Volt egyszer egy belehalok

Kedves Juniper szeretett volna meghalni, így hozzám fordult segítségért. Csak abban reménykedem, hogy sikerült eléggé gyilkosra írnom az egészet, ezzel eleget téve a kérésének. Úgyhogy jó olvasást, és tessék, egy indokolatlan Dean gif is jár neked. :)

 Úgy támasztom a pultot, mintha az életem múlna rajta. Talán tényleg ez is történt, de nem emlékszem arra se, hogy hogyan kerültem jelenleg ide. Az előbb még a bunkerban beszélgettem Deannel, most meg egy útmenti kocsmában ülök és valami nagyon töményet iszok. Egyáltalán miért öntöm le ezzel a pohárral is, ha tudom, hogy motorral jöttem és még haza is kell jutnom? Csak bámulom az üres poharat, majd egy kis pénzt az asztalra dobva felkelek, és elindulok kifelé. Ott hatalmasat szippantok az éjszakai levegőből. Haza kéne menni. Felkapom a bukósisakot, miután meggyőződök róla, hogy tudok egyenesen járni és indítom a motort. Vajon miért jöttem ide? Lehet megint összekaptam Dean-nel valamin. Majd megkérdezem otthon. Csak érjek vissza egyben.

~~0~~

 Éppen rá akartam törni az ajtót arra a vámpír fészekre, amit már hetek óta szemmel tartottam, mikor bentről dulakodás hangjait hallottam. Nem tétlenkedtem kint tovább, azonnal besiettem. Ott azonban nem két férfit láttam, akik egyesével vágják le a vámpírjaim fejét.

 - Hééé! - Káltottam, mire felém kapták a fejüket.

 Nem kellett volna, mert így az egyik, még élő, lény rávetette magát a magasabbik srácra és a földhöz szegezte. Azonnal odafutottam és tettem az ellen, hogy megharapják.

 - Kössz. - Nézett rám.

 A kezemet nyújtottam neki, de eléggé bizalmatlan volt, mert nem fogadta el.

 - Mit keresel itt? - Szegezte nekem a kérdést a másikuk.

 Szinte egy másodperc alatt felment bennem a pumpa, ahogy eszembe jutott a szituáció.

 - Már megbocsáss, de ez az én ügyem lett volna, szóval, ha van valakinek oka felháborodni, akkor az én vagyok! - Vágtam a fejéhez a szívfájdalmam.

 Először megdöbbentek, majd összenéztek és elnevették magukat. Én meg csak álltam közöttük, mint valami idióta.

 - Sam Winchester vagyok. - Mutatkozott be az, akit az előbb megmentettem. - Ő pedig a bátyám, Dean.

 Végig mértem őket. Winchester... Ismerős volt a név, de nem rémlett pontosan honnan.

 - Kathlyne Draven. - Mosolyogtam rá végül Sam-re.

 Ez volt az a pillanat, aminek meg sem kellett volna történnie.

~~0~~

 Nevetve szaladtam a nagy helyiség felé, hátha ott kicsit kifújhatom magam.

 - Kate, most már nem menekülsz. - Rontott ki hirtelen egy teljesen másik irányból, amivel annyit ért el, hogy beleütköztem.

 - Nem is akarok. - Néztem fel rá és egy gyors puszit adtam neki.

 Ő azonban mindig is telhetetlen volt, így a pusziból csók lett, abból pedig az éjszaka sötétjébe elsuttogott "szeretlek"-ek.

 ~~0~~

 Üres voltam belül. Sam elment és ezt fel kellett Dean-nel dolgoznunk. Persze neki könnyebb volt. Legalábbis próbálta elhitetni magával, hogy ha visszamegy Lisa-ékhoz, azzal minden meg lesz oldva, de nem így történt. Hiszen ő is szenvedett. Nem akartam soha elképzelni se az életem Sam nélkül, de most, hogy nem volt velem, hirtelen azt sem tudtam mit tegyek. Így eladtam a házat, amit együtt vettünk és elindultam megoldást találni a problémára. Sam megígértette Dean-nel, hogy nem fogja keresni a kiskaput, amivel vissza tudja őt hozni, de én nem ígértem semmit. Én még tehettem valamit és beleőrültem volna a tudatba, ha csak egy helyben toporgok. Vissza akartam kapni őt.

~~0~~

 Boldog voltam, mikor visszatért, de dühös, mert nem ő volt az. Kinézetre teljesen az én Sam-em volt, de belül egy halott valaki, aki hírből sem ismeri a szeretetet. Azt mondta vége van. Hogy ő nem ugyan az aki szeretett engem. Én ezt nem akartam elfogadni.

 - Végig kitartottam melletted! - Vágtam a fejéhez sírva, minden kezem ügyébe kerülő tárgyat.

 Ő kitért előlük, majd miután megelégelte a dühkitörésemet, előttem termett és lefogott.

 - Sose leszek már az. - Nézett mélyen a szemembe. - Nem is hiányzik ő innen.

 Elmosolyodott, mintha tényleg rendben lenne ez az egész lélek ügy, majd megcsókolt. Képes volt ezt megtenni velem úgy, hogy nem érzezte azt, amit régen. Mégis reménykedtem, hogy talán, mint a mesékben "az igaz szerelem csókja" majd megtöri az átkot és hirtelen minden ismét normális lesz. Azonban mikor eltávolodott, csak az ürességet és a szánalmat láttam a szemeiben tükröződni. Túlságosan fájt.

~~0~~

 Tényleg ő volt az. Testestül, lelkestül tért mostmár vissza hozzánk. Mi pedig Dean-nel annyira örültünk neki, hogy mindent megbocsátottunk az elmúlt időszakból. Csak ő nem volt képes megtenni ezt saját magával.

 - Szeretlek. - Ölelt át és mondta ki ezt a szót ma már ezredjére.

 Próbálta bepótolni azt az időt, mikor nem éreztette ezt velem, de nekem nem a múlt volt a fontos, hanem, hogy ismét itt volt.

 - Szeretlek. - Szorított továbbra is és éreztem, ahogy a vállamnál nedves lesz a pólóm.

 Nem szóltam semmit, csak beletúrtam a hajába és próbáltam megnyugtatni. Itt voltam neki akkor is, mikor ő nem tudta. Most miért tennék másképp?

~~0~~

 Elképzelni is fájt min ment kerseztül Dean, mikor Castiel segítségével kitörölte Lisa és Ben emlékeit magáról. Hiszen szerette őket. Mégis pontosan ezért kellett megtennie ezt a lépést. Én pedig nem tehettem mást, mint hogy ott voltam neki és támogattam, amiben csak tudtam.

~~0~~

 Mintha ezernyi tűt szúrtak volna a szívembe, úgy ért a felismerés, miszerint az a nő most ott fekszik mellette. Éveket volt képes félredobni egyetlen éjszakáért. Szó nélkül csaptam be magam mögött az ajtót. Nem tudom miben reménykedtem. Hogy utánam jön és bocsánatot kér? Hogy azt mondja nem jelentett neki semmit? Még ha így is lenne, akkor sem teheti semmissé. Én végig vártam rá, amíg ő lent sínylődött Lucifer ketrecében, most pedig egyszerűen csak hagyja, hogy én a saját testembe zárva porladjak el. Bele akartam halni ebbe az egészbe. Legalább akkor nem fájna ennyire.

~~0~~

 Dean idegesen várta haza az öccsét, aki órákkal később esett be.

 - Sam! - Szólt utána, mikor az csak szépen el akart előtte sétálni, mintha mi sem történt volna.

 Persze mondtam az idősebb Winchesternek, hogy nem kell ezt tennie, de miután elsírtam neki, hogy megint mással töltötte az öccse az estét, feldühödött és azt mondta, hogy innentől átveszi az ügyet. Hittem benne, hogy sikerül majd beszélnie vele. Hiszen nem állapot, hogy minden héten szerez magának valakit helyettem, majd úgy fekszik be mellém az ágyba, mintha mi sem történt volna.

 - Igen, Dean? - Ásított nagyot a fiatalabbik. - Mondjad gyorsan, mert hosszú volt a mai vadászat.

 - Vadászat? - Hunyta le idegesen Dean a szemét. - Mégis mennyire volt nehéz levadászni azt a szőke kurvát, mondd csak?

 Én az egyik ajtó mögött állva hallgattam a fejleményeket. Pedig Dean megmondta, hogy menjek a szobámba, mert lehet olyat fogok hallani, ami fájni fog, de maradtam. Maradnom kellett.

 - Barna volt. - Mondta a másik, mintha mindennapos lenne ez a beszélgetés.

 - Sam! - Csattant fel a bátyja. - Képes voltál megcsalni Kate-t? Ő szeret téged!

 Csend. Csak a csend volt a válasza.

 - Tudom. - Mondta végül és a hangokból ítélve elsietett.

~~0~~

 Dean a konyhában talált rám körülbelül tíz perc múlva.

 - Kate! - Guggolt le mellém.

 Nem akartam érezni a fájdalmat, amit a szavai okoztak. Igazából nem akartam már érezni semmit.

 - Nem megoldás az ivászat. - Próbálta óvatosan kivenni a kezemből a whiskey-s üveget, de nem engedtem.

 - Tudom. - Mondtam ki ugyan olyan hangsúllyal a szót, amivel Sam is az előbb összetörte a szívemet.

 - Ezt mind most ittad meg? - Nézett rám rosszallón, majd azt a keveset lötyögtette, ami még maradt az üveg alján.

 Megvontam a vállam és ismét meghúztam az italt.

 - Tudod, Dean. - Néztem fel a srácra, akiből hirtelen kettő lett. - Sajnálom, hogy nem beléd szerettem inkább. Te sose hagynál el.

 Megpróbáltam felkelni, de nehezebben ment, mint elsőre gondoltam. Az érzékeim eltompultam és mindenhol csak egy szó zúgott. "Tudom."

 - Kate, jobb lesz, ha most... - Kezdett volna bele egy hegyibeszédbe, de közbevágtam.

 - Most mi? - Néztem rá és nem festhettem valami jól. - Csak egyetlen kérdésem van hozzád, Dean. Miért? Miért nem szeret már az öcséd?

 - Kate. - Nézett rám esdeklőn, de egy intéssel ismét elhallgattattam.

 - Itt voltam neki mindig. - Tártam szét a kezem. - Vártam rá, hogy ismét önmaga legyen. Hogy ismét együtt lehessünk, de úgy látszik valami nagyon megváltozott.

 A kezemben tartott üvegre néztem, majd a düh elemi erővel tört rám. Hozzá vágtam a falhoz a tehetetlen tárgyat, majd ismét a Winchesterre függesztettem a tekintetem.

 - Miért kell belehalnom abba, hogy szeretem? - Sírni kezdtem. - Nem akarom, hogy fájjon. Utálom azt, hogy szeretem.

 Dean csak elém sétált és átölelt. Várta, hogy lenyugodjak.

 - Sajnálom, Kate. - Hallottam meg hirtelen mögülem Sam hangját.

 Felnéztem a testvérére, akinek csak a haragot tudtam kiolvasni a szemeiből. Miattam volt dühös az öccsére.

 - Sajnálom. - Ismételte meg a szót.

 - Rendben, sajnálod. - Erőltettem magamra nyugalmat, majd ismét előtörtek a könnyeim. - Nem értelek, Sam. Azt mondtad szeretsz, most meg... - Nem fejeztem be a mondatot. - Én csak el akarom felejteni ezt az egészet. El akarom felejteni, hogy valaha megismertelek.

 Hirtelen felindulásból kitántorogtam a központi helyiségbe, onnan pedig ki a szabadba. Szerencsére nem jöttek utánam. Biztos volt elég megbeszélnivalójuk egymás között.

 - HA VALAKI HALL ODAFENT, KELLENE EGY KIS SEGÍTSÉG! - Ordítottam fel a csillagos égnek.

 Én csak azt akartam, hogy ne fájjon ennyire.

~~0~~

 Órákig sétáltam az erdőben egyedül, szinte már azt sem tudtam merre kellene visszamennem. Talán nem is akartam tudni. Ekkor egy ember jelent meg előttem a semmiből.

 - Mihr vagyok, a kapcsolatok angyala. - Mutatkozott be. - Azt kívnod bár meg sem ismerted volna Sam Winchestert?

 Megdöbbentem és szólni sem bírtam. Így csak bólintottam.

 - Ki tudod törölni róla az emlékeket? - Köszörültem meg a torkom.

 Ő csak halványan elmosolyodott, majd egy apró érintést éreztem a homlokomon.

~~0~~

 Egy mosoly, amit nekem ad, mikor felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. Ő nem fogadta el. Mint kiderült, csak azért, mert nem akarta, hogy leromboljam az imidzsét.

 Én voltam az, aki először kimondtam, hogy szeretem őt. Akkor úgy éreztem, hogy nem fogom megbánni soha, hogy valaha megismertem.
 Azt mondta, hogy hasonló elrendezésű házat szeretne, mint amilyenben első hónapjait töltötte kisbabaként. Így Dean segítségével kiválasztottunk egy házat, amiben közös életünket elkezdhettük.

 A forró éjszakák, amiket eltöltöttünk együtt és a fáradt, de mosolygós másnap reggelek. Felejthetetlennek éreztem.

 A fájdalom és az üresség, mikor megtudtam, hogy nem fog többet visszajönni hozzám, mert Lucifer magával rántotta. Sosem fogom elfelejteni.

 A boldogság és a megkönnyebbülés, mikor Dean megkeresett engem, hogy visszatért. Azonnal siettem, hogy ismét láthassam őt, de már elkéstem. Nem volt sehol. Legalábbis lélekben biztosan nem.

 Aztán a siker édes íze, mikor végre visszakaptuk azt a férfit, akit mindketten szerettünk Dean-nel. Az azt követő pár év pedig maga volt a mennyország. Szerettük egymást.

 A bunker megtalálása után, ismét úgy éreztük, hogy otthonra leltünk és megpróbálkozhatunk egy normális élettel. Csak a baj ott kezdődött, mikor egyik este arra keltem, hogy ő hangtalanul felöltözik és kisétál. Én pedig követtem.

 Képes volt minden egyes alkalom után visszafeküdni mellém és reggelente ugyan úgy azzal kelteni, hogy szeret engem és sosem fog elhagyni. Sírni akartam.

 - Én csak el akarom felejteni ezt az egészet! - Mondtam ki az ítéletet.

~~0~~

 Csak bámulom az üres poharat, majd egy kis pénzt az asztalra dobva felkelek, és elindulok kifelé. Ott hatalmasat szippantok az éjszakai levegőből. Haza kéne menni. Felkapom a bukósisakot, miután meggyőződök róla, hogy tudok egyenesen járni és indítom a motort. Vajon miért jöttem ide? Lehet megint összekaptam Dean-nel valamin. Majd megkérdezem otthon. Csak érjek vissza egyben.

 Mikor sikeresen leparkoltam a garázsban, felsiettem a lépcsőkön és a nagy helyiségbe érve, Deanbe futottam.

 - Kate! - Nézett rám meglepetten.

 - Szia, Dean! - Intettem a Winchester felé.

 - Annyira örülök, hogy nem lett bajod. - Lépett közelebb a zöld szemű vadász és megölelgetett. - Sammel már azon gondolkodtunk, hogy valami történt veled.

 - Dean, jól vagyok, nyugalom. -  Tettem a vállára a kezem megnyugtatásképp.

 Aztán végig pörgettem a fejemben az előző mondatát.

 - Az jobban érdekel - mosolyogtam rá -, hogy ki az a Sam?