Másnap reggel mikor felébredtem, Alexa még aludt. Kómásan kinyitottam a lakókocsim ajtaját és leültem a bejárat lépcsőjére, ahogy voltam kócosan, rövidnadrágos-topos Amerika Kapitányos pizsiben, rágyújtani egy cigire. Igen, sajnos a legrosszabb szokásom a dohányzás volt. Amint felparázslott a nikotinrúd vége, előkaptam a telefonom és végig pörgettem a közösségi média oldalait. Utoljára léptem fel az állandóan csicsergő twitteremre. Ami ott fogadott a szó szoros értelmében sokkolt. Az üzenő falamon a szokásos kiírások, amiket barátaim osztottak meg. Az értesítésektől leesett az állam. Közel 3.200,- új követőm lett, mellette rengeteg tweet érkezett. Kérdések, ujjongások és morgolódások tömkelege, 150 privát üzenet. Idegesen felnevettem, mikor megláttam, hogy a "Póni haj" nyert Misha idióta kérdőívében. Járt a lábam a stressztől, mint akit ráz az áram, így újabb cigit vettem ki a Marlboros dobozból. Hatalmas sóhaj közepette nyitottam meg az üzenetek címkét és kíváncsian olvasgatni kezdtem. A legtöbb kedves érdeklődés volt rajongóktól, hogy ki is vagyok és hogy kerülök a fiúk közelébe. Utána voltak a nyalizósok, akik szerették volna, ha ők lennének a helyemben. Legvégül pedig a mocskolódó üzenetek... a harmadik után már potyogtak a könnyeim. Sajnos túlságosan magamra tudtam venni az ilyen sértéseket. Azt feszegették, hogy mégis ki alá feküdtem be, hogy ott lehessek és hasonló "szíves" fogadtatások. Nagyon dühös lettem és a letiltás gomb felett vacilláltam, miszerint privát profillá váltom az egészet, amikor egy ismerős hang rázott vissza a valóságba.
- Jobb reggelt. - felnéztem és szemtől szemben találtam magam egy szürke köntösbe bújtatott Mark Sheppard-el. Pici mosoly futott át a számon, ahogy belegondoltam, hogy a "Pokol Király" éppen szőrös papucsban, bolyhos köntösben álldogál a lépcsőm előtt.
- Neked is. - töröltem le az arcomat, bár elképzelni sem tudtam milyen szörnyű látványt nyújthattam.
- Látom rád férne egy ital. Gyere, menjünk egy kávéra. - nyújtotta felém a kezét. Kicsit habozva benéztem Lexyre, még mindig mélyen aludt, így belebújtam a tornacipőmbe, becsuktam a kocsit és elfogadtam a segítő kezet. Félúton jöttem rá, hogy én nem hoztam köntöst, így átfontam a mellkasom előtt a karjaimat.
- Amúgy Mark vagyok. - mosolyodott el.
- Örülök, én pedig Gina. - kezet fogtunk menet közben.
- Tudom. - bólintott. - Mi történt, ha szabad kérdeznem? - vizsgálta az arcom. Nagy levegőt vettem és igyekeztem megint nem elsírni magam.
- Bekerültem ide és az internet csodái. - fogtam rövidre a választ, de láttam ahogy elkerekednek a szemei és már érti is a helyzetem.
- Sajnálom. A fiúk néha nem tudják hol a határ. - a kezembe nyomott egy műanyag poharat, amit a büfé szerűségként szolgáló sátorból szerzett.
- Nem az ő hibájuk. Én nem voltam erre felkészülve. Nem tudom ti hogy bírjátok.
- Ha őszinte akarok lenni nagyon nehezen. - kortyolt bele az italba.
- Kit látnak szemeim! - sétált felénk Jensen, szintén még pizsama gatyában és egy cipzáros melegítő felsőben.
- Jó reggelt. - túrtam a loboncomba zavartan. Sose gondoltam volna, hogy valaha ilyen szar állapotomban fog látni.
- Neked is. - húztam ki magam, ami nem tűnt a legjobb ötletnek, hisz a reggeli hűvös levegőnek köszönhetően melltartó hiányában eléggé áttetsző volt a felsőm. Ez persze neki is feltűnt és hatalmas vigyorral díjazta.
- Ennél jobb már nem is lehetne. - pironkodva fogadtam a bókot.
- Hagyd már. - védett be Mark. - Nektek köszönhetően éppen rajta csámcsog az egész rohadt világháló!
- Basszameg... - komolyodott el. - Nagyon sajnálom Gina, nem akartuk, hogy ez legyen. - hallottam, hogy tényleg sajnálja, de nem tudott meghatni. Nem őt szapulták, hanem engem.
- Megyek, felkeltem a húgomat. Köszönöm a kávét Mark. - eresztettem meg felé egy hálás mosolyt és inkább visszaindultam.
Alexa már a reggeli meséket nézte, szintén telefonnyomkodás közben. Gondolom olvashatta a kommenteket, mert ahogy beléptem együtt érző pillantást vetett rám.
- Ne bámulj így! - morogtam. - A hülye hajad hibája.
- Ne fogd rám!! - ült fel mérgesen. - Nem tehetek róla!
- Tudom, ne haragudj... - fújtam ki a levegőt és csak túrtam a hajam idegességemben.
- Minden rendben lesz. - paskolta meg a kezem és felöltözött. - Elszaladok kávé túrára. Elkísérsz?
- Onnan jövök. Menj csak. - intettem felé és inkább bebújtam a takaró alá, átkapcsolva a Comedy Centralra, hátha jobb kedvre derít. Észre sem vettem, de már délután egy órát mutattak a mutatók mikor Alexa benézett hozzám.
- Most komolyan ezt fogod csinálni? - vágta csípőre a kezét.
- Hagyj békén! Nem téged hordanak el mindenféle szutykos kurvának. El se hiszem! Én is rajongó vagyok bakker, de ilyen soha az életben eszembe sem jutott!
- Tudom. Figyelj, ha itt fetrengsz, nem lesz jobb. Én elmegyek, mert Jared szerint ha már itt nyaralok találjunk nekem valami hasznosat munkát.
- Jared szerint? - vonogattam a szemöldököm. - Mi van, a szárnyai alá vett a hajas baba?
- Együtt kávéztunk. Véletlen összefutottunk. - makogta. - Amúgy elcsodálkoztam saját magamon, hogy mennyire emberi volt! Sokkal édesebb, mint amit elképzeltem.
- Meghiszem azt. Na menj, ne várasd meg.
- Neked dolgoznod kell ma. - emlékeztetett, amire elhúztam a számat.
- Menj.
Kis habozás után magamra hagyott én pedig megint sírni kezdtem. Annyi feszültség feszítette a mellkasom, hogy máshogy nem is bírt volna kijönni. Még két óra eltelt, ami az önsajnálatban dagonyázást jelentette, aztán erőt vettem magamon és ismét kézbe fogtam a telefonom.
Elhatároztam, hogy bármi is lesz, nem hagyom, hogy tönkretegyék életem munkáját. Lapozgattam, de olyan post jött velem szembe, amire álmomban sem számítottam volna.
"Az új kolléganők egy kedves és csodálatos lány. Mindenkit meg szeretnék kérni, hogy fejezze be az elméletek gyártását és hagyják abba a ócsárlást." Jensen Ackles tweeted 2 hours ago retweeted for Misha Collins, Jared Padalecki, LexySilver, Mark Sheppard, Rob Bennedict and 4 other people.
Még jó párszor újra olvastam és nem akartam elhinni. Több féle érzelem is kavargott bennem, de ebből az elsők között a megdöbbenés, ideg és hála kavargott. Végül a mély düh tört felszínre és győzte le a többit. Hogy jön ő ahhoz, hogy csak úgy írogasson rólam és sajnálatot keltsen? Biztos mindenki egy nyávogós picsának néz, aki képtelen megvédeni magát. Hirtelen pattantam fel és csapot-papot otthagyva neki indultam, hogy felkeressem és jól beolvassak neki. Tudtam merre keressem a kocsiját. Kopogás nélkül törtem be az ajtón, mint egy megvadult hárpia. Eszembe sem jutott, hogy esetleg zavarhatnám, de őszintén: nem is érdekelt volna.
- Ackles!! - kiabáltam, ő pedig nagy szemekkel meredt rám a kanapén ücsörögve, miközben a tv-ben nézett valami filmet.
- Mondanám, hogy örülök neked, de úgy látom ideges vagy. - állt fel, így feltűnt, hogy nem visel pólót. Majdnem elgyengültem, de csak MAJDNEM!
- Hogy képzeled, hogy az engedélyem nélkül nyilatkozgatsz a nevemben? Engem nem kell megvédeni senkitől! Főleg nem a kicseszett elmeháborodott 13 éves tinipicsáktól, akik mindenfélével fenyegetőznek, ha nem eshetnek az ágyatokba! - felbátorodva vágtam hozzá a telefonom, hogy nyomatékosítsam a mondandómat.
- Ne haragudj. Segíteni akartam. - közelített.
- Nem kell a segítséged. Senkié sem kell. Eddig is képes voltam egyedül megoldani az életem, ezután is sikerülni fog!
- Ez már nem így működik. - fonta karba a kezeit. - Most már a család tagja vagy! A család pedig nem ér véget a vérköteléknél, egyszóval amikor téged bántanak, azzal minket is! Ha a fogad fáj, melletted leszünk. Ha sírsz, megvigasztalunk. Nem akartam rosszat, ez nálunk természetes. Úgy látszik, te képtelen vagy befogadni a segítséget. Sajnállak.
Elgondolkodtam azon amit mondott. Mindig erősnek kellett lennem és megállni a saját talpamon.
- Köszönöm. - hajtottam le a fejem. A torkom pedig ismét égetni kezdték a könnyek, amik pár pillanat múlva landoltak is a földön.
- Heeeey! - lépett mellém és átkarolt. - Ne sírj. - az állam alá nyúlt és eleresztett egy füli érő vigyort. - Nézd csak! Megbocsátok! - picit elnevettem magam.
- Jó színész vagy. - hüppögtem.
- Engesztelő vacsi? - tárta szét a karjait. Nem voltam képes válaszolni csak bólogatni. - Szuper. - nyomott puszit a homlokomra.
- Oké... - fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt és remegő kézzel összeszedtem a telefonom.
- Kilenc után itt. - mondta. - Ja és imádom a lenge pizsid, de öltözz fel, mert hűvösebb lesz.
- Kabbe Jensen. - mordultam rá, majd ahogy jöttem köszönés nélkül, távoztam.
Amikor visszaértem és elkezdtem feldolgozni a történteket, akkor döbbentem rá, hogy marha erős vagyok. Letámadtam Jensen Acklest, jártam a lakókocsijában, félmeztelen volt, puszit adott és elhívott vacsorázni, én pedig még nem haltam meg agyvérzésben!!! Jár a taps! Most már csak egyetlen kérdés maradt a mai napra... mi a szent istent vegyek fel???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése