2017. október 8., vasárnap

Egy bizonyos házi kedvenc

Szentül hiszem, hogy Cselnakoséknak szükségük van egy házi kedvencre. Káromkodás azért van benne, mert, ha nem lenne nem is Csónakos lenne. {Lexy életkép univerzumában elhelyezve} Jó olvasást! 

 


 Igazából Csónakos nem várt sokat Cselétől, csak egy szabad estét, amikor egyikük se dolgozik késő estig, és amikor éppen a Grundon sincs össznépi közgyülekezés. Csak egy nyugodt, őszi estét, valami akciófilmmel, egy kis rágcsálnivalóval, és főként Cselével. Egészen addig működött is a terv, amíg valamikor két csók között a hülye tengerimalac el nem kezdett nyivákolni, és Csaba úgy pattant fel a kanapéról, mintha minimum haldokolna a malac. Csele az állattal a kezében sétált vissza és állt meg Csónakos előtt. 
 - Le kell vinni Árpit sétálni - jelentette ki. Igazából mindenki tudta, hogy Csele mennyire szereti azt a kis dögöt és azt is, hogy néha még Csónakos is olyan készséggel vitte le sétálni, mintha minimum egy kutya lenne. Most valahogy mégis zavarta Andrást is.
 - Az egy kurva tengerimalac, nem igényli - rázta hitetlenül a fejét. 
 - Jössz, vagy maradsz? - kérdezte. Persze végül beadta a derekát. Ha mindketten otthon voltak Árpi megsétáltatása amolyan közös programnak számított.
  Ahogy kiértek a panelház elé Csele fázósan húzta össze magán a kabátját, majd reflexszerűen indult el jobbra, amerre a malac is. Csónakos elkapta a másik kezét és összekulcsolta az ujjaikat. Az az este jutott eszébe, amikor befogadták a malacot. 

 Abban az évben egészen korán jött a húsvét, és április elején még elég hűvös volt az időjárás. Egyre sietősebben szedték a lábaikat, hogy végre hazaérjenek, amikor valami állat rohant át előttük a járdán. Először nem törődtek vele, de aztán amikor elkezdett vinnyogni Csele érdeklődve fordult a hang irányába. Elkezdte keresni az állatot és nem sokkal később meg is találta. 
 - András, ez egy tengerimalac. Valaki biztos elengedte húsvét után, mondván, hogy nem kell. Nem hagyhatjuk magára! - Csillogó szemekkel nézett fel Csónakosra és valahogy mintha az állat is próbált volna hasonlóan eljárni. 
 - Nem fogadhatunk be minden jött-ment állatot - próbált érvelni. 
 - Gerébet is befogadtuk a csapatba. - Jött a válasz szinte azonnal. Ezzel nem tudott vitatkozni. 
 - Felvisszük, kicsit pátyolgathatod, aztán kezdünk vele valamit, nem tartjuk meg - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, de addigra Csele már boldogan, a malaccal a kezében ölelte át Csónakost. - Addig is kéne neki valami név, én a Zámbó Árpira szavazok - vigyorodott el.
 - Az Árpiban kiegyezek - szögezte le Csele. 

 Habár a hetek teltek, a tengerimalac még mindig náluk volt és valahogy kezdett Csónakoshoz is hozzánőni az állandóan vinnyogó állatka. Azért valljuk bele, Csele volt Árpi igazi szerelme, és ez fordítva is igaz volt. Néha valahogy hihetetlennek találta a helyzetet, hogy az egyetlen vetélytársa egy kibaszott malac és az sem könnyített a dolgán, hogy ezzel a többiek is szerettek poénkodni. De Árpi végül is családtag lett, ez pedig már egy kész tény volt, amivel senki nem tudott és nem is akart mit kezdeni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése