valami. - Sóhajtott megkönnyebbülten, mire elmosolyodtam.
 - Mi hír van Sohaország felé? - Kérdeztem.
 - Itt vagyunk a motelbe. Megadom a pontos címet SMS-ben. - Magyarázta. - Alexa pedig...
 A mondat félbe maradt. Nem tudtam mit higgyek. Halott lenne? Vagy démon? Esetleg valami olyan, amire egyáltalán nem is gondolnék?
 - Alexa minket keresett eddig. - Fejezte be végre és én meglepetten ültem vissza a kocsiba.
 - Hogy mit csinált? - Pislogtam hatalmasakat, pedig tudtam, hogy ezt nem láthatja.
 - Elmagyarázom, amint ideérsz, addig pedig próbálok én is rájönni a miértekre. - Hadarta el.
 - Rendben, vigyázz magadra. - Köszöntem el, és ki is nyomtam a készüléket.
 Egy darabig még ültem az autóban és a zene ütemére doboltam a kormányon. Minket keresett? Csak tudta volna, hogy a bunkerben kell lennünk. Vagy történt valami? Inkább indítottam. Minél hamarabb odaérek, annál hamarabb fény derülhet a titkokra. Csak az utat figyeltem és azt, hogy minél hamarabb odataláljak a megadott címre. Nem volt nehéz eltéveszteni a hatalmas épületet, ami a semmiben magasodott. Leparkoltam, és mielőtt kiszálltam volna, felhívtam Ginát.
 - Szobaszámot nem adtál. - Panaszkodtam.
 - 97-es, viszont kiugrottunk vásárolni. - Mondta és hallottam, ahogy Castiel a háttérben rákérdez az egyik árura.
 - Rendben, akkor én addig... Felmegyek hozzá. - Nyögtem ki.
 Valahogy nem fűlött a fogamhoz, hogy az öcsém állítólagos gyilkosával legyek egy szobában.
 - Dean, kérlek, ne csinálj butaságot. - Kérlelt a vonal túlsó végéről a szeplős lány.
 - Ígérem. - Válaszoltam és gyorsan ki is nyomtam.
 Nem akartam olyat ígérni, amit végül később nem tudok betartani, de bíztam annyira magamban, hogy előbb megvárom, míg Alexa elmagyarázza, hogyan került ide, és csak azután lövök, ha kell. Szóval olyan lassan, amennyire csak tudtam, felsétáltam a lépcsőkön és mikor végre megálltam a 97-es szoba előtt, megtorpantam és hallgatóztam. Bentről semmilyen hang nem szűrődött ki, így bekopogtam.
 Ismét a semmi válaszolt.
 - Alexa, én vagyok az! Dean! - Szóltam, majd benyitottam.
 A szobában hatalmas rend uralkodott, mintha soha senki nem tette volna be a lábát oda a takarítókon kívül. Gyanakodva néztem szét, de még egy táska sem volt sehol. Gina ennek nem fog örülni. Egyáltalán, hogy hagyhatta magára? Mindenhova benéztem, a fürdőbe, a ruhásszekrénybe, hátha éppen Narniában nyaral, de sehol nem volt. Aztán hirtelen motoszkálást hallottam a bejárati ajtó felől.
 - Gina, a húgod már megint... - Kezdtem, mert azt hittem, hogy a vörös hajú lány tért vissza.
 Helyette, velem szemben, Alexa Martens állt, összezilált hajjal, szakadt ruhákban, miközben rám függesztette éjfekete szemeit.
.
Gina:

Cass a vállamra tette kezét és hirtelen egy 97-es számú szoba előtt találtuk magunk.
 - Itt van. - Mondta és be akart nyitni.
 - Várj! - Tettem a kezére a tenyerem.
 Nem tudom mit szerettem volna. Talán eltűnni és soha többet vissza se nézni. Féltem, hogy mi fog várni az ajtó mögött. Szívem szerint sikítva szaladtam volna ki, de végül Cas értetlen arcát látva, előbb kopogtam.
 - Ki az? - Szólalt meg bentről az ismerős hang, amitől könnyek szöktek a szemembe.
 Nem tudtam neki válaszolni, hiszen a gombóc egyre csak nőtt a torkomban. Így Castiel nyitott be, pont mikor Alexa már az ajtónál állt. Szemei kikerekedtek és egy hirtelen ugrással a nyakamba vetődött.
 - Oh, atyám. El se hiszem! - Szorított meg. - Tényleg te vagy az?
 Rám nézett és úgy éreztem, mintha a szeplőim helyzetéből rá tudna jönni, hogy én állok-e előtte, vagy egy hasonmás.
 - Tényleg te vagy! - Sírta el magát.
 Én közben lesokkolódva, de azért beljebb sétáltam a szobába. Castiel zavartan pillantott a húgomra és vártam, hogy ítéletet mondjon. Tényleg ő az?
 - Alexa? - Ejtette ki az angyal a testvérem nevét.
 - Neked is örülök Castiel. - Ölelte magához a szárnyast. - El se hiszitek mióta kutatok utánatok.
 A fejem szét akart robbanni. Mi az, hogy kutat utánunk? Gondolataimnak hangot is adtam.
 - Én is nagyon örülök, de mi az, hogy utánunk? - Tettem fel a kérdést.
 - Több, mint egy évig fent voltatok az Isten tudja hol és Sam is eltűnt, így kénytelen voltam egyedül keresni titeket. - Magyarázta, miközben letörölte a könnyeit.
 - Sam? - Ragadt meg a név a fejemben. - Egy pillanat. Fel kell hívnom Dean-t.
 Pattantam fel az ágyról, ahova nem is tudom mikor ültem le, és kirohantam a szobából. Remegő kezekkel tárcsáztam az első számot, amit a híváslista kidobott. Azonban az a hülye nem volt hajlandó felvenni. Kivártam az utolsó csöngésig, majd újra próbálkoztam. Ilyen nincs, hogy pont most ne vegye fel! - Dühöngtem magamban. Még kétszer megismételtem, majd a fal mellett lecsúszva, próbáltam rendezni a gondolataimat. Van remény arra, hogy Sam túlélte? - Pörgött a fejemben az a kérdés, ami a legjobban foglalkozatott. Ez egyszerre volt megnyugtató és nem is tudom mi a másik érzés. Talán féltem? Lehetséges, hogy eddig végig egy álomba ringattam magam és most, hogy kiderült, nincs minden veszve, nem akarom elhinni?
 Gondolataimból a jól ismert Kansas dal rángatott ki.
 - Szia. - Köszönt Dean.
 Megnyugodva felsóhajtottam. Bármilyen helyzetben képes csupán a hangjával megbékíteni. Gyorsan elmagyaráztam neki, hogy pontosan mi történt. Ő is ugyan úgy meglepődött, mint én. Miután pedig letettem, elküldtem neki a koordinátákat. A szábaba visszasétálva, húgom épp Castielnek magyarázta, hogy milyen eszközöket vetett be a keresésünk szempontjából.
 - Igazából pont el szerettem volna menni enni valamit, de ha már itt vagytok főzhetek is nektek. - Kelt fel az ágyról, de hirtelen megszédülve visszaesett. - Bocsi, kicsit lehetséges, hogy túlhajtottam magam.
 Megrázta a fejét, hogy kitisztuljon, és ismét megpróbált felkelni.
 - Majd mi elmegyünk vásárolni. - Ajánlottam fel. - Castiellel gyorsabbak vagyunk, mint te.
 - Rendben. - Egyezett bele nagyon könnyen. - Addig én itt megvárlak titeket.
 Mellém lépett és megölelt.
 - Aztán el ne ntűnjetek megint. - Nevetett fel, de hangja szomorúságtól csengett.
 Én is ugyan ezt akartam neki mondani, végül csak az angyal mellé sétáltam és már egy msik helyen voltunk. Nem szóltunk egymáshoz, pedig vártam, hogy mondjon valamit. Akármit, csak ne ebbe a kínos szótlanságban kelljen lenni. Ezt a helyzetet a telefonom csörgése szakította félbe.
 - Szobaszámot nem adtál. - Hallottam meg Dean duzzogó hangját a vonal túlsó feléről.
 - 97-es, viszont kiugrottunk vásárolni. - Magyarázkodtam.
 - Miért lenne olcsóbb két csomag, mikor az egyet is ilyen drágán adják? - Értetlenkedett Castiel egy polcnál, mire megráztam a fejem egy apró mosoly kíséretében. Tipikus.
 - Dean, kérlek ne csinálj butaságot. - Mondtam, pedig egyáltalán nem gondoltam volna róla, hogy megtenné.
 - Ígérem. - Nyomott ki.
 Gyomorgörccsel pakoltam a kosárba a dolgokat, majd fizetés után kisétáltunk a levegőre.
 - Valami furcsa van vele. - Mondta halkan Castiel.
 - Azt én is észrevettem. - Bólintottam. - De mi?
 A kérdést inkább csak magamnak tettem fel. Hagytam, hogy Castiel visszarepítsen minket a motelbe. Viszont mikor benyitottunk, nemvárt látvány fogadott.
 A szoba romokban volt, míg Dean, nekem háttal állt, vele szemben pedig a húgom, aki éppen kést szegezett a Winchester torkához.
 - Gyerünk Alexa, ölj meg! - Mondta fenyegető hangon a Winchester, magából kikelve. - Pont mint az öcsémmel is tetted! GYERÜNK! Mire vársz?

2017. május 9., kedd

A gumi használat esete



 - Mert, ha megteszitek, gyermeketek születik és elpusztítja a Mennyeket. - Chuck mondata után a bunker lakóira csend telepedett, végül én voltam az első, aki felpattant a székéből, és a nem túl magas férfi elé sétált. 
 - Attól, hogy esküvőjük lesz, még nem feltétlen születik gyerekük - mondtam, kitartóan a szemébe bámulva. A többiek megkövülten bámultak. - Tudod, létezik gumi használat, bár gondolom ez nálad nem számít, mert egy csettintéssel eltudod tüntetni bárki létezését, sőt gondolom gátolhatod is a fogantatást, bassza meg, Isten vagy, mindenre képes vagy. Akkor nekik miért is nem lehet esküvőjük? Mert te azt mondtad, köszi, én ezt vissza utasítom. - Az első sokk után Cas volt az első, aki kicsit közelebb jött hozzám, és megpróbált arrébb húzni. 
 - Réka, még is csak Istennel beszélsz... 
 - Hol érdekel engem, hogy ő Isten? Nem veheti el ezt a napot Alexától, nem, ha rajtam múlik! - vetettem szúrós pillantást Casre, aki inkább egy kicsit megszeppenve lépett hátrébb, és hagyta, hogy folytassam a mondandómat.
 - Megkérhetlek, hogy ne veszekedj? Egyébként ti is megérnétek egy külön misét Castiellel. Biztos vagyok benne, hogy már találkoztatok a "nefilim" fogalmával.
 - Mi is tudjuk, hogy mi az az óvszer, köszönjük szépen, tökéletesen megvagyunk. - Dean erre a mondatra felkapta a fejét, és Casre, majd rám pillantott.
 - Na várjunk egy pillanatot, Cas mióta használ gumit? - Megrökönyödve néztem hátra a vadászra. Most tényleg ezzel van a legnagyobb problémája. A testvére életéről van szó.
 - Tegnap óta, nem is ez a fontos - legyintettem végül.
 - Meg sem voltatok írva - magyarázott tovább Chuck.
 - Valóban? Talán mert létezik szabad akarat a világon? Nem lehet minden elrendelve. Az én formám meg ilyen, oda is bekontárkodok, ahova nem kéne.
 - Na nem mintha, Lexyék annyira meglettek volna írva. Meg voltak tény, de nem így. Azt hiszem, néha még a kupidók is tévedhetnek. - Chuck szinte nem is figyelt arra, amit mondtam neki, és most, hogy már mindenki rá figyelt, úgy tűnt képes lenne órákig erről beszélni. Közben hátra néztem a többiekre. Dean és Gina csendben ültek, Lexy és Sam pedig az előbb hallott szavakat próbálták megemészteni. Cas, csak várta, hogy történjen valami.
 - Chuck, vagy keresel magadnak egy szobát, és egy kicsit lenyugszol, vagy távozhatsz. - Fordultam vissza Isten felé, aki megállt a mondandójában és sértődötten nézett rám. - Igen, elküldtem Istent, de tudod nincs ezzel problémám, az én szemben te is csak egy ember vagy, akinek egy kicsit túl sok erő jutott. Végül is a saját képedre formáltál minket, nem? - Chuck válaszolni akart valamit, de végül visszanyelte a szavait. - Én is így gondoltam, most pedig megyek zuhanyozni. - Azzal hátat fordítottam mindenkinek. A következő pillanatban Cas már mögöttem állt.
 - Jövök én is.
- Én ezt már nem bírom! Cas mióta zuhanyzik?! - Dean felháborodva pattant fel az asztaltól.
- Én sem tudom. Cas mióta zuhanyzol? - Az említett unottan vállat vont.
- Most óta?
- Gumit használ, zuhanyzik, nem hordja a ballonkabátot, nekem ez túl sok egy napra. - Dean a fejét fogva rogyott vissza a székére, Gina pedig egy erőltetett mosoly kíséretében végigsimított a kezén. Mosolyogva fordultam vissza az átjáró felé, és elkaptam Cas kezét, hogy magam után tudjam őt húzni. Ha zuhanyozni akar, akkor megkapja. Mit veszíthetek vele?

Nagyjából háromnegyed órával később egy szál törölközőben álltam a szobámban, és a szétdobált ruhákat próbáltam összeszedni, amikor kopogást hallottam az ajtón.
 - Egy pillanat, felöltözök - szóltam ki az ajtó előtt állónak. Mit sem törődve a kijelentésemmel nyitott be, és nézett végig rajtam. Valójában eléggé feltűnően.
 - Nem zavar, ha nincs rajtad ruha, szerinted Ádám és Éva ruhában mászkáltak? Akkoriban ők ketten voltak a legszebb teremtmények a Földön. Most meg több milliárdan vagytok. Gyorsan felnőnek a gyerekek. - A drámai hatás kedvéért úgy tett, mintha egy könnycseppet törölne ki a szeméből.
 - Mit akarsz, Chuck? - Őszintén? Isten nem volt túlzottan szimpatikus.
 - Csak bocsánatot szeretnék kérni.
 - Isten, bocsánatot, tőlem? Mit tettem, hogy ezt kiérdemeltem? - mosolyogtam rá bájosan.
 - Ne gúnyolódj, komolyan gondoltam.
 - Le vagyok nyűgözve. Na de lásd, hogy kivel van dolgod; rá se ránts. - Egy mosoly ült ki az arcára, és ezúttal ez valósnak tűnt.
 - De amúgy tényleg nem voltál előre megírva. - És oda a pillanat. Pedig akár még barátok is lehettünk volna!
 - Kapd be, Chuck! - forgattam meg a szemeim, és elkezdtem kilökdösni őt az ajtót. - Üzenem a fiadnak, hogy itt van a ballonkabátja, na szia! - Becsuktam az ajtót és sóhajtva dőltem neki. Az elmúlt másfél óra történései kavarogtak a fejemben, és csak egyetlen dologban voltam biztos. Mondjon ez az ember - Isten, valami, akármi - bármit, akkor is megtartjuk Sam és Lexy esküvőjét. 

2017. május 7., vasárnap

A nyomorultak padjának esete


Eset előzmény. Egy pad. Két érzelmes ember és holnap érettségi. Fogadd szeretettel Lexy. <3 ^^ 


Éreztétek már valaha, hogy összedől körülöttetek a világ? Minden amiben eddig hittetek egy óriási hazugság és átvert az élet? Pontosan így ültem összetörve azon a bizonyos padon. 
Előbb kezdjük egy rövid bemutatkozással. Lexy vagyok, 24 éves és vadász. Dolgokra vadászunk a nővéremmel 15 éves korom óta. A szüleinket vámpírok ölték meg. Akkoriban még azt hittem szuper természetfeletti lények. Köszönet J.R.Ward és Stephenie Meyer... 
Évekig ebből állt az életem, aztán jött Raphael Santiago. A különleges, kifejezetten udvarias spanyol srác. Mosolyával elrabolta a szívem. Randizni kezdtünk, amit nővérem nem nézett jó szemmel. Összevesztünk és magára hagytam. Pedig milyen igaza volt! 
Erre itt üldögélve, tőrrel a kezemben, talpig véresen potyogtak a könnyeim.New York legszervezettebb klánját irtottam ki egyetlen éjszaka alatt. Kezdve a vezetőjükkel, Raphaellel. Könnyektől áztatott arccal meredtem a semmibe, feladva a reményt. Elvesztettem a hitemet az emberekben.

Az önsajnálatban dagonyázva nem igazán érdekelt volna, ha valaki meglát. Szerencsémre sötét éjszaka volt, sehol egy árva csillag. Sőt, még a Hold sápadt képe is elbújt szégyenében. Pont emiatt zsibbadt le az összes végtagom ijedtemben, mikor az ismeretlen hang felcsendült mögöttem. 
- Megsérültél. - Hunyorogva próbáltam kivenni az ácsorgó alakot. Magas volt és szélesek a vállai. Egy férfi. Könyveltem el magamban. 
- Vérzik a karod. - Szólalt meg ismét mélyen csengő, mégis lágy hangsúllyal. 
- Jól vagyok. Kérem menjen el. - Még magam is meglepődtem mennyire megtört volt a válaszom, így meg se rezzentem, hogy a vadidegen lépdelni kezdett felém. Ülő helyzetemhez képest egy igazi toronyként hatott, ahogy elém ért. 
- Sam vagyok. - Nézett a szemembe, nekem pedig minden fájdalmam tovaszállt. A meghatározhatatlan színkavalkád aggódva szegeződött rám. 
- Lexy, a nevem Lexy. - Mutatkoztam be elszorult torokkal.
- Lexy, nagyon örvendek. - Villantott egy apró mosolyt. - Megkérdezhetem mit szeretnél azzal a tőrrel?
- Már semmit. - Vontam vállat nem törődöm módon és letettem magam mellé. Erre Sam leült és elkezdte bámulni a távolban lévő pontot, amit én is figyeltem egy ideje. 
- Szép munkát végeztél odabenn. - Biccentett az emeletes lakásra. 
- Kösz. 
- Nem úgy nyírtad ki a lényeket, mint bárki akit eddig ismertem. Ez eléggé... indulatosnak tűnt nekem. Jól látom? 
- A klán vezetője az exem. - Vallottam be, magam sem tudom miért. - Tudta, hogy vadász vagyok és a közelünkbe akart férkőzni, hogy mindenről jelenthessen az Alfának. A nővérem előre megmondta, de én pedig teljesen vak voltam... - Fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt remegve. 
- Ismerem a helyzetet. Egyszer jártam egy démonnal. - Erre már odafigyeltem és ránéztem. Komolyan beszélt, láttam az arcán. 
- Üdv a nyomorultak padján. - Nevettem fel szarkasztikusan. 
- Ez nem azt jelenti, hogy bénák vagyunk! - Védte meg magát és egy kicsit engem is. - Csak annyit, hogy mi még hiszünk. Hisszük, hogy lehet normális életünk, hogy vannak lehetőségeink és lehetünk szerelmesek. 
Megbabonázva figyeltem, ahogy mozgott a szája. Egyszerűen lenyűgözött a férfi. Kicsit magamat láttam, ahogy Ginának magyarázom az érzéseimet, de süket fülekre talál. Nővérem nem volt éppen romantikus lélek. Az érzelmeit mindig bunkósággal és zagyva beszéddel leplezte. Én pedig az ellentéte. Hittem a szerelemben első látásra, a kapcsolatokban és a tündérmesékben. 
- Akkor is elcsesztem. - Temettem két kezem közé az arcom lemondóan. A tenyeremnek alvadt vér és izzadtság szaga volt. Valamilyen szinten szerettem ezt az illatot, mert a jól végzett munkát jelentette, de ebben az esetben elkapott a hányinger. 
- A lényeg, hogy rendbe hoztad. - Simított végig a hátamon bátorítóan. Melegség járt át és azt kívántam bárcsak a hátamra ragadna a forró tenyere, soha többé ne tudja elvenni rólam. 
- Már csak ki kell találnom hogyan tovább. - Rágcsáltam a számat idegességemben. 
- Van egy ötletem. Pár kilométerre van a szállásunk a bátyámmal, ha gondolod szívesen látunk egy darabig. Esetleg telefonálhatsz a tesódnak is. 
- Komolyan? - Mosolyodtam el a nap folyamán először. Bólintott, mire felpattantam. 
- Akkor menjünk. A tőrt ne hagyd itt. - Szólt még rám, mire eltettem a csizmámba. Örömöm fő oka az volt, hogy már hónapok óta nem láttam a testvéremet. Végre ismét találkozhatok vele! A másik viszont kissé kínosabb... egy, már két hete meg nem történt zuhany reménye csillant fel lelki szemeim előtt. 

A kocsiban alapvető dolgokról társalogtunk, mint például ki hol született, milyen zenét szeret és további ostobaságok. A "miért lettünk vadászok" téma már kissé személyesebb volt, de mind a ketten megosztottuk az okát. Egy hosszabb biztonsági intézkedés után végül a hatalmas bunker közepén ácsorogtam, szakadt ruháimban, nyakig véresen. Elkapott a melegség, ahogy a fabútorokra néztem és a rengeteg könyvre, amik az asztalon és egyéb helyeken tornyosultak. 
- Sammy! - Jött elénk szürke köntösben, szőrös papucsban egy másik férfi. Rövid haja kusza volt és vizes, kezeiben egy üveg sör és egy keménykötésű öreg könyv. 
- Dean... - Köszörülte mellettem Sam a torkát, mire a fura fazon ránk nézett. 
- Te meg vagy húzatva... - Mormogta, aztán végig mért és széles vigyorral üdvözölt. - Jó a hajad. 
- Köszi. - Sütöttem le a szemem. Rózsaszín tincseim pedig az arcomba hullottak. Furcsálltam, hogy Sam meg sem jegyezte. Gondoltam már így is teljesen bolondnak tartott, egyel több, vagy kevesebb kerék hiányzik, az már tök mindegy. 
- Dean vagyok és nem tudom mit gondolt az öcsikém, de nem szokásunk vadidegenekkel hazaállítani. - Szúrta oda nyájasan. 
- Lexy. - Intettem felé óvatosan. - Csak telefonálni szeretnék egyet, míg a nővérem értem jön. Esetleg, ha nem túl nagy pofátlanság... lezuhanyozni. - Mutattam végig a ruhámon. 
- Dean, Lexy egy maga kinyírt egy egész vámpír klánt. Látnod kellett volna. - Ámuldozott Sam, mire zavarba jöttem. Nem voltam hozzászokva az efféle ajnározáshoz. 
- Rendben van. - Sóhajtott az idősebb testvér. - Maradhat, de csak amíg a nővére nem ér ide. 
- Köszi. - Hebegtem hálásan ismét ezt az egy szót. 
- Na gyere, szerintem rád fér egy sör. - Nyúlt az asztal alá, mi pedig közelebb lépdelve, leültünk. 
- Általában nem sörözöm. Nem szeretem az ízét, de most egyet tényleg elfogadok. - Daráltam és beleittam a kesernyés italba. A hátamon felállt tőle a szőr, de nem akartam megbántani a házigazdáimat. 

Már másfél hete laktam a Winchestereknél. Ginát két nap után sikerült csak elérni, de mivel forrónyomon volt, nem hagyhatta ott a Banshee-t tovább garázdálkodni. Megígérte, hogy amint végez a lénnyel, értem jön. A fiúkkal pedig megtaláltam az összhangot, sőt ha őszinte akarok lenni, meg is szerettem őket. Régen nem voltak már barátim, akiket ennyire közel engedtem volna magamhoz. 
A napjaink viszonylag normálisan teltek. Evés, fürdés, alvás, sörözés. Néha bújtuk a könyveket, ha találtak valami ügyet, de sosem engedték, hogy velük menjek. Ez az Ő családi vállalkozásuk volt, így nem kellettem koloncnak, amit kivételesen nem is bántam. Idejét sem tudom, mikor volt már közel két nyugodt hetem szörnymentesen. Sam és én viszont rengeteg időt töltöttünk együtt, mikor Dean lelépett "pecázni" egyet. Ez annyit jelentett, mint lemenni egy bárba, hatalmas számlát csinálni, összeszedni valami nőt és eltölteni vele az éjszakát. Ilyenkor Sammel sorozatot néztünk, - ilyenkor főleg a Sherlock vagy Dr. Who részeket elemeztük - olvastunk, bújtuk a könyveket, vagy csak beszélgettünk mindenféléről. Rettentő okos fazon volt és az idő teltével kezdtem egyre jobban kötődni hozzá. Ha őszinte akartam volna lenni magamhoz, teljesen belehabarodtam. Persze ezt nem tehettem, úgyhogy maradt a tagadás. 

Egyik ilyen estén már pizsamában lóbáltam a lábam és elbújva a kínzókamrában olvastam az egyik kedvenc könyvemet, a Csontvárost, mikor halk kopogás zavarta meg Magnus és Alec első találkozásának jelenetét. 
- Gyere. - Néztem fel kissé mérgesen, de mikor megláttam, hogy az ajtófélfának támaszkodva, félmosollyal a száján engem néz, elszállt a rossz kedvem. 
- Nem voltál a szobádban, úgyhogy elindultam, hogy megkeresselek. - Összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy kissé dülöngélve megindul felém. Teljesen részeg volt, ami igazán mulattatott, mert így még sosem láttam a komoly, olykor karót nyelt Sam Winchestert. 
- Mit szeretnél? - Kérdeztem rá, igyekezve elrejteni a mosolyom. Szó nélkül letérdelt a magasított ágy elé, de még így is magasabb volt nálam fél fejjel. 
- Beszéltem Deannel. - Görbítette le a száját kisfiúsan. - Azt mondta szedjem elő a golyóimat és legyek férfi... - Gőzöm sem volt miről hablatyol, de mókásan tette, az már szent! - Úgyhogy döntöttem és úgy határoztam, el kell mondjam. 
- Mit? - Néztem az alkoholtól ködös szempárba. 
- Menthetetlenül beléd estem. - Fújta ki a levegőt és lehajtotta a fejét szomorkásan. A torkom és a gyomrom között pillangók hada ébredt fel és nagyon azon voltak, hogy telibe hányjam az előttem térdeplőt. Helyette viszont ránéztem a kezemben lévő könyvre, bátorságot merítettem és arcát a két kezembe fogva felemeltem a fejét. 
- Én is így érzek irántad. - Suttogtam halkan. A másodperc töredéke alatt - felfogni sem maradt időm - csókolt szájon. Ezen úgy meglepődtem, hogy még a szemem is elfelejtettem lehunyni. 
- Sam! - Szólt az ismeretlen hang a háta mögül. Az ajtóban pedig egy ballonkabátos ismeretlen állt, aki a semmiből jelent meg. Ijedten hőköltem hátra, majdnem beverve a fejem, de Sam nyugtatóan a tarkómra simította a kezét, miközben felállt és megfordult. 
- Cas, mit keresel te itt? 
- Beszélnem kell veletek. Igazából Deant kerestem, de nem találom sehol.
- Nincs itthon. 
- Akkor megvárom. - Helyezte háta mögé a kezét és dermedt arccal egy pontot kezdett bámulni. Rémisztően hasonlított egy szoborra.
- Sam... mi baja van? - Kérdeztem halkan, de mielőtt válaszolhatott volna az ismeretlen megtette helyette. 
- Örvendek. Castiel vagyok, az Úr egyik angyala. Vagyis csak voltam. Ez bonyolult. 
- Lexy vagyok. - Pislogtam nagyokat. - Vadász. Még mindig vadász és mindig, minden az. - Mosolyogtam rá. 
- Egyet kihagytál. - Szólt közbe Sam és leült mellém, a könyvjelzőt tökéletesen az adott részhez helyezve becsukta a könyvem. - Te vagy Sam Winchester barátnője. 

Boldog anyák napját!

Szia Anya!

Csak így nagybetűvel. Anya... Szóval már több, mint egy hete azon gondolkodom, hogy pontosan mit kaphatnál tőlem. Sajnos ilyenkor az szokott lenni, hogy egész nap ezen görcsölök, majd a nap végén csak egy "Boldog anyák napját!"-ot kapsz. És akkor azt hiszed, hogy nem szeretlek, vagy hogy kiment a fejemből, de ez nem így van. Csak egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel az ünneppel. Hiszen én minden nap megpróbálom éreztetni veled, hogy szeretlek. Lehet, hogy nem mindig veszed észre ezt, vagy a néha eléggé bunkó beszólásaimmal elszomorítalak, de valójában csak azt szeretném, hogy egy kicsit figyelj rám. Mi más képes jobban felkelteni a figyelmed, mint, ha elejtek egy "Persze a dinók korában minden más volt..." megjegyzést? Tudom, tudom... A focisták. :D Viszont ez a nap csak rólad kéne, hogy szóljon, hiszen te szenvedtél velünk 9 hónapot + még jóóóó pár évet. :") Ahj, nem is tudom mit akartam, mikor belekezdtem ebbe. Igazából talán azt, hogy tudd, mennyire szeretlek minden nap és hogy te tudod a legjobban, hogy mennyire nem vagyok a szavak embere. Hiszen most ezt mind elmondhatnám neked, mert itt ülsz mellettem és olvasol, de mégis inkább megállás nélkül írok, mert ha egy pillanatra leállnék, hogy belegondoljak mi mindent meg nem teszel értünk, akkor tuti elsírnám magam. Nyálasan hangzik, meg klisésen, de annyira hálás vagyok, hogy TE vagy az anyukám. És képzeld, van egy listám azzal a címmel, hogy "Mi az, ami boldoggá tesz?" Az első pont az, hogy "Ha anyáék megdicsérnek." Mert ez nekem sokat számít, még akkor is, ha csak egy kis dolgot tettem. Aztán ott van a "Mikor anya úgy szólít "Kincsem", vagy "Egyetlenem"." Igen, elég régen szólítottál már így, de ilyenkor nem egy egyszerű "Alexát" kapok, ami bármelyik Alexa lehetne a világon, hanem akkor érzem, hogy csak NEKEM szólsz így. Jaj, és még vannak azok a bizonyos pillanatok, mikor mondjuk befekszel mellém az ágyba és úgy keltesz. Ezeket csak mi éljük meg és ezek olyan másodpercek, amikre örökké emlékezni akarok. Szeretem azt hallani, hogy mikor spanyolban voltatok apával, akkor emlegettél engem a stadionban. Vagy mikor a piacon nem vagyok ott, mégis beszélsz hozzám magadban. :") Nem tudom még mit írhatnék neked. Hiszen ezerszer leírni azt, hogy "szeretlek" mégis több, mintha kapnál egy kínosan elejtett "Boldog anyák napját!"-ot... Pedig ez szokott lenni. Bögréd van, pólót feleslegesen csináltatnék... Virág elhervad, csokit nem igazán eszel :") Feladtad a leckét nekünk. :D Verset is mondhattam volna, de sírás nélkül nem bírtam volna ki. Pedig emlékszem minden egyes anyák napjára, amikor papírból hajtogattam neked, vagy csak rajzoltam egy rózsát. Te azt is értékelted. Valami egyedit és maradandót akartam, és rájöttem, hogy én állítólag tudok írni. Úgyhogy billentyűzetet ragadtam reggel és összeszedtem, hogy mit is kéne írnom neked. Ez persze azonnal ki is ment a fejemből, és most így fél hétkor próbálok mindent leírni, ami fontos számomra, de sajnálom, ha kicsit zavaros. És amúgy is tudod, hogy a gondolataim sokszor elkalandoznak. De nem is kell ezt kifejtenem, hiszen te is ilyen vagy. És ezt szeretem. Mert ha a tükörbe nézek, akkor egy kicsit látlak téged is. Vagy egy-két mondatomban kihallak téged, és tudom, hogy bármi van, te így mindig ott vagy velem. Nagyon remélem, hogy egyszer (ha csak fele annyira) leszek annyira jó anya, mint amilyen te vagy!
Teljesen mást akartam ebből kihozni... Tényleg... De csak nem intézhettem el egy facebookra kiírt mondattal. Az annyira sablon. Itt legalább mindent le tudtam írni... Mindent? Na, ez hazugság, hiszen ez még csak töredéke se annak a sok dolognak, amit szeretek benned, és amiért hálás vagyok. Mégis ezeket tartottam fontosnak leírni. Mert te fontos vagy nekünk! És szeretünk! <3 És köszönöm, hogy az anyukám vagy!