Kérlek

Alexa:

 Nem tudtam, hogy a Winchesterek jártak már York ezen részén, így furcsán néztem Sam-re, aki hirtelen elindult egy irányba magabiztosan. Persze előtte átöltöztünk, és mivel nem mondta el, hogy merre tartunk, így az ő "stílusából" próbáltam rájönni, hogy mit vegyek fel. Végül egy egyszerű farmer-póló kombónál maradtam, lehelletnyi sminkkel. Alig bírtam tartani a tempót a fiatalabb testvérrel. Amíg ő egyet lépett, én körülbelül négyet. Szinte kocognom kellett utána.

 - Amúgy egy kisebb bárba megyünk. Régen mindig betértünk Dean-nel, ha erre kocsikáztunk. - Fordult hátra, hogy végre magyarázatot adjon.

 Bólintottam, mint aki nagyon is tudja miről van szó és csendben követtem. Fogalmam sem volt, hogy merről jöttünk, de annyira nem is kellett távolra mennünk. Maximum öt perc volt, talán annyi sem. Megálltunk egy sarokháznál, aminek a pincéjébe lesétálva, hangos zene ütötte meg a fülem.

 - Szóval "csak" egy kis bár? - Néztem fel Sam-re, aki megvonta a vállát.

 Mikor kinyílt az ajtó, azonnal megcsapott a fülledt, alkoholtól bűzlő, tipikus kocsma szag. Senki nem nézett felénk, mikor beléptünk. Folytatták az ivászatot, mire óvatosan beléptem. A levegő páratartalma egyenlő volt számomra a "nagyon nem oké"-val. Amúgy is utáltam a meleget, erre még ez is. Inkább némaságba burkolódzva sétáltam végig a pultig.

 - Csak nem Robert Singer? - Hunyorított az idősebb nő Sam-re.

 Gyorsan elraktároztam magamban az információt, hogy itt Robertként kell őt emlegetni.

 - Hogy vagy, Melody? - Foglalt helyet egy széken a kérdezett, én pedig, mint egy engedelmes kölyök, követtem a példáját.

 - Áh, megy az üzlet. Mesélj inkább magadról, nem is mondtad, hogy van egy húgod! - Mosolygott rám kedvesen az őszülő asszony.

 A szám sarkában lévő rezzenésből szerintem azonnal levehető volt az, hogy fájó pontot érintett. Ugyanis a Melody-ként említett, nyomban szabadkozni kezdett.

 - Ilyen fiatalon ki más lehetne?

 - Jennifer Martinez. - Mutatkoztam be az egyik álnevemen. - Mi, Robbal, csak nemrég futottunk össze.

 - Így van, nemsokára megyünk is tovább a városból. - Kontrázott rá Sam gyorsan.

 - Akkor nincs semmi különös veletek sem. - Vont vállat, majd szabadkozva elsétált, mert egy vendégnek tölteni kellett.

 Kérdőn néztem a mellettem ülőre, de ő csak rendelt valamit egy másik nőtől. Megitta a sört, és én is gyorsan felhajtottam a vodkámat.

 - Nem aprózod el. - Nevetett hangosan, majd ismét kért.

 Nem tudom mennyi ideje ülhettünk ott. Csak néhányszor szóltunk a másikhoz, a maradék időben ittunk. Kezdtem érezni, ahogy a pia a fejembe szállt. Levettem a pulcsimat, mert a meleg tényleg elviselhetetlen lett.

 Sam is kigombolta az ingjét, amit egy félmosollyal díjazott a fiatal pultos lány. A Winchester talán mondani is akart valamit, de hirtelen a zsebéhez kapott, és felmutatta a képernyőt, amin hatalmas betűkkel villogott Dean neve.

 - Kimegyek addig! - Harsongta túl a hangzavart.

 Megvontam a vállam, mintha nem feszélyezne az idegen környezet, amiben éppen készül hagyni. Hosszan nézem utána, ahogy imbolyogva kisétál.

 - Igazi álompasi. - Könyökölt sóhajtva mellém az előző lány.

 - Az. - Hagyom rá. - Mellette egy igazi seggfej.

 - Azért egy körre elkapnám. - Pislog még mindig, majd feleszmélve, rám kapta tekintetét. - Már csak, ha nem foglalt!

 Hirtelen nem tudtam mit mondjak, hiszen nem vagyunk egy pár, viszont mgőrülnék, ha mással látnám.

 - Nem, nyugi. Tudtommal nincsen barátnője. - Erőltettem gyorsan mosolyt az arcomra.

