Ha eljön Joe Black

Jen! Legyen mire visszavágni... 

- Szeretlek. - Suttogta, majd öklével lecsapott. Az arcom égett, éreztem, ahogy minden perccel egyre inkább elönti a fájdalom. A puha szőnyegre estem, mégis első gondolatom az volt, hogy soha életemben nem zuhantam ennyire mélyre. Kiömlött a bor. Próbáltam feltápászkodni és keményen a szemébe nézni. Nem törhet meg!

Horzsolásokkal, foltokkal tarkított bőröm büszkén virított, míg ő csak állt ott, önelégült mosollyal az arcán és bütykeit dörzsölte. Szemeiből sütött az agresszió és a düh. Mégis félelmetesen nyugodtnak tűnt. Borral keveredett a vérem. Szinte lassítottfelvételnek megfelelő mozdulatsorral térdelt mellém. Izmos karjával az egyik oldalamon, forró, izzadt tenyerével az arcomon végigsimítva szólalt meg ismét.

- Szeretlek. - Ujjai kibírhatatlan erővel fogták közre állkapcsom. Egy durva csókot nyomott ajkaimra, majd lejjebb csúsztatva azt, torkomnál fogva állított talpra. Nem élvezhettem sokáig testem súlyát, hiszen seperc alatt a szoba másik végében találtam magam. Elhajított, akár egy dohányos a nyállal és kátránnyal átitatott csikket. Egy pillanatra eszméletem vesztettem. Az üvegszekrény darabjai körülöttem. Nem tudtam, hogy a vérveszteségtől, esetleg a némán csorgó könnyeimtől, de homályos foltok cikáztak szemem előtt. Vérem volt a bor. Állj fel! Üvöltött. Minden erőm összeszedve tornáztam magam a kért állapotba.

- Szeretlek. - Mosolygott. Az a mosoly már nem ő volt. Kámforrá vált, akár vágyam az életben maradásra. Pár lépés után kíméletlenül a hajamba markolt és húzni kezdett. Egy hangot nem ejtettem. Nem adhattam meg neki amit kívánt. Körmeim kézfejébe vájva igyekeztem lefejteni magamról. Nem sok sikerrel. A kanapén landoltam. Brutális nyers mozzanattal nyomott az egykor kényelmet jelentő párnák közé. 

- Szeretlek. - Nevetett, majd egyik kezét szabaddá téve tőrt mártott belém a gyomrom környékén. A fém hideg, reszelős tapintása a bensőmben, sikoltásra késztetett. Kegyetlen hidegvérrel ismételte újra és újra a mozudlatsort. 

- Sam. Sammy... - Leheltem. Ez nem ő volt. Könyörgve kerestem a meghatározhatatlan íriszekben egykori szerelmemet. Hiába. Utolsó próbálkozásként felidéztem egyik kedvenc filmjének mondatait. 

"- Elveszed, amit akarsz, mert örömet okoz. Ez nem szerelem... valami céltalan lelkesedés, amit ki akarsz elégíteni. Távol attól, ami számít. - Kezdtem, mire folytatta.

- Mi számít? - Állt meg egy másodpercre.

- A bizalom, a felelősség, vállalni a döntéseid terheit egy életen át. Méltó lenni hozzájuk, és főképpen nem bántani szerelmed tárgyát."

- Szeretlek. - Mintha egy leheletnyi pillanatra visszaköltözött volna belé az élet, ő maga is meglepődött. A szeme újból mosolygott, nekem pedig ennyi elég volt. Drasztikus döntést hozva, kihasználva a figyelmetlenségét, tőrt markoló keze után kapva nyomtam mellkasomba a véremtől csillogó eszközt. Míg a szívem közepéig hatolt, több dolog is járt a fejemben. Egyetlen utolsó őszinte szeretlek, egy eltűnt lélek, kiömlött a bor és hogy mi lesz akkor, ha eljön Joe Black.