Alexa! Nesze neked... aprócska, ígért szösz. Igazából egy eset darabka is lehetne... ;)
"Az ember valódi értéke azon ismerszik meg, ahogy a könyvekkel bánik."
Hófehér-zöld, limeokkal mintázott pörgős nyári ruhámban, poros ronggyal a kezemben dúdoltam egy régi nótát. A gyerekkoromat juttatta eszembe, miközben a levegőbe szagolva, kedvenc illatom kúszott az orromba.
- "Nézzék csak, ott megy az a furcsa kislány, Annak még mindig mese kell. Soha vérig nem pletykál, Mer’ a fellegekben jár. Nem is kétség, hogy mily furcsa lány a Belle." - Lófarokba fogtam a hajam és leemeltem félve egy kötetet. Valami jel aranylott rajta. Óvatosan kinyitottam és elolvastam a címét. felfirkálva egy papírra a lila-ezüst tollammal, becsuktam és aprólékosan letisztogattam. Ez így ment egész délelőtt. Már előző éjjel szöget ütött a fejembe, hogy rendbe teszem a bunker könyvtárát, így kapóra jött, mikor Sam reggel öltözködni kezdett és elment egy várossal odébb felderíteni egy ügyet. Mázlimra az egész hely kiürült, mert nővéremnek és Deannek időpontja volt az ultrahangos dokihoz, hogy kiderítsék milyen nemű lesz mégis a legfiatalabb Winchester.
Mire végeztem, boldogan, kicsit koszosan és szétcsúszott hajjal vágódtam el a könyvtár közepén található kanapén.
- Csodálatos! - Sóhajtottam boldogan és csak gyönyörködtem az ABC sorrendben, kategóriákra szedett művemben. Annyira elmerültem a nézelődésben, hogy csak később vettem észre vőlegényem érkezését.
- Szia. - Huppant le mellém mosolyogva. - Gondoltam, hogy itt talállak. - Nyomott puszit a homlokomra.
- Nézd milyen észbontó! - Tártam szét a karom büszkén.
Összevont szemöldökkel mustrálta a művem, majd szó nélkül az egyik polchoz lépett. Levett egy vaskos kötetet, majd felém fordult.
- Ezt most komolyan? - Fújt egyet. - Lexy, tudod, hogy szeretlek, de ezek a könyvek nem játékszerek. Azért vannak, ha esetleg valamiről fogalmunk sincs, akkor hirtelen utána tudjak nézni. Most viszont... egyszerűen káosz az egész!
- Akkora köcsög vagy. - Csóváltam a fejem. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire gonosz, aki máskor egy kenyérre kenhető tündér?
- Most miért? Azért, mert te kitaláltad, hogy innentől kezdve nem szeretnél részt venni a vadászatokon - amit amúgy kétlek - nem kellene belekontárkodnod a birodalmamba.
- Samuel Winchester! Még egyszer így beszélsz velem, fogom magam és itt hagylak a picsába. Hogy jössz te ahhoz, hogy ilyen mocsok módon lenézd a közel teljes napi munkámat? - Kiabáltam vele magamból kikelve. Kettőt pislogott és mikor megszólalt, kicsit engem is lehiggasztott.
- Ne haragudj. Egyszerűen nem tudom mi ütött belém. Nem szoktam meg Dean mellett, hogy ide bárki más bemerészkedik rajtam kívül. - Mosolyodott el. - De komolyan mondtam, hogy ezen képtelen vagyok kiigazodni!
- Nézd! - Pattantam fel és az orra elé toltam a füzetet. - Itt a teljes lista. Minden, szinte szavanként szét szedve. Ezt beviszem a gépbe, csináltatok rá egy alkalmazást Charlie-val és ezentúl egyetlen szóra keresve ki fogja dobni, hogy hol találod meg a szükséges könyvet. Nem olyan bonyolult!
- Ez... Csodálatos! - Ölelt át boldogan. - Bocsánat, hogy úgy rád mordultam. - Csókolt meg bűntudattól ázva. Elhúztam a számat és kibújtam az öleléséből. - Most hová mész? - Pislogott meglepetten.
- Úgy hallom megállt az Impala. - Vigyorogtam. - Derítsük ki, hogy fiú vagy lány könyvmolyt nevelünk e belőle. - Kacsintottam, majd indián szökdelésben neki indultam felkeresni a testvérem. Azt már nem láthattam, hogy Sammy visszafordult a polcok felé, nagyot fújva túrt a hajába és teljesen lesápadva motyogta a könyveknek:
- Az Isten szerelmére... Hogy fogok én itt kiigazodni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése