2017. december 12., kedd

Jövő

Jövő,  vagyis annak a sztorija, hogy Csele mennyire ráparázott anno az egyetemi felvételire és természetesen érthető okokból. Jó olvasást ~

 Vészesen közeledett az a bizonyos februári nap, amikor lezárul az egyetemre való jelentkezések határideje, és Csele Csaba még mindig nem volt képes dönteni. Mármint nem azzal volt baja, hogy mit szeretne tanulni, pontosan tudta, hogy valamelyik művészeti egyetem grafikus vagy tervezőgrafikus karán fog kikötni. A kérdés csak az volt, hogy pontosan melyikre adja be első helyre a jelentkezését. Az elmúlt hetekben rengeteget gondolkozott rajta, az utóbbi két napban pedig hajnalig ült a felvi.hu előtt és tulajdonképpen már csak le kellett volna okéznia a jelentkezést. Mégsem tette, mert az első helyen ott virított a Kaposvári Egyetem, Kaposvár pedig sajnos nem két percre volt Budapesttől. Megakarta cserélni a sorrendet, hogy inkább a Képzőművészeti legyen elől, ha oda veszik fel Pesten maradhat, és akkor nem kell mindent itt hagynia három évre. Mégsem szívesen ment volna arra az egyetemre. 
 A telefonjáért nyúlt, ami vidáman hirdette, hogy hamarosan fél három. Kikereste a névjegyzékből Csónakos nevét, és tárcsázott. Remélte, hogy barátja még fent van. Andris a harmadik csöngésre vette fel a telefont. 
 - Aludtál? - kérdezte köszönés nélkül. A vonal túlvégén egy pillanatig még csend volt.
 - Nem, nem, dehogy, fent voltam, tényleg, ne érezd magad rosszul amiatt, hogy felkeltettél volna, mert nem aludtam még - Csónakos hangja kicsit rekedt volt és fáradt. Csele pedig tisztában volt vele, hogy felkeltette. Sóhajtott egyet. 
 - Nem tudom, hogy mit csináljak - gondterhelten bámulta a laptop kijelzőjét. - Mit csinálnék én Kaposváron teljesen egyedül? 
 - Mondtam már, hogy küldd el nyugodtan. - Bandi nem derítette őt jobb kedvre. Akárhányszor felmerült ez a téma, mindig próbálta elmagyarázni, hogy neki ez így rendben lesz, ha Csabának is. Márpedig Csabának ez így nem volt rendben. 
 - Úgy csinálsz, mintha nem is érdekelne - motyogta maga elé ridegen. 
 - Ez nem igaz, várj, elmagyarázom, csak adj negyed órát - azzal Csónakos kinyomta a telefont, ő pedig megfejelte az íróasztalát. Hetek óta ezen hisztizett, hogy Kaposváron szeretne tanulni, de közben annyi minden visszatartotta őt. Andris pedig hihetetlenül türelmes volt vele. Ő már régen nem mert volna önmagához szólni mások helyében, annyira stresszes volt állandóan. 

 Csele körülbelül negyed órával később kapott egy sms-t Csónakostól. Hitetlenkedve nézett végig az ott virító egyetlen szón; beengedsz? Próbált a lehető leghalkabban lemenni a lépcsőn és nem figyelembe venni, hogy a nővére szobájában még égett a villany, és valószínűleg a lány már észre is vette, hogy Csele a folyosón mászkál. 
  - Hogy-hogy itt vagy? - suttogta bele a sötétbe, ahogy beengedte Andrist a bejárati ajtón.
 - Gondok vannak az értelmezési képességeiddel, így jöttem segíteni - mondta kicsit morcosan, miközben fél lábon állva megpróbálta kifűzni a bakancsát. Tizenkét soros acélbetétes, Csónakos még két éve vette és meglepően jó állapotban volt, annak ellenére, hogy szinte mindig azt hordta. - Na, induljál meg felfele - hessegette Cselét a lépcső irányába. 
 - Halkabban, anyáék felkelnek, már rég aludnom kéne - próbált a lehető leghalkabban beszélni, de még így is hangosabbra sikeredett a mondata, mint azt szerette volna. Csenge addigra már a lépcső korlátjának támaszkodva bámult le a két fiúra. Addig nem szólalt meg, amíg közvetlen mellé nem értek. 
 - Nektek nincsen takarodó vagy valami? - vigyorodott el. 
 - Pukkadj meg - bökte oldalba a nővérét, aki erre elnevette magát. Aztán ijedten kapta a szája elé a kezét. 
 - Ha anyuék felkeltek, rád kenem. 
 - Testvéri szeretet meg ilyenek, vágom. Csak nyugodtan - vont vállat, és Csónakos után sietett, aki már a folyosó végén volt. A szobába beérve halkan csukta be az ajtót és ráfordította a kulcsot. Nem azért, mert ne tudtak volna Andrisról, csak szimplán a magánszféra kedvéért. Visszaült a gépe előtt lévő székre, levette a szemüvegét, úgy pillantott fel a másikra, aki még mindig a szoba közepén ácsorgott.
 - Na szóval, érted, hogy miért mondom, hogy menjél nyugodtan Kaposvárra? - nézett bele egyenesen a szemébe. Csele hirtelen kellemetlenül érezte magát. Ötlete sincs, hogy hogyan gondolhatta, hogy Csónakost nem is érdekli az egész.
 - Tudom, hogy azért, mert azt szeretnéd, hogy azt csináljam, ami szerintem jó nekem. De gondolj bele, abba egyezel bele, hogy itt hagyjalak - lesütötte a szemeit. - Én nem akarlak itt hagyni téged soha. - Legszívesebben elbújt volna valahová. Csónakos nem válaszolt, csak odalépett hozzá és megölelte. Aztán meghallott a háta mögül egy kattintást és ijedten nézett Bandira.
 - Probléma megoldva, nehogy módosítsd nekem - vigyorgott rá. Addig, amíg Csele azzal volt elfoglalva, hogy ne érezze magát annyira nyomorultul, Csónakos hátranyúlt a szék mögé és elküldte a jelentkezést. Aztán átlépett a youtubera, elindította az egyik lejátszási listát és átrángatta Csabit az ágyába.
 - Figyelsz rám, ugye? - Bandi a hátán feküdt, Csele az ő mellkasán, kitartóan bámultak egymás szemébe.
 - Igen - bólintott rá.
 - Akkor elmondom, amit én gondolok. Elmész szépen Kaposvárra, kolis leszel és lesz egy nagyon jó fej szobatársad, és ha mázlid van még képes is lesz rendet tartani. Hétfőtől csütörtökig lent leszel, és olyan nagyon ügyesen tudod majd felvenni a tárgyaid, hogy már csütörtök este jöhess vissza. Mindeközben én dolgozni fogok azon, hogy elköltözhessek otthonról és neked is legyen hova hazajönnöd. Majd, amikor legelőször mész segítek lecuccolni, aztán te pedig pár nappal később megint Pesten leszel. Lehet csak a hétvégék lesznek teljesen a mieink, de kibírjuk. Három év, ugyan már, nehezebb időket is megéltünk. Engem csak ez visz előre, hogy közös életünk legyen és el is fogom érni. Tehát nem hagysz itt, ettől ne félj. - Egyszerre támadt a másik mondataitól sírhatnékja és nevethetnékje. Nevetni akart, mert Csónakos annyira készpénznek vette, hogy felveszik őt az egyetemre. Sírni akart, mert annyira meghatotta őt a másik, végül pedig csak közelebb mászott. Igazából, amit legjobban akart az megcsókolni Csónakost. Megpróbálta minden szeretetét ezzel az egyetlen csókkal éreztetni. Aztán a halk zene lassú ritmusára hosszasan szeretkeztek és valahogy már egyáltalán nem bánta, hogy el lett küldve az a jelentkezés. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése