Vicces volt elmagyarázni Dean-nek egy olyan szituációt, amit még én se teljesen értettem.
- Szóval van a föld és a menny között egy folyosó? - Nézett rám zavartan.
- Pontosan. - Bólogattam bőszen. - Patriciaról is kiderült egy s más.
Elejétől a végéig elmeséltem neki mindent. Hogy hogyan kerültem fel, hogy mennyire aggódik mindenki és az angyal-démon dolgot is.
- Akkor most két nőt csókoltam meg egyszerre? - Rázta ki a hideg feltűnően.
Csak nevetve a vállába bokszoltam. A fa alá telepedtünk le, ami a patak partján volt. Egymás mellett ültünk és csendben figyeltük a tájat.
- Most te jössz. - Szólaltam meg egy kis idő múlva. - Mit csináltál itt fent ebben a pár napban?
- Az igazat megvallva, sétáltam. - Vágott nagyon gondolkozó fejet. - Itt valahogy máshogy telik az idő vagy nem is tudom. Az biztos, hogy nem éreztem több napnak.
Bólintottam egyet és azon gondolkodtam, hogy most akkor vajon mit kéne tennünk? Mielőtt Patricia eltűnt, azt mondta, hogy "Feketítsd be a lelked a legtisztább helyen és megnyílik...". Rendben, de mi? És hogyan feketítsem be?
- Vajon mit akart mondani a hölgyikénk az utolsó szavaival? - Törte meg gondolat menetemet Dean hangja.
- Pont azt elemzem. - Hunytam le a szemeimet és fejemet a fa kérgének döntöttem. - Nem jutottam sokra. Hogyan lehetne befeketíteni a lelkemet, ha egyszer benne van egy angyali darab? Mi fog megnyílni?
- Nekem van ötletem a megrontásodhoz. - Motyogta sejtelmesen a mellettem ülő.
- Azzal már rég elkéstél. - Húztam mosolyra a számat.
Nem válaszolt, pedig valami csípős visszavágásra számítottam. Kinyitottam a szemem és még pont elkaptam, ahogy leveszi a bőr dzsekijét és összegyűrve a feje alá tűri.
- Mit csinálsz? - Kérdeztem.
- Alszok. - Jött a rövid válasz. - Csak annyira kényelmetlen minden.
Össze vissza dobálta magát, mint egy gyerek, miközben feltűnően szenvedett. Én próbáltam nem rá figyelni és inkább felfogni a látottakat. Hiszen nem minden nap jár az ember lánya a mennyek folyosóján! Szóval mindent az emlékezetembe akartam vésni. Szembe velem egy erdő terült el, ahonnan fény tört utat. Jobbra a nagy semmi, balra a nagy semmi. Mintha egy festményben lennénk. Egyetlen hang volt állandó és az a madárcsicsergés a fán, ami alatt ültünk. Néha megszólalt nagyon halkan egy kis dudaszó, de szinte rögtön el is hallgatott.
- There's a lady who's sure, All that glitters is gold... - Kezdett bele az ismerős dalba Dean.
- And she's buying a stairway to heaven. - Folytattam halkan, mire automatikusan végig pörgettem a fejemben a dalt.
- Szép hangod van. - Bókolt Dean.
- Jah, mint egy elcseszett hegedű. - Hagytam rá.
Még mindig a szöveget dúdolgattam magamban és akkor bekattant valami.
- Ezaz! - Egyenesedtem ki ültömben. - A dal! Hogy erre miért nem jöttem rá hamarabb!
- Gina, jól vagy? - Nézett rám furcsán a másik.
- Hát nem érted? - Ráztam meg a vállát. - Most már minden világos. Led Zeppelin, a dal, a hölgy, aki lépcsőt vásárol a mennybe. Ez eddig minden stimmel. Mi van akkor, ha a zene az itt lévő táj? Vagyis ez most zavaros lehet, de a jel a falon, ahogy átjutottam. A füst, ami a fákon túl száll. Akkor van egy rész a lelkekről is. Mikor: "Árnyékunk magasabb, mint lelkünk." Szóval valamit csak lehet kezdeni az egésszel. Figyelsz te rám egyáltalán? - Csattantam fel, mikor láttam, hogy a tekintete egy pontot figyel.
Én is odakaptam a fejem, mire egy hattyú jelent meg a semmiből és sietve haladt felénk. Dean villámgyorsan felpattant és átugrotta a patakot.
- Mi a fenét művelsz? - Fújtam ki az eddig bent tartott levegőt.
- Eddig semmi nem történt, most meg megjelenik ez. Neked nem furcsa? - Szólt a túloldalról. - Az meg a másik, hogy ezek mindig éhesek és lehet, hogy neked nincs leharapni valód, de én féltem Mini-Dean-t!
Nevetni akartam, de a mondandójában volt némi igazság. Hogy került elő hirtelen ez a madár? Na meg a legfontosabb. Miért változott meg az időjárás? Kérdőn néztem Deanre, miután én is átjutottam a patakon.
- Én már megszoktam ezt a szeszélyes évszak átalakulást. - Adott gyors magyarázatot.
- Rendben, de most mi a fenét csinálunk? - Néztem mélyen a szemébe, miközben a hattyú csak közeledett.
Sam:
Miért van máris nappal? - Nyűglődtem és a fejemre húztam a takarót. A tegnap este túl hosszúra nyúlt és az a rengeteg dolog, ami a nyakunkba szakadt hirtelen. Sok volt egy napra. Próbáltam visszaaludni, de a zajok elterelték a figyelmem. Felültem és akkor tűnt fel, hogy Lexy nincs mellettem. Kikászálódtam az ágyból és a hangok irányába indultam. A fürdőszobából jöttek.
- Lex? - Nyitottam be óvatosan.
A lány a mosdó kagyló fölé hajolva köhögött, majd egy adag vért köpött ki. Megmosta az arcát és csak utána nézett rám.
- Igen? - Vonta fel a szemöldökét, mintha az előbbi meg sem történt volna.
- Kezdődik ugye? - Dőltem neki az ajtófélfának és aggódva figyeltem a lányt, aki csak megvonta a vállát.
El akart mellettem sétálni, de kitettem a kezem. Megtorpant, viszont nem nézett rám.
- Mit akarsz? Azt, hogy elmondjam mindenem fáj? - Mondta maga elé bámulva. - Azt, hogy minden porcikám arra vágyik, hogy végre megöljek valakit? Ezt akarod hallani?
Hirtelen kapta felém a fejét. A szeme fekete volt, de a hangja remegett a félelemtől.
- Lexy... Alexa! - Fogtam meg a vállánál fogva. - Nyugodj meg. Itt vagyok. Érted? Itt vagyok!
Egész testében reszketett, de egy-két mélyebb lélegzet után, a szemei kitisztultak.
- Bocsánat. - Hajtotta le a fejét bűntudatosan.
- Ne legyen ezért lelki furdalásod! - Csattantam fel. - Nem a te hibád és meg fogjuk oldani.
Annyira bíztam benne, hogy megoldjuk, hogy az ellenkezője az eszembe sem jutott. Szorosan magamhoz vontam a lányt és próbáltam nyugtatni. Nem is tudom, hogy igazából őt, vagy magamat, de ebben a pillanatban ez nem is számított igazán.
- Eszembe jutott amúgy valami. - Morogta a mellkasomba, majd felnézett rám.
- Hallgatlak. - Bíztattam.
- Ha a Mennyekbe egy dal "visz" fel, akkor a pokolba vezető út miért ne lehetne szintén egy sláger? - Magyarázta, miközben a hajamba túrt.
- Lehet benne valami. - Motyogtam. - Már csak azt kéne kitalálni, hogy melyik?
- Kérdezzük meg Robertet. - Dobta fel az ötletet.
Bólintottam, de nem eresztettem el. Inkább óvatosan megcsókoltam és még jobban magamhoz vontam.
- Így semmire nem fogunk jutni. - Suttogta és egy gyors mozdulattal kicsúszott a kezeim közül.
Nevetve néztem utána, ahogy szép lassan készülődött. Viszont nem felejtettem el az előbb történteket. Alexa egyre inkább kezd átalakulni és ez eléggé megviseli. A testét és a lelkét is. Ginának igaza volt. A testvére erősnek mutatja magát, de bármelyik pillanatban összetörhet.
- Jössz már? - Nézett rám az ajtóból, majd eltűnt mögötte.
Komótosan kaptam fel magamra egy inget, majd én is átsétáltam a szomszéd szobába.
- Jó reggelt. - Köszöntem az idős legendának.
- Neked is Sam. - Biccentett. - Most, hogy itt vagytok, már elmondom.
- Jutottál valamire? - Vágott a közepébe Lexy.
- Nem biztos, hogy sokat segít, de Patricia és Elizabeth is olyanok voltak, mint te meg a nővéred. - Nézett a lány felé.
- Ez mit jelent? - Ültem most már én is le az ágyra.
- Patricia, pont, mint Ginetta, egy olyan nő volt, aki egész életében a szerelmet kereste. Liza viszont Alexára hasonlít. Gyerekeket akart, még akkor is, ha a házassága nem egy minta házasság.
- Ezt honnan tudja? - Pirult el kissé az említett.
- Jó ember ismerő hírében állok. - Mosolygott elnézően.
- Akkor az sem számít, hogy kinek a lelke kibe költözik. Hasonló... - Kerestem a megfelelő szót. - Alanyokat szállják meg.
Robert csak bólintott. Igaza volt. Nem sokkal voltunk előrébb ezzel az információval. Inkább elfoglaltuk magunkat, majd délben rendeltünk valami kaját.
- Megjött a pizza. - Hoztam be a két dobozt.
Felbontottam, mire a gyomrom hatalmasat kordult.
- Nem eszel? - Néztem Lexyre.
- Nem kívánom most. - Bámulta tovább a laptop képernyőjét.
Nem hittem neki. A gonosz manócska ott ült a vállamon és akárhányszor Alexa mondott valamit, azonnal rávágta, hogy hazudik. Én pedig inkább neki hittem, mint a lánynak. Hiszen látszódott rajta, hogy szenved. Csak nem akarta bevallani.
Dean:
Farkas szemet nézni egy hattyúval. Kihúzhatom a bakancs listámról.
- Mi a fene legyen most? - Kérdezte Gina pánikolva.
Be kellett vallanom, hogy ha nem éreztem volna magam élet veszélyben, akkor még imponáló is lett volna, hogy tőlem vár tanácsot, de így lőttek a pillanatnak.
- Jézus, gyere vissza! - Hallatszódott hirtelen egy hang, mire a madár lehajtotta a fejét.
- Most komolyan? Jézus? - Engedtem le harcra kész ökleimet.
- Bocsánat, mindig megszökik és a frászt hozza az idegenekre. - Közeledett a hang, de alak nem társult hozzá.
- Ki vagy? - Nézett szét Gina, de most válasz nem érkezett.
A levegő megfagyott és a tél egy hóviharral távozott, hogy helyet adjon a tavasznak.
- Inkább kik vagyunk?
A hang közvetlenül a fülem mellől jött. Mint egy visszhang, úgy töltötte be a teret. Odébb ugrottam, majd kezemmel a levegőbe kaptam, de nem ütközött semmibe.
- Hagyd abba! - Szólt rám Gina. - Megütöd a nőt!
Kikerekedett szemekkel néztem a lányra.
- Te látod őt?
- Nincs egyedül. Sőt, rengetegen vannak. - Kapott levegő után.
- Egy ember, aki lát minket. Milyen különös! - Ekkor jöttem rá, hogy ez nem visszhang, hanem több hang egyszerre.
- Kik vagytok? - Kapkodta a fejét a vörös lány.
- Lelkek, akiknek még dolguk van.
- Olyanok, akik keresnek még valamit.
- Akik várnak valakire.
Hangzavar támadt és én azt sem tudtam merre nézzek. Mindegyik "léleknek" megvolt a maga dolga és mind egyesével mondta el, hogy mi. Rám már magasról tettek, így vállat vonva visszatelepedtem a fa alá.
- Mit csinálsz? - Sandított rám Gina.
- Még mindig megpróbálok aludni és talán kezdek is a magas árnyékokkal valamit. Hátha kitalálok valamit, amíg te beállsz a "Mennyek Szeretet Szolgálata" nevű helyi klubba. - Vágtam rá, kissé ingerültebben, mint akartam.
- Dean, ne játszd itt nekem a sértődött gyereket! Amúgy is, úgy néz ki, hogy tudok nekik segíteni. - Húzta ki magát büszkén.
- Akkor mire vársz? - Tártam szét a karomat. - Menj és legyél szellemekkel suttogó.
Mondani akart még valamit, de inkább puffogva elsétált. Még ő van felháborodva, mikor én a kijutáson töröm az eszem, addig ő pszichiátert utánoz. Ezen kattogtam, és észre sem vettem, hogy elaludtam.
- Dean, kelj már fel! - Fúródott az oldalamba egy ujj, mire azonnal felpattantam.
- Mi az már? - Nyújtózkodtam ki. - Ég a reistag?
- Nagyon vicces vagy Winchester. - Forgatta meg a vörös a szemeit. - Tudod, amíg te aludtál, addig én kiderítettem egy-két dolgot.
Persze Gina, dörgöld az orrom alá. Legszívesebben ezt mondtam volna neki, de inkább hagytam, hogy kifejtse a kutatásának eredményeit.
- Minden lelket átsegítettem a túloldalra. - Sóhajtott fel és észrevettem a szemei alatt a karikákat.
- Mióta alszok? - Emeltem fel a kezem, de szinte azonnal visszaejtettem. Hülyeség lenne végig simítani az arcán, még ha szeretném is.
- Nem tudom, viszont elmondták, hogy mit jelent a magas árnyék, és azt is, hogy hol van a legtisztább hely erre. - Nyomott el egy ásítást.
Szívem szerint megint érezni akartam a bőrét a kezem alatt, de inkább csak egy büszke mosolyt küldtem felé.
- Itt vannak az évszakok. Mikor legmagasabban lesz a Nap, akkor a leghosszabbak az árnyékok. Így megtalálhatjuk az elveszett lelket.
- Na és a legtisztább rész?
- Ez a fa. - Mutatott a fejünk fölé tornyosuló élőlényre. - Itt kell befeketítenem a lelkem. - Nyomott el egy újabb ásítást.
- Rendben Sherlock, akkor nekiállunk a munkának, de előbb alszol. - Adtam ki a parancsokat.
- Dean, már olyan közel vagyunk. - Ellenkezett és fel akart kelni mellőlem, de elkaptam a karját.
Visszahúztam és átkarolva őt, a fejét a vállamra döntöttem.
- Nem megyek semmire egy fáradt Ginettával. - Túrtam óvatosan a hajába.
- Rendben. - Adta meg magát egész könnyen, majd úgy helyezkedett, hogy kényelmes legyen.
Lábait átdobta az enyémeken, és nekem dőlt. Így már-már az ölemben ülve aludt el. Hagytam, hagy pihenjen.
Alexa:
A gyomrom kongott az ürességtől, de éreztem, hogy bármi menne le, az azonnal vissza is köszönne. Így inkább hagytam a fenébe még a próbálkozást is. Fél szemmel figyeltem, ahogy Sam aggódva rám sandít, de nem foglalkoztam vele. Jobban jár, ha nem tudja mennyire vissza kell fognom magam. Az összes sejtem a gyilkolásért üvölt és nem hagynak nyugton. Ha engednék nekik, akkor már senki nem élne, aki a közelembe jön. Hatalmas energiát emészt fel, hogy ne támadjak neki valamelyiküknek. Ellen kell állnom!
- Találtál valamit? - Szólalt meg Sam, mire összerezzentem.
- Micsoda? - Ráztam meg a fejem.
Fáradt voltam. A fél estémet a mosdóban töltöttem, mert ha Sam mellett maradok... Féltem, hogy nem bírnék a másik részemmel. Inkább végig ébren voltam, de legalább ő biztonságban volt.
- A zene. - Magyarázta és át ült mellém.
Kivette a laptopot az ölemből és átrakta a sajátjába.
- Robert! - Szólt át a másik ágyon ülőnek. - Van még olyan ember, aki dalokat írhatott vadászként?
A szavakat felfogta az agyam, de kezdett köd telepedni rá. Aztán hirtelen megéreztem magamon Sam kezét, és minden azonnal kitisztult a kép. A szoba rendetlensége, és úgy éreztem új energia áramlik a testembe.
- Talán...
- Highway to Hell? - Dobtam fel az ötletet.
- Bon Scott vadász lett volna? - Elmélkedett hangosan Sam, majd beírta a keresőbe. - '79-ben vették fel a dalt.
- Nem volt vadász. - Mondta Robert. - Szerintem nem ez az amit keresünk.
Órákig kutattunk különleges dalok után, míg rá nem bukkantunk egyre.
- Route 66? - Kérdezte Sam, pont mikor már elaludtam volna.
- Nem túl régi dal ahhoz? - Húztam el a számat.
- Lehet, viszont találtam a Morey lányokhoz hasonló halálokat. - Fordította felém a laptopot.
- Több áldozat volt? - Dörzsöltem ki az álmot a szememből.
- Az első 1423-ban volt. A hónap és nap is stimmel. - Magyarázta. - Az összes év számot összehasonlítottam a különleges halálokkal, és csak egy egyezett meg. 1961-ben Chuck Berry énekelte el, pont egy évvel az után, hogy volt egy halál eset.
Elgondolkodva hallgattam a fejleményeket. Aztán felrémlett valami.
- A 66-os úton lehet akkor a bejárat? - Ásítottam.
- Nagyon valószínű. A baj viszont az, hogy majdnem 4000 km az egész. - Sóhajtott.
Mély hallgatásba burkolóztunk. 4000 km rengeteg. Kell lennie valami pontosabb koordinátának.
- Mi van akkor, ha az Oatman és a Kingman közötti szakasz az? - Vetette fel Robert.
Sam ujjai máris rákerestek az említett részre.
- Véres 66-nak is neveztek egy-két szakaszt. - Olvasta hangosan. - Legveszélyesebb az Arizonai hajtűkanyar.
- Az nem itt van. - Dőltem el az ágyon.
Fejben nagyjából átszámoltam az utat. Ugyan annyi, mit ide volt az út.
- Kilenc vagy tíz óra nagyjából. - Feküdt mellém Sam, és átölelt.
A gyomrom összeugrott és inkább felültem. A közelsége egyszerre nyugtat és vonzza a gyilkos énemet.
- Akkor holnap már indulni kell. - Mélyedtem bele egy útvonal tervezésbe.
Szemem sarkából ismét láttam Sam értetlen arcát, de próbáltam nagyon izgatottnak, vagy inkább elfoglaltnak tűnni. Egészen addig, míg meg nem jelent Castiel.
- Sam. - Szólalt meg, mire a hideg is kirázott. - Alexa. Robert.
Biccentett egyesével mindenkinek.
- Találtam valamit, amiről tudnotok kell. - Mondta, majd mikor rám nézett, kikerekedett a szeme. - Lexy... Te...
- Mit találtál? - Vágtam közbe gyorsan.
Az angyal egy ideig még bámult, majd inkább Samnek intézte a szavait. Szerencsére megértette, hogy nem akarok róla beszélni. Viszont nem kerülte el senki figyelmét.
- Liza és Patricia Morey egy héttel a haláluk előtt lettek rosszul. - Kezdte és nem is kellett többet mondania.
Sammel egymásra néztünk és tudtuk mit jelent ez.
- Akkor már csak egy hetünk van.
- Vagy annyi se. - Vettem egy remegős lélegzetet és próbáltam leküzdeni a feltörekvő könnyeket.
Castiel:
Egy hét. Ennyi adatott meg ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő bejáratot. Szerencsére Sam és Alexa már nagyon jól haladtak az üggyel. Amíg távol voltam, utána néztem pár dolognak, ami nem biztos, hogy olyan jó hír. El kellett mondanom a fiatal Martens-nek.
- Alexa! - Szóltam utána, mikor ketten maradtunk.
A folyosón sikerült elkapnom, mielőtt bement volna a saját szobájába.
- Igen? - Fordult felém és én egy pillanatra ledöbbentem.
A lénye egyre durvábban változott át démonná és megijesztett ez a ritmus. Míg Ginánál lassan ment végbe a folyamat, addig Alexa napról napra elveszti önmagát. Vajon mekkora uralom kell, hogy ne ugorjon valakinek és verje agyon?
- Mondjad kérlek gyorsan, mert fáradt vagyok. - Ásított egyet, ezzel igazolva előző mondatát.
- Az elmúlt napokban tettél fel pár kérdést magadban. - Kezdtem bele szép lassan. - Egyetlen egyre tudok választ adni, de nem hiszem, hogy tetszeni fog.
- Melyik lenne az? - Csillantak fel szemei.
- Miért haltak meg a szeretteid? Akarod tudni? - Hajtottam le a fejem.
Nem én szerettem volna vele közölni ezt az óriási baklövést, amit vétettünk.
- Igen... Nem... Vagyi... - Kezdett össze vissza habogni. - Nem tudom.
Végül felnézett rám és megacélozta magát.
- Igen, szeretném tudni.
Nem volt hová húzni az időt, muszáj volt elmondanom neki.
- Mikor a baleset történt. - Motyogtam. - Azon a végzetes napon. Félre néztek az angyalok.
Csend fogadta a kijelentésemet.
- Félre néztek, mert így volt megírva előre. Bármennyire is fájt ezt megtennünk, aznap bezárták a mennyek kapuját arra a kis időre. Senki nem tudta volna megmenteni őket.
Alexa csak állt előttem szótlanul, aztán letörölt egy könnycseppet.
- Köszönöm. - Ennyi volt a válasza, majd bevonult a szobába.
Maradtam még egy ideig a folyosón. Hallgattam, hogy mi történik, de semmilyen hang nem szűrődött ki bentről. Mikor pedig épp elmenni készültem, egy hatalmas csattanás hangzott fel, majd elfojtott zokogás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése