Aki a legközelebb...

Aki a legközelebb áll a fiúkhoz... Most nem a szerelemre mentem rá, hanem a világ legfontosabb dolgára, a családra.

 Csele szeretett átmenni a mamájához, és ha tehette, akkor hetente látogatta meg. Ott evett életében először finom töltött káposztát, ami azóta is a kedvence. Csabi persze szerette az anyja főztjét is, de a mama féle ebédnél nem létezett jobb. Nem, még Csónakos sem ért fel hozzá. Hiszen, míg Marika mama mellett évek tapasztalata állt, addig Bandinak a tanulás volt az adu ásza. Csakhogy, ő nem mert kísérletezni, így néha túlságosan egyhangúak voltak az ételek, amiket készített. Ezzel szemben a mamájánál örökké új ízek várták. Még a gondolatra is nagyot kordult a gyomra, pedig még csak befordult az utcába. Sietősebbre vette a lépteit és mikor végre odaért, mosolyogva nyomta meg a csengőt.

 - Ki az? - Hallotta meg azt a bizonyos hangot, amit sose tudott volna összetéveszteni senkivel.

 - Csabi! - Szólt vissza, de már hallotta, ahogy a kis lakattal babrál.

 Aztán nyílt a nagy fa ajtó és ott állt Csabi kedvenc rokona. A nő, aki hamarabb tudott róla, hogy meleg, mint saját maga.

 - Szia, mama! - Köszönt, és ha lehet, még szélesebb lett a mosolya.

 - Hát, te is erre tévedsz néha? - Nyitotta ki teljesen az ajtót.

 Csele besétált mellette és a hosszú gangon végigmenve, az első ajtón befordult. Megvárta, míg utánajön a mamája és levette a cipőjét.

 - Úgy gondoltad meglátogatsz? Ideje volt. - Zsörtölődött egészen addig, míg unokája le nem vette a pulóverét és meg nem látta vékony alakját. Sápítozva terelte a konyhába a fiút. - A barátod nem etet téged? Hogy nézel ki? Mint, aki hetek óta koplal. Valld be szépen Csabikám, hogy csak a hasad miatt jöttél és amúgy eszedbe se jutottam volna!

 Csele csak elmosolyodott és hallgatta a kiselőadást, hogy mennyire fontos a napi kilencszeres étkezés, mert ezt olvasta a Blikkben, és ami ott le van írva, az természetesen szent és sérthetetlen. Legalábbis számára. Nem is merte félbeszakítani, mert a végén még elfelejti hol tartott és elkezdi elölről mesélni.

 - Mama, tudod, hogy jövök, amint tudok. - Ült le a konyha asztalhoz.

 Alig pislogott kettőt, már ott volt előtte egy tányér forró leves.

 - Na, és mi van veletek? - Foglalt helyet a mamája is vele szemben és élvezettel nézte, hogy unokája pusztításba kezd.

 - Megvagyunk. - Válaszolt Csele két kanál között.

 - Nem elég, ha csak megvagytok. - Csóválta a fejét, de mikor látta, hogy elfogyott a leves, már szedte is ki a második fogást. - Van almám is, kérsz?

 Meg se várva a választ, felkelt, és hozott egyet, amit alapos mosás után az unokája elé rakott. Úgy nézett Csabára, mintha ő lenne a világon a legtökéletesebb ember. Imádta elkényeztetni és minden alkalmat megragadott, hogy meg is tegye.

 Csele csak nézte, ahogy tesz-vesz. Amikor átjött, mindig figyelte őt és próbált minden egyes mozdulatára emlékezni. Nem akart arra gondolni, hogy egyszer el fogja őt veszíteni. Számára a mamája halhatatlan volt. A maga csoszogó lépteivel, remegő kezével és kontyba fogott, ősz hajával. Hirtelen könnyek szöktek a szemébe.

 - Történt valami? - Állt meg mama, neki háttal.

 Neki ez volt a szuper képessége. Megérezte, ha Csabi szomorú.

 - Csak nagyon szeretlek. - Nyögte ki végül és nem érezte, hogy nyálas lett volna.

 Mamánál sosem kellett szégyellnie azt, amit érzett. Ha mama nincs, akkor ő se lenne együtt Andrissal.

 - Van csokim is. - Derült fel mama arca, ahogy felé fordult.

 Kisietett a nappaliba és kis motoszkálás után Csele elé rakott egy tábla milkát, majd végig simított az arcán.

 - Én itt leszek mindig. - Ígérte és már meg  is pördült, hogy felrakja a kávét főni.

 Csele tudta, hogy igaza van. Ő mindig ott lesz neki.

~~0~~

 Kolnay Pál csörömpölésre riadt fel. Kómásan nézett szét a szobájában és hirtelen azt se tudta hol van. Aztán rápillantott a faliórájára és próbálta felfogni, hogy mit is mutatnak azok a mozgó műanyag-darabok. Reggel nyolc múlt nem sokkal. Nem csoda, hogy a konyhából zajok jönnek. A szülei biztosan elaludtak megint és kapkodnak. Még szerencse, hogy neki éppen szünet volt az egyetemen. Utána viszont jönnek a durvábbnál durvább vizsgák. Nem könnyű az élet, ha az ember a szülei nyomdokaiba lépve, orvos akar lenni. Az anyja szemész volt, míg az apja szívsebész. Mindketten kiválóak a saját szakmájukban, és szinte elvárta a világ, hogy egy szem fiúk is erre a pályára lépjen. Nem mintha Kolnay nem szeretett volna sebésznek tanulni, de néha nagyon megerőltető volt a rengeteg tanulás. El se tudta képzelni, hogy mást csináljon.

 A zörgés nem maradt abba, így kénytelen volt felkelni, hogy megnézze mi is történik a lakásban. Csak a szokásos látvány fogadta. Az anyja próbál valami ehetőt összedobni neki, hogy ne legyen egész nap meleg étel nélkül, de ilyenkor még a tésztát is képes odaégetni. Kolnay megsajnálja és a tűzhelyhez lépve, megkavarta a lábasban lévő tésztát, hogy ne ragadjon le. Legalább van értelme annak, hogy Csónakossal barátkozik.

 - Jó reggelt. - Köszön egy sietőset az anyjának, majd az apjának is, aki az asztalnál ülve lapátolja be a reggelit.

 Mindketten biccentenek egyet, aztán az órára néznek, és a pillantásuk találkozik. Már el is késtek. Nem mintha nem lenne megszokott, hogy a házaspár mindig késve érkezik, de azért a látszatot fent kellett tartani. Kolnayné felkapta a táskáját, és beletúrva fia hajába, elsietett. Mögötte szorosan követte a ház ura. Pali pedig ott maradt a káosz közepén. Megrázta a fejét, elzárta a gázt, leszűrte a tésztát, elmosogatott és elpakolt mindent. Ez egy reggeli  rutin a Kolnay családban.

~~0~~

 Áts Feri egy utolsó pillantást vetett a helyre, majd behúzta a rácsot és ráfordította a lakatot. Beütötte a kódot a riasztón, és megfordította a táblát, miszerint a Vörös Sárkány, jelenleg zárva van. Eldöntötte, hogy ma hamarabb megy haza. Már nyitva voltak a boltok, így volt ideje bevásárolni is. Szatyrokkal megpakolva lépett be a kis kertes ház ajtaján. Besétált a nagyszobába, ahol felkapcsolta a villanyt és a fotelben alvó apjára nézett. Halkan lepakolta a dolgokat, amiket vett és fáradtan betakarta az idős férfit. A konyhába ment és elrakta a romlandó dolgokat a hűtőbe, aztán gyorsan lezuhanyozott, hogy minél hamarabb az ágyban tudhassa magát. Nem kívánt mást, csak hogy végre párnát érjen a feje és kialudhassa magát. A Nap idő közben elkezdett erőlködni, hogy legalább egy kis kevés fényt szórjon a hajnali városra. Feri befeküdt az ágyába és nyakig betakarózott. A fáradtság egy nagyon alattomos dolog. Mikor végre lehetősége lenne pihenni, akkor az elszáll. Legalább egy órát forgolódott, mikor pedig feladta a küzdelmet, kiment a konyhába, amit már frissen főtt kávé illat árasztott el.

 - Jó reggelt, Feri! - Mosolygott rá az apja, majd kinyújtózkodott.

 Most kelhetett fel ő is nemrégen. Csontjai ropogtak, amit ő élvezettel hallgatott. Mindig azt mondta, hogy nem zavarja őt, ha ropog, majd eleget lesznek csendben a csontjai a sírban. Most is minden egyes porcikáját végig mozgatta, külön odafigyelve a vállára. Aztán arcára furcsa fintor ült ki és a bal kezéhez kapott.

 - Baj van, apa? - Nézett rá furcsán Feri és megállt a kávé kiöntése közben.

 - Nincs semmi. - Intette le azonnal a fiát az öreg.

 Feri megvonta a vállát. Ismerte már annyira az apját, hogy ilyenkor rá kell hagyni a dolgokat. Majd elmondja, ha tényleg baj lesz. Inkább elővette a nemrég elpakolt kaját és készített maguknak pár szendvicset. Megitták csendben a kávét, miközben a TV szolgáltatta nekik a háttérzajt.

 - Most már felmegyek aludni. - Motyogta a fiatalabbik Áts és vádlón nézett a kávéra, amiért nem akart azonnal hatni rá.

 - Nem pihensz eleget. A végén még bajod lesz. - Dorgálta meg az apja és felkelt, hogy csatornát váltson.

 Feri elindult felfelé a lépcsőn, de mikor meghallotta a csattanást, még a hideg is kirázta. Hihetetlen gyorsasággal pördült meg és rohant a nappaliba, ahol apja elterülve, mozdulatlanul feküdt.

 - APA! - Ugrott oda mellé és már vette is elő a telefonját, hogy tárcsázza a mentőket.

~~0~~

 Nemecseket meglepte a hívás, ami az anyjától jött, de nem ellenkezett. Csak annyit kért, hogy menjen be hozzá a munkába és hozzon neki egy kis reggelit, mert reggel késésben volt és nem állt meg a pékségben. Ernő azonnal készített neki háromfajta szendvicset és rakott be termoszban teát is. Szólt Bokának, hogy el kell mennie egy kicsit, de párja még félálomban, valószínűleg fel sem fogta mit mondott neki, így hagyott egy kis üzenetet is a biztonság kedvéért. Elsétált a metróig és míg várta a következőt, szétnézett a reggeli arcokon. Néhányan fáradtak voltak, de volt, aki hatalmas mosollyal az arcán indult neki a napnak. Irigyelte ez utóbbiakat. Ő még nem érezte magát egészen késznek arra, hogy emberek közé lépjen, de muszáj volt, hiszen az anyja számított rá. Huzat jelezte, hogy a szerelvény mindjárt itt van és lassan meg is állt. Csak egy megállót kellett mennie és valójában le is sétálhatta volna azt a távot, de szeretett volna minél hamarabb visszakerülni az ágyba, hétköznap lévén. Leszállt a Klinikáknál és felment a mozgólépcsőn. Nem messze volt a Semmelweis klinika, ahol édesanyja ápolóként dolgozott. Már ismerősként köszöntötté őt és mosolyogva engedték be olyan helyekre is, ahova egyébként tilos lett volna a bejárás.

 - Szia! - Lépett anyja mellé, mikor beért a szobába, ahol éppen papírokat töltött ki.

 - Szia, Kicsim! - Köszönt neki vissza és megmozgatta elgémberedett végtagjait. - Nagyon sajnálom, hogy ilyenkor zargatlak, de ma Joci hiányzik, és átvettem a műszakját.

 - Anya, megint este kilencig leszel bent? - Csóválta Nemecsek a fejét rosszallóan.

 Hiába mondta neki ezerszer, hogy ne vállalja túl magát, egyszerűen nem lehetett rá hatni. Valószínűleg innen örökölte makacs természetét. Már éppen valami frappánsat szólt volna vissza az anyja, mikor megszólalt a telefon. Azonnal komollyá vált az arca és felvette.

 - Igen. Értem. Azonnal. - Három szó, majd felpattant. - Mennem kell. Tedd le a szatyrot a székembe. Imádlak, kisfiam.

 Amint ezt elhadarta, már sietett is ki az ajtón. Nemecsek, pedig szája szegletében egy kis mosollyal tette le a szendvicseket oda, ahova anyja mondta. Aztán elindult kifelé, át a hosszú folyosókon. Gondolatban már ismét Boka mellett feküdt, mikor meglátott egy ismerős alakot. Megtorpant és hirtelen nem tudta mit tegyen. Menjen oda? Egyáltalán mit keres itt? A testtartásából ítélve, nem túl jól indulhatott a reggele.

 Áts Feri ült az egyik műtő előtti széken és halántékát dörzsölgetve, a padlót bámulta. Ha eléggé ismerte volna, akkor  azt mondja, hogy összetört. Először elgondolkodott rajta, hogy egyszerűen elsétál mellette, mintha észre se vette volna, de végül csak rávette magát, hogy megmozduljon. Lábai vitték őt előre, majd megállt a srác mellett. Feri nem nézett fel, valami nagyon érdekes lehetett a kő fehérségében. Nemecsek pedig szó nélkül elfoglalta a mellette lévő helyet. Pár percig csak ültek, csendben, majd Ernő észrevette, ahogy lassan, egyesével csöppenek le a kőre a mellette ülő könnyei. Feri rázkódott a visszafolytott zokogástól és nem nézett fel akkor sem, mikor Ernő a vállára tette kezét. Csak még jobban összegörnyedt és próbált eltűnni a világ elől. Közben imádkozott, hogy mikor újra kinyílik a műtő ajtaja, legyen minden olyan, mint azelőtt volt, hogy el akart volna menni aludni.