 - Daria a nevem. - Nyújtott kezet. - Mi a helyzet veled? Neked van valakid?

 - Igazából nincs. - Vontam meg a vállam. - Lehet kéne szerezni mára egyet.

 - Akkor játszunk, de nincs csalás! - Pörgött fel azonnal. - Aki következőnek belép, azt elkapod egy körre.

 Kikerekedett szemekkel néztem a fekete hajú csajra. Komolyan? Ebben a városban már csak így megy?

 - Nem tudom, hogy akarom-e én ezt... - Húztam el a számat.

 - Rendben, akkor csak meg kell csókolnod. - Forgatta meg a szemét. - Mutatom hogy kell.

 Kirakott maga elé két poharat és csurig töltötte whiskey-vel. Elém tolta az egyiket, majd koccintásra nyújtotta. Követtem példáját és jólesően rázott ki a hideg. Az ajtó felé néztünk és vártunk.

 - Ki kezd? - Fordultam felé.

 - Kezdek én, csak, hogy értsd a játékot. - Kacsintott.

 Árgus szemekkel figyeltük, hogy ki lesz az, aki belép a kissé zavaros helyiségbe. Amikor pedig nyílt az ajtó, megkönnyebbülve vettem észre, hogy nem Sam jött vissza. Daria végig nézett az újoncon, majd a pultot otthagyva, a sráchoz sétált. Nem volt csúnya, de legalább nem szép. Jobban mondva nem az esetem. "Miért, ki az ested? Sam Winchester?" - Kérdezte belülről egy gúnyos hang.

 - Ennyi volt. Csak mész, csók, vissza. - Akasztotta újra nyakába a kötényét. - Támadás! Te jössz.

 Elég volt ennyit mondania, rögtön egy irányba néztem. Lassítva láttam, ahogy a kilincs lenyomodik, majd belép rajta Sam. Egy kő gördült le a szívemről.

 - Mázlista! - Csap a vállamra Daria. - Menj, csókold meg a hosszú hajú herceget.

 Talán a sok alkohol hatása lehetett, legalábbis én próbáltam később erre fogni, hogy felkeltem. Abban a pillanatban elkezdett hatni mégdurvábban az összes pia, amit az este folyamán megittam. Ez egyet jelentett azzal, hogy még hülyébb dolgokat tegyek. Szédelegve sétáltam el a magas srácig, aki már elindult felém.

 - Mit csinálsz? - Fogott meg, mikor megbotlottam a saját lábamban.

 Felegyenesedtem és ránéztem. Egyenesen abba a színkavalkádba, ami a szemében játszott. Megacéloztam magam és felnyúlva, a tarkójánál fogva húztam le magamhoz, hogy összeforrjunk egy csókban.

Gina:

 Igazat mondott. Mikor Dean azt mondta, hogy mellettem marad, nem hazudott. Reggel kinyitottam a szemem és az első, amit észrevettem, az a tökéletes arca volt. Még aludt és nem volt szívem felkelteni. Inkább óvatosan közelebb húzódtam hozzá és néztem a kisimult vonásait. Mennyivel nyugodtabbnak tűnik így. - Gondoltam és kíváncsi lettem, hogy mit álmodhat vajon? A családjával kapcsolatos vagy még ott is szörnyeket és démonokat kell ölnie? Van egy olyan érzésem, hogy sosem fogom megtudni. Inkább próbáltam minden egyes vonását az emlékezetembe vésni. Az apró hegek, amiket csak az lát, aki ilyen közel kerül hozzá. A borosta, ami két napnál biztosan nem több. A szájának íve. Mindet láttam már sokszor, mégsem elégszer. Hiszen keltem már az idősebb Winchester mellett. Nem is egyszer, de sosem történt köztünk egy-egy csóknál több. Leginkább Alexa és Sam volt az, akinek kellett egy kis... Hát, szabadság. Amíg ők elfoglalták magukat és egymást, addig mi Dean-nel magunkra vettük a "nagy testvér" szerepét és elvonultunk.

 - Pite. - Motyogta hirtelen a mellettem fekvő, mire összerezzentem.

 Aztán majdnem hangosan felnevettem, ahogy rájöttem, még nem kelt fel. Kicsit változtatott a fekvésén. Álmában motyogta ezt a szót. Szóval a híres Dean Winchester beszél álmában. Felírtam fejben a "zsarolási pontok" listámra. Aludni akartam még, de mivel este nem húztuk el a sötétítőt, ezért most a napsugarak pofátlanul tolakodtak be a szobába. Lassan átvették a helyiség felett az uralmat és nem hagytak helyet a sötétségnek. Egész szép szerdának ígérkezett, de ahogy apa mondta régen: "Nyugtával dicsérd a napot." Viszont amíg fekszünk az ágyban és nem figyelünk a külvilágra, addig nem történhet semmi rossz. Persze rögtön gondoltam, hogy elszóltam magam, ugyanis a gyomrom hirtelen eldöntötte, hogy cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő produkcióba kezd. A kezemet a számra tapasztva tápászkodtam fel az ágyról. Nem tudtam melyik a jobb, ha sietek, vagy ha szép lassan megvárom míg elmúlik a hányinger. A gyomrom döntött és a mosdóba invitált, ahol kiadtam magamból mindent.

 - Fenébe. - Hajoltam a wc kagyló fölé.

 Levert a víz és fázni kezdtem.

 - Mondtam, hogy ne csináld! - Hangzott fel az ismerős hang a távolból.

 - Azt mondták, hogy bírni fogja. Mégis szinte azonnal kiengedte a rókát. - Puffogott egy másik.

 - Kik vagytok? - Néztem fel, de úgy éreztem, mintha apró tűket szúrnának minden porcikámba.

 Ismét a kagyló fölé hajoltam. Utáltam hányni.

 - Oh, szóval hall minket. - Lepődött meg a második.

 Még mindig olyan érzésem volt, mintha búra alatt lennék, de kezdtem tisztábban kivenni a hangokat.

 - Persze, hogy hall. Hiszen kiválasztott. - Magyarázta az első.

 - Kiválasztott? Milyen kiválasztott? Mint egy elcseszett Harry Potter. - Morogtam és megpróbáltam felhúzni magam, hogy megmossam az arcom. Annyit értem el vele, hogy a kád szélére fel tudtam ülni.

 - Ne mondj neki többet, amíg nem lát minket! Ha ezt megtudják, hogy beszéltünk hozzá, nekünk végünk! - Aggódott az első női hang.

 Már-már felismerhetővé vált számomra, de a gondolkozás, most nagyon nem akart működni. A fejem szinte teljesen üres volt. Csak a csontjaimba hatoló hideget és fáradtságot éreztem. Nem emlékszem mikor voltam utoljára ilyen rosszul.

 - Csak jönne már fel azon a nyavalyás lépcsőn! Akkor talán megkapná... - Mondta a másik, majd a furcsa búra érzés eltűnt.

 Olyan érzésem volt, mintha még akart volna valamit mondani. Menjek fel a lépcsőn? Én? Miért? Ezernyi kérdés rohamozott meg hirtelen egyszerre. A fejem szét akart robbanni, aztán egyszer csak meghallottam a hangokat. Több millió, apró zizegés, mintha a telefon recsegne. Egyszerre beszéltek, én pedig a fülemre tapasztottam a kezem. Nem segített semmit. A zaj nem akart szűnni.

 - Hagyjátok abba! - Mondtam a hideg padlónak, amire visszacsúsztam.

 Egyik sem hallgatott rám.

 - HAGYJÁTOK ABBA! - Kiáltottam, miközben lefolytak az első könnycseppek.

Sam:

Az alkohol erősen kiérződött a csókból. Meglepődtem, de azonnal viszonoztam. Olyan régóta akartam már ezt. A kezeim azonnal útra indultak és míg a jobb a hajába túrt, addig a bal, a csípőjén találta meg a helyét. Erősen szorítottam magamhoz, miközben azon gondolkodtam, hogy ezt nem kéne megtennünk. Mindketten ittunk és megbánnánk holnap. Mégis, mikor elváltunk egymástól, csalódottan akartam még utána kapni.

 - Oké, ezen is túl vagyok. - Lépett egyet hátrébb és visszasétált a pulthoz, ahol egy lánnyal elegyedett beszédbe.

 Utána mentem és az órára mutattam. Az arcára volt írva a döbbenet, mikor észre vette, hogy hajnali egy múlt.

 - Indulni kéne. - Hajoltam közel a füléhez, hogy értse, amit mondok.

 Bólintott, mire fizettem és elköszöntünk. Kiérve a friss levegőre, hirtelen csapott meg az őszi hideg.

 - Melegebb volt bent. - Húzta össze magán a pulóverét a mellettem álló. - Na gyerünk vissza.

 Olyan gyorsan indult el, hogy megszédült.

 - Oké, azt hiszem kellene egy segítő kéz. - Nevetett fel és visszafordulva, a kezembe karolt.

 A haza út most ezerszer lassabbnak tűnt, hiszen az eszem teljesen máshol járt. Tényleg nem tudtam, hogy most az alkohol miatt akarom ennyire Lexy-t vagy csak azért, mert kedvelem. Ezt próbáltam megfejteni az úton, de sosem jutottam tovább annál a gondolatnál, hogy a bőröm mennyire ég azon a ponton, ahol hozzámér. Szinte betörtem a hálószoba ajtaját, ahol a bevetetlen ágy fogadott.

 - Lezuhanyzom gyorsan, mert nem bírom a saját szagom. - Tűnt el Alexa az apró fürdőszobában.

 Én leültem az ágy szélére és próbáltam lehűteni a gondolataimat. Részegek vagyunk, vagy minimum ittasak. Nem gondolkodunk tisztán és megbánnánk holnapra. Én biztos nem, de Lex-ről nem tudok nyilatkozni. Egyáltalán nem szeretném, hogy még jobban eltávolodjon tőlem. Lehet, hogy nem vette észre, de akárhányszor közelebb léptem hozzá, vagy csak felé nyúltam, mindig kitért előlem. Ez nem mindig volt így. Csalódottan dőltem hátra az ágyon, majd fordultam hasra és tűrtem egy párnát a fejem alá. Hallgattam, ahogy a zuhanyban megnyílik a csap, majd kis idő után eláll a víz. Halkan szűrődtek ki a zajok bentről, az én testem mégis szinte pattanásig feszült. Eldöntöttem, hogy ahogy Lex kijön, besuhanok egy jó hideg zuhanyra. Igazán rám férne már. Viszont mikor eljött az idő, hogy megtegyem -azaz üres lett a fürdő-, akkor inkább maradtam a helyemen. Alexa azt hihette, hogy alszom, ugyanis halkan pakolászott össze pár dolgot. Csak akkor lepődött meg, mikor az arcomhoz hajolva, a nyitott szemeimmel találta magát szemben.

 - Azt hittem már nem vagy fent. - Magyarázkodott gyorsan.

 - Még én is el akartam menni tusolni, de fáradt vagyok. - Arcomat a párnába temettem és úgy nyöszörögtem az előző mondatot.

 Megmozdulni sem volt erőm, de mikor hirtelen besüppedt mellettem az ágy és két hideg kezet éreztem meg a vállamon, megfeszültem. Aztán masszírozni kezdett, amit én próbáltam élvezni, mégis minduntalan az a mondat ordított a fejemben, hogy "KELL NEKED!". Egy időá után zsibbadni kezdett a pont, ahol eddig nyomkodta, és mintha csak megérezte volna, lejjebb csúsztatta a kezét. Az egész hátamat bejárta és minden apró izmot megdolgozott.

 - Ennyi a gyerek napnak. Elfáradt a kezem. - Hagyta abba hirtelen és elfeküdt a helyén. - Jó éjt.

 Na nem! Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy mit fogunk gondolni holnap. Feltápászkodtam és Lex fölé másztam. Kezeim a feje mellett pihentek és csak néztem egy darabig. Ő is pontosan ugyan ezt tette. Egyikünk sem szólalt meg és nem is kezdeményeztünk. Végül a hosszúnak tűnő perceknek, ő vetett véget.

 Nagyon lassan felemelte kezét és végig simított az arcomon, amit egy apró mosollyal fogadtam. Aztán, mintha rájött volna, hogy milyen helyzetben van, hirtelen elvörösödött és félre fordította a fejét.

 - Nem úgy volt, hogy fürdeni mész? - Kérdezte halkan.

 És akkor nem bírtam megállni. Lassan közelebb hajoltam, időt hagyva neki, hogy ha akar, megállítson. Nem tette. Óvatosan csókoltam meg, majd mikor viszonozta, felbátorodva húztam le róla a takarót. Átkarolta a nyakam és közelebb húzott magához. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Végre! Ránehezedtem és egy határozott mozdulattal feje fölé szorítottam a kezeit.

 - Csak ne bánd meg holnap. - Motyogta a csókba, ami szinte egyenlő volt azzal, hogy szabad utat engedett.

 Óvatos, mégis kissé erőszakos, követelődző érintésekkel tudattuk a világgal, hogy mi ketten semmit nem fogunk sajnálni, ha reggel felkelünk. Ennek biztos nyoma marad.

Dean:

Egy babaházban voltam és anya pitéket rakott az asztalra.

 - Szólj Sam-nek, hogy kész az ebéd. - Mosolygott és megsimogatta az arcomat.

 Elindultam, hogy értesítsem testvéremet, hogy anya ismét finomat alkotott, mikor hirtelen megnyílt a fal. A nappali fala teljesen elvált és egy arc jelent meg hirtelen.

 - Anya! Nekem ez a kis fiú baba kell! - Hisztizett egy nyolc éves forma kölyök.

 Aztán benyúlj a lyukon és a derekamnál fogva a magasba emelt.

 - Engedj el! - Kiáltottam, de ekkor rájöttem, hogy a szám összetapadt.

 Egy kiáltásra keltem, mire azonnal felpattantam. Magam mellé nézve jöttem rá, hogy Gina nincs mellettem. Rögtön a hang irányába indultam és mikor benyitottam a fürdőbe, a földön találtam a vörös hajú lányt.

 - Gina! - Guggoltam le mellé és megpróbáltam felsegíteni.

 - Dean... Dean! - Nézett rám könnyein keresztül. - Halkítsd le őket könyörgöm! Halkítsd le őket!

 Homlokát a hideg padlónak szorította és egész testében remegett.

 - Hagyjátok abba. Hagyjátok abba kérlek. - Motyogta és a szívem összeszorult.

 Sosem láttam még ennyire összetörten. Nem tudom mi lehetett a baj, de kiderítem az biztos. Gyűlöltem őt így látni.

 - Cas, gyere ide, ha ráérsz! Ha nem, akkor is. - Fordítottam fejem a plafon felé és alig mondtam ki, máris megjelent az angyal.

 - Dean, mi a baj? - Kérdezte, és lenézett a földön fekvőhöz. - Mi történt?

 - Nem tudom, egyszer csak arra keltem, hogy kiabál és azóta itt van. - Magyaráztam.

 - Cas, ez nem olyan probléma. - Szólalt meg nyöszörögve Gina.

 A ballonkabátos kikerekedett szemekkel lépett közelebb hozzá. Óvatosan leguggolt mellé, mintha égetne már a jelenléte is.

 - Igen. - Szólalt meg újra a vörös lány.

 Felhúzott szemöldökkel néztem hol az egyikre, hol a másikra. Nem tudtam mit csinálnak, de mintha egy pillantásból tudták volna, hogy mire gondol a másik. Aztán Castiel egyszer csak a lány homlokához ért, mire Gina összerogyott.

 - Csak alszik. - Nyugtatott meg az angyal. - Rá fér.

 - Mi történik itt? - Kérdeztem, de közben óvatosan kezembe kaptam a lányt és becipeltem az ágyba.

 Jó alaposan betakartam és csak azután fordultam ismét Cas felé. Magyarázatot akartam.

 - Dean. Először is leszögezném, hogy sosem találkoztam még hasonlóval. Nem tudom hogyan történt és egyáltalán hogyan lehet megszüntetni. Sőt, azt sem igazán értem, hogy miként lehetséges ez.

 - Fenébe, mond már el mi a franc folyik itt! - Csattantam fel.

 Castiel egy mély levegő vett és csak azután folytatta.

 - Úgy néz ki, hogy Ginetta valahogyan rákapcsolódott az angyalok adójára.

 Kikerekedett szemekkel hallgattam előző mondatát és leültem. Fáradtan dörzsöltem meg a szemem. Ennek sosem lesz vége.

 - Gina hallja a szárnyasokat? - Egyszerűsítettem le magamban a hallottakat.

 - Pontosan ez történt Dean. - Ült le a lány mellé. - Valahogyan az agyhullámai rákapcsolódtak a mi vonalunkra. Most minden egyes angyalt hall, aki ebben a pillanatban beszél.

 - Az sok? - Kérdeztem, mert még nem voltam benne biztos, hogy feldolgoztam minden információt.

 - Nekem évekbe tartott beletanulnom, mire végül sikerült kizárnom a hangokat és mindig csak a legfontosabbakra koncentrálni. - Meglepdődötséggel vegyes csodálattal tekintett le az ágyon fekvőre. - Fájdalmas. - Suttogta. - Nagyon fájdalmas. Olyan, mintha egyszerre az egész emberiség fájdalma belezúdulna a nyakadba.

 - Hogyan lehet kikapcsolni? Vagy mit lehet most csinálni? - Járkáltam fel-alá.

 - Nem tudom. Mint említettem, sosem találkoztam még ilyennel. Utána kell néznem. - Megszólalni sem hagyott időt, máris elszállt valahova.

 Egy darabig még járkáltam a szobában, majd rájöttem, hogy ezzel senkinek sem lesz jobb. Egy remegős lélegzet vétel után inkább befeküdtem Gina mellé és eldöntöttem, hogy ha felkel, én ott leszek neki. Bármi történjen is.