Devil Inside Him

Ezt is megéltük. Nem vagyok képes leírást adni egy szöszhöz. Csak annyit mondok: Boldog szülinapot az én drága húgocskámnak, akit az univerzumban mindennél jobban szeretek! FicWar 2.0... remélem annyira fogod élvezni ezt a furcsaságot, mint én, mikor megírtam. xoxo payne

Éreztétek már valaha, hogy van egy angyal, aki vigyáz rátok? Sosem tudhatjuk milyen alakot ölt. Egyszer egy kislányét, állatét, hontalan vénemberét. Olykor azonban életed szerelme is lehet. A vége viszont mindig ugyanaz; azt veszed észre: eladtad a lelked az ördögnek. 

~~0~~

- Tedd le azt a fegyvert Lexy! - Lépkedett felém Dean idegesen. Nem érezte, nem érthette, amit én. A könnyeim patakokban folytak végig a kipirosodott arcomon.

- Meg akarok halni! - Sikítottam kikelve magamból és a földre rogyva hintáztatni kezdtem magam. Képek peregtek előttem szüntelenül, akár egy régi film. Beesett a lyukba, meghalt, nincs többé. Tudtam, hogy Deannek is fáj, de képtelen voltam együtt érezni és az ő fájdalmával is törődni.

- Minden rendben lesz. - Ölelte át a vállam egy újabb sírógörcs kitörése közben. 

~~0~~

Két átkozott hét telt el a kirohanásom óta. Az év legszebb napjának kellett volna lennie, én mégis zombiként készülődtem. Végig vergődve a bunker folyosóján, a konyha felé vettem az irányt. Arra nem számítottam, hogy Deanen kívül mást is a helyiségben találok. A magas, kedvesen mosolygó alakját bárhonnan felismertem, ha nem gyászoltam volna hetek óta. 

- Szia Lexy. - Szólalt meg. Dean csak fülig érő szájjal vigyorgott. 

- Te nem lehetsz itt. - Kapaszkodtam meg a konyhapult szélében. Az ájulás kerülgetett, foltokat láttam. Behunyt szemmel, erősen koncentráltam, hátha csak egy újabb fájdalmas álom és mire kinyitom, eltűnik, mint a kámfor. Nem így történt. 

- Itt vagyok kedvesem. Nem álmodsz. - Duruzsolta, engem pedig hatalmába kerített és körülölelt a hangja. 

- Sam... - Lépdeltem közelebb bizonytalanul. A levegő megfagyott köztünk, míg egyesével minden arcvonásán végig simítottam. Igazinak tűnt. 

A bőre melege felnyitotta a lelkemben épített gátat és ismét homályosan láttam. A földöntúli örömöt beárnyékolta valami furcsa érzés. A szemei nem úgy csillogtak, mint régen. Valami más volt. Megváltozott. 

- Boldog születésnapot Alexa! - Ezzel az egy mondatával elfeledtette velem a kétségeimet és örömkönnyek közt úszva öleltem magamhoz.  

~~0~~

A saját sikolyomra ébredtem. Álmomban egy veszélyes, rettentő félelmetes alak, a szó szoros értelmében szorongatta a szívem. Tenyerében dobogott a vért pumpáló, életet adó szerv. Mellkasomon véres, öklömnyi lyuk tátongott. Értetlenül álltam ott és küzdöttem az életemért. Ajkán félmosoly játszott, az arcát nem láthattam. Egyetlen dolog tűnt fel és azok a vörösen izzó, vérfagyasztó szemei. 

~~0~~

A jelenbe visszatérve kerestem a mellettem fekvő alakot. Magamnak is nehezen ismertem be, de jobban szerettem, mint valaha. Lassan fél év telt el, mióta csodával határos módon visszatért hozzám. Az ágy másik fele üresen és hidegen árválkodott. Kiugró mellkasomra szorítva a tenyerem, csillapítottam magam. Belebújtam a papucsomba, köntösömbe és a folyosó szőnyegén, puha léptekkel indultam a keresésére. 

A konyhából furcsa beszélgetés szűrődött ki. Olyan volt, mintha valaki magában beszélne. Közelebb osontam az ajtóhoz, hogy jobban halljam. 

- Sammy fiú, fejezd be a hisztit. Dolgozd fel: lenyúltam. 

- Csak szeretnéd! Ha megtudja, már pedig megfogja, saját kezűleg öl meg. 

- Vak vagy, ő pedig szerelmes. Szerintem már neked is feltűnt, hogy a charme-od és az én személyiségem tökéletes párosítás. 

- Meddig akarod ezt csinálni?

- Az ördög vigye el! Nem mondtam? A végtelenségig.

Ijedtem rohantam a szobánkba, be a takaró alá. Nem tudtam mi történik, de abban biztos voltam, hogy akivel az elmúlt időszakot töltöttem, nem az én Sam Winchesterem. Szólni akartam Deannek, de a félelem megbénított. A másik ok pedig, amit nem akartam elhinni, hogy valahogy beleszerettem a vőlegényem testét birtokló szörnyetegbe.

~~0~~

Múltak a napok. Nem tudtam mi tévő legyek. Figyeltem a jeleket és közben magamban őrlődtem. Hogy lehettem ennyire elfogult, hogy nem vettem észre? Annyira vissza akartam őt kapni, hinni benne, hogy lehetséges... Hiába tért vissza, a végén mégis elveszítettem a saját hibámból. Minden éjszaka mellettem volt, nappal együtt végeztük a rutin dolgainkat, de elment, én pedig fülig belezúgtam ismét. A bökkenő az volt, sejtelmem sem volt: kibe.

~~0~~

Egy közös, forró éjszaka közepette megfagyott a vér az ereimben. "Kamu Sam" azt mondta örökké szeretni fog. Mióta visszatért, ez volt az első eset. Nem tudtam, hogy reagáljak rá. Teljesen leblokkoltam. A testem viszont - az az átkozott! - magához vonta a tarkójánál fogva és egy mély csókban részesítette.

~~0~~

Szatyrokkal megrakodva, dalolászva léptem be a bunker bejáratán. Nem az a látvány fogadott, mint amire számítottam. A nappali közepén Sam állt, egy rúnákkal kirajzolt, égő körben. Az asztalnál Rowena serénykedett, Castiel segítségével. Dean karba font kézzel, meredten bámulta az öccsét.

- Mi folyik itt? - Dobtam el a vásárlás tartalmát és odaszaladtam. 

- Lex! Maradj ott! - Dörrent Dean hangja. - Ez itt nem Sammy. 

- Miről beszélsz? - Tetettem a tudatlant. Nagyin féltem, hogy az egy testben lévő két lélekből valamelyiknek baja esik. 

- Ez itt maga a Sátán. Kiűzzük és visszatakarodik a ketrecbe.

- Nem tehetitek! - Meglepődtem a hangomon, annyira kétségbeesetten csengett. - Bárki is legyen, senkit nem bántott. Nem ártalmas.

- Vissza akarom kapni az öcsémet. Lucifer pedig megy ahová való, a Pokolba!

Az állam a padlón koppant. Még, hogy Lucifer?! Teljes sokkban vártam mi fog történni. Rowena mormogása hallatszott a háttérből, Sam meghatározhatatlan szemei vérvörösség váltak. A mellkasom szorítani kezdett. Innen minden elsötétült. 

~~0~~

Hónapok verejtékes munkájának köszönhetően, de titokban sikerült tartani. Senki nem tudta hová mentem, konkrétan én sem. Követtem az utasításokat, a nyomokat. Látnom kellett, mielőtt Mrs. Samuel Winchester leszek. Minden éjjel a vörösen izzó szempár kísértett. Le kellett zárjam. 

~~0~~

Óvatosan közelítettem a fémkalitka felé. Hátra vetett fejjel, csukott szemmel húzódott mosolyra a szája. 

- Tesoro... *kincsem - Suttogta, amitől kirázott a hideg. Tisztában volt vele, hogy az olasszal meg lehet ölni egy pillanat alatt, nem mellesleg ez volt az első alkalom, hogy sz igazi hangját hallottam.

- Szia. - Leheltem magam elé és leültem törökülésben a földre,

- Nem számítottam rá, hogy valaha újra látlak. 

- Holnap férjhez megyek. - Bukott ki belőlem. 

- Mázlista Sammy. - Csóválta a fejét szomorúan, keserű mosollyal a szája szegletében.  

- Tudni akarom miért. 

- Eleinte mókázásból. Végül azért, mert mindennél jobban kellettél. - Nem játszadozott, egyenes választ adott.

- Miért én?

- Talán, mert ördögien angyali vagy. - Döntötte fejét oldalra, úgy nézett. 

Némán figyeltem és próbáltam ezredjére is feldolgozni a tényt, miszerint maga a "legfőbb gonosz" érzelmeket táplált felém. 

- Egyetlen kérdésem maradt csak. - Nyeltem nagyot. Teljes testével az irányomba sétált és megállt a börtön rúdjainál. - Még mindig...? - Nem hagyta, hogy befejezzem, a szavamba vágott. Egyetlen apró szócskával döfött tőrt a szívembe, még egyszer, utoljára. 

- Always.

~~0~~

Ott hagytam egyedül, egy ketrecbe zárva.

Még mindig szenvedek, várok az idő halálára. 

Minden hideg, minden fagyott, belepett mindent a hó.

Az összes dolog halott, csak a hiányod állandó.