Egy kis ez... Szóval olyan előszülinapi ajándék Juninak (ma még tervben van egy MPW) és talán beillesztem anonim meme kihívásra is, mert a párost onnan vettem... Jó olvasást! ZENE
~~0~~
Nemecsek Ernő belebújt a vastag kabátjába és hosszú sálját háromszor is a nyakára csavarta, hogy biztosan ne fázzon meg. Ezek után a fejébe nyomta a sapkáját és késznek nyilvánította magát arra, hogy lemenjen a sarki boltba venni egy kis teához való citromot. Az ilyen havas, téli időkben már csak ez hozott neki boldogságot. Szerette ezt az évszakot, de csak bentről a meleg radiátor mellől volt kellemes. Utálta, hogy hamar megfázik és azt, hogy kiszárad a keze és a szája. Azt viszont imádta, ahogy a hó ropog a talpa alatt, és a sapkáján megmaradt pelyheket is szívesen nézegette, míg végleg el nem olvadtak a szoba melegétől. Mindig eszébe jutott, hogy ez az ő haláltusájuk, de ettől csak még érdekesebb lett az egész. Mire leért a hetedik emeleti kis lakásából, ki is melegedett. A lift régóta nem működött, így az összes lakó kénytelen volt a lépcsőt használni. Kicsit megállt, hogy levegőhöz jusson, majd kilépett a hideg levegőre. Körülnézve az utcában, rájött, hogy még több hó esett azóta, mióta utoljára kint volt. Morcosan sétált át a másik oldalra, hogy minél hamarabb a boltban lehessen. Viszont nem nézett körül, így a téli csendet egy éles dudaszó szakította félbe. Ernő elugrott a fekete autó elől, majd bocsánatot kért és dobogó szívvel lépett a járdára. Az ijedtségtől kipirosodott arccal nézett a jármű után. Mormogott valamit az orra alatt és lassan folytatta útját a célig. Valójában hamar megvett mindent, ami a teához még kellett, és már indult volna haza, mikor meglátta azt a kocsit, ami az előbb majdnem a halálát okozta. Pár pillanatig még toporgott egy helyben, aztán döntött és megállt a jármű mellett. Már talán tíz perce szobrozott ott és éppen arra gondolt, hogy most már igazán haza kéne mennie, mikor szembe sétált vele egy magas, szőke hajú férfi. Mikor megállt előtte, nem tudta mit mondjon.
- Máskor nézz körül, mielőtt az útra lépsz. - Nézett végig rajta kissé fölényesen.
- Bocsánat. - Motyogta az alacsonyabbik és már ment is volna haza, mikor ismét megszólalt a másik.
- Nem sokan jöttek volna ide bocsánatot kérni. Becsülöm. - Dőlt neki a kocsinak és még feltűnőbben nézett végig Ernőn. - Hazavigyelek?
Nemecsek végre rá mert nézni a szemben állóra.
- Köszönöm, de itt lakok nem messze. - Mutatott a panelra, amiben a lakást bérelte.
- Akkor csak átkísérlek az utca túloldalára, nehogy valaki megpróbáljon megint elütni. - Nyitotta ki az ajtót, és bepakolta a vásárolt dolgokat.
- Nem szükséges. - Jött Ernő azonnal zavarba.
- Dehogyisnem! - Zárta be a járművet. -Nem venném a szívemre, ha miattam halnál meg.
- Az előbb már majdnem kinyírtál úgyis. - Motyogta az orra alatt, kicsit elmosolyodva Nemecsek.
Az idegen felvont szemöldökkel figyelte a másikat, majd felé nyújtotta a kezét.
- Ferenc. - Mutatkozott be.
- Nemecsek Ernő. - Fogadta el az alacsonyabbik a kézfogást.
Feri tenyere meleg volt és puha, Ernő pedig szégyellte a saját kicsi, hideg kezét. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztek, majd Feri megköszörülte a torkát.
- Szóval arra? - Biccentett az előbb mutatott helyre.
Ernő szó nélkül indult el a lakás felé és most a zebrán sétált át, közben nem is figyelve, hogy a másik követi-e? Nem mert hátra nézni. Akkor félreértené. Azt hinné szeretne tőle valamit. Pedig valójában nagyon régen érzett ilyet. Még azelőtt, hogy...
- Itt vagyunk. - Mondta két percnyi séta után, majd végre megfordult.
- Szép. - Állt meg a bejárat előtt. - Melyik a tied?
- A hetediken, pont az az erkélyes. - Nézett fel arra az apró helyre, ami lassan második éve az otthonát jelentette. - Feljössz?
Csak akkor jött rá, hogy mit kérdezett, mikor Feri vigyorgó arcára nézett. Ő bólintott egyet és Ernőnek már nem volt visszaút. Remegő kézzel ütötte be a kódot és engedte be a másikat.
- Nincs lift. - Motyogta, de Feri nem úgy nézett ki, mintha ez megakadályozta volna bármiben is. Majdnem, hogy kettesével vette a fokokat. Mire a házigazda felért, addigra ő már régen a folyosón állt.
- Még mindig nem szoktad meg a sétát? - Nevetett a szuszogóra.
Ernő csak megforgatta a szemét, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Belépve már szidta magát, hogy nem szeret takarítani.
- Egy kicsit kupi van. Bocsi. - Szabadkozott és levéve a kabátot, felakasztotta a kis fogasra. - Cipőt nem kell levenni.
Feri csakazértis lerúgta magáról a bakancsot. Bent meleg volt és követte az alacsony srácot a konyhába, aki épp egy kis lábasba rakott fel vizet és elővette a cukrot, na meg a most vásárolt citromot.
- Milyen teát kérsz? - Kérdezte, ahogy a filtereket vizsgálgatta.
Feri nem tudta mit tegyen. Válaszoljon, vagy tegye azt, amit a teste diktál? Végül összefűzte a kettőt.
- A fahéjas narancsot megkóstolnám. - Lépett annyira közel hozzá, hogy hallotta azt a kis nyikkanás szerű hangot, amit a másik kiadott. - Tudod, csodálkozom, hogy nem ismertél fel. - Ült a konyhapultra és várta Ernő reakcióját.
Egy-két mozdulat után vált zavarttá a szőkeség.
- Tessék? - Fordult most már teljes testével a másik felé.
- Azt mondtam, furcsa...
- Tudom mit mondtál. - Vágott közbe. - Ismerlek?
Továbbra is lefagyva állt a konyha közepén.
- A kicsi Nemecsek nem emlékszik a vörös ingesek vezérére? - Nevetett fel és élvezte a helyzetet.
Ernő szemében felcsillant valami fájdalmas fény.
- Nem, Feri. Sajnálom, de nem ismertelek fel. - Válaszolta kimérten. - Miért jöttél?
Most az üldögélőn volt a sor, hogy megdöbbenjen.
- Nemrég értem haza Németországból. - Mondta és nem értette miért magyarázkodik. - Hallottam mi történt tavaly előtt, és meg akartalak keresni, de csak a véletlen műve volt, hogy ma meg is találtalak.
- Köszönöm, akkor most már elmehetsz. - Köszörülte meg Ernő a torkát.
Feri leugrott a pultról és a teafilterekért nyúlt. Kivett három darabot és beledobta a forró vízbe. Aztán lehajolt, hogy keressen egy merőkanalat, de a vállán lévő érintésre megakadt.
- Kérlek. - Szólalt meg mögötte a srác és mikor felegyenesedett, megint nagyon közel voltak egymáshoz.
Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy ne érdekelje őket a tea sorsa. Ernő hajolt először közelebb és várta a másik reakcióját. Meglepődve, és persze azzal, az arcához illő, apró mosollyal húzta magához a szöszkét. A csók vad volt és kíváncsi, de nem engedték el egymást. Mindketten menekültek a saját démonjaik elől és mégis képesek voltak kiteríteni egymás elé a nyomorúságtól sápadt szívüket. Saját vágyfelhőjükbe bújva szaggatták le a másikról a ruhákat. Érezni akarták egymást és magukat. Hogy újra élnek, hogy újra szeretnek, hogy újra van valaki, akit szerethetnek. Úgy tűnt, hogy ezekben a hosszú, végtelen percekben már nem ér el a világ keze abba az aprócska hálószobába. A nyögések egyre hangosodtak, a levegő izzott körülöttük. Az ágy keserűen sikoltott fel minden egyes lökésnél és Feri nem hitte el, hogy a rajta ülő ember tényleg valóságos. Túl sokszor volt társa csak gondolatban. Annyiszor elképzelte és most, hogy megtörténik, hogy a testük egymásnak feszülve könyörög megváltásért, hogy a levegőt egy tüdőn keresztül szívják, hogy a szívük dobogása szinte eggyé olvad a csenddel. Tökéletes volt, mégis fájdalmas és mikor egy pillanattal később Feri követte a másikat a mennyországba, akkor úgy érezte, hogy valamit elveszített. Valami nagyon fontosat. Hagyta, hogy Ernő kiszuszogja magát a mellkasán, majd oldalra fordulva, nem törődve semmivel, magához húzta őt és hallgatta az egyenletes légvételt.
- Részvétem a feleségedért. - Mondta Ernő egy idő után.
Feri keserűen felnevetett.
- Te aztán tudod hogyan rontsd el a hangulatot. - Egyszerűen nem bírta abbahagyni a nevetést, majd mikor lefolytak az első könnycseppek az arcán, lehunyta a szemeit.
- Bocsánat. - Támaszkodott fel Ernő fáradtan. - El akartam menni a temetésére, csak...
- Volt elég bajod itthon. - Törölte meg Feri az arcát. - Nem kell szabadkoznod.
Felnézett a másikra, majd szép lassan körbe a szobában. Még mindig itt voltak Boka holmijai. Úgy látszott tényleg nem csak ő ragadt a múltban. Ernő követte a másik tekintetét és mikor rájött, mit néz, zavartan kapta el a pillantását. Nem tudta elengedni. Még nem.
Egy óvatos érintés az arcán, kényszerítette arra, hogy a kék szemekbe nézzen.
Egy határozott csók, amiből azonnal megértette, hogy nem kell magyarázkodnia.
Egy furcsa, bugyborékoló hang, ami a konyhából jött.
- A tea víz! - Szakadt el Nemecsek hirtelen a másiktól és fel akart pattanni.
- Majd én megnézem. - Ült fel Feri és visszanyomta Ernőt az ágyba.
Úgy, ahogy volt, egy szál semmiben kisétált a konyhába és elzárta a régi gáztűzhelyet. Nézte a felfordulást, amit a bugyogó forró víz okozott, majd nekiállt megkeresni a felmosót és feltakarítani. Nem tartott sokáig, mégis, mire visszaért, Nemecsek Ernő már az igazak álmát aludta. Feri pedig óvatosan bemászott mellé és átkarolva magához húzta. Kellettek egymásnak és ezt mind a ketten tudták.
- Jó éjt. - Suttogta még a szoba félhomályába, majd őt is elnyomta az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése