2017. szeptember 2., szombat

Egy angyal könnyei

Ez meg jött és így szépen itt hagyom nektek... 


Túl sokáig voltak titkok és kétségek a fejemben. Túl sokáig voltak dolgok, amiket ki kellett volna mondanom. Helyette itt ragadtam a sötétben. Botladoztam vakon egy ajtó felé, hogy ráleljek az okra, hogy ráleljek az időre, a helyre, az órára, mikor minden megváltozott. 
A téli napra várakozva. Olyan hideg! És a nappal hűvös világosságára, míg figyeltem ahogy alszol. A gyermekkori félelmeid ködös kísértetét, ahogy a feszültség növekedett. Benned és bennem. Éreztem. Nem maradhatok távol tőled. 
Ha kell a tengerbe vetem magam. Engedjétek szabadon a hullámot, hadd mosson rajtam végig, hogy szembenézhessek a félelmeiddel. Ott leszek veled. Sírok helyetted. Talán egy angyal könnyei segítenek. Neked és nekem.

Ahol voltam, szárnyaim voltak, amelyekkel nem szállhattam. Ahol voltam, könnyeim voltak, amelyeket nem sírhattam el. Nem volt miért. Ahol voltam, katonaként, robotként kezeltek. Nem érző lényként. Talán nem is voltam az. 
Az érzéseim egy jeges tóba fagyva vártak. Rám és rád. Nem érezhettem őket, amíg a jég nem kezdett töredezni. Kellesz hozzá!
Nincs hatalmam már semmi felett. Tudod, hogy félek. A falak, amelyeket építettem, lemorzsoltad. Csak akkor szállhatok ismét, ha a fagyos víz megmozdul.

Ha kell a tengerbe vetem magam. Engedjétek szabadon a hullámot, hadd mosson rajtam végig, hogy szembenézhessek a félelmeiddel. Ott leszek veled. Sírok helyetted. Talán egy angyal könnyei segítenek. Neked és nekem...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése