Eset előzmény. Egy pad. Két érzelmes ember és holnap érettségi. Fogadd szeretettel Lexy. <3 ^^
Éreztétek már valaha, hogy összedől körülöttetek a világ? Minden amiben eddig hittetek egy óriási hazugság és átvert az élet? Pontosan így ültem összetörve azon a bizonyos padon.
Előbb kezdjük egy rövid bemutatkozással. Lexy vagyok, 24 éves és vadász. Dolgokra vadászunk a nővéremmel 15 éves korom óta. A szüleinket vámpírok ölték meg. Akkoriban még azt hittem szuper természetfeletti lények. Köszönet J.R.Ward és Stephenie Meyer...
Évekig ebből állt az életem, aztán jött Raphael Santiago. A különleges, kifejezetten udvarias spanyol srác. Mosolyával elrabolta a szívem. Randizni kezdtünk, amit nővérem nem nézett jó szemmel. Összevesztünk és magára hagytam. Pedig milyen igaza volt!
Erre itt üldögélve, tőrrel a kezemben, talpig véresen potyogtak a könnyeim.New York legszervezettebb klánját irtottam ki egyetlen éjszaka alatt. Kezdve a vezetőjükkel, Raphaellel. Könnyektől áztatott arccal meredtem a semmibe, feladva a reményt. Elvesztettem a hitemet az emberekben.
Az önsajnálatban dagonyázva nem igazán érdekelt volna, ha valaki meglát. Szerencsémre sötét éjszaka volt, sehol egy árva csillag. Sőt, még a Hold sápadt képe is elbújt szégyenében. Pont emiatt zsibbadt le az összes végtagom ijedtemben, mikor az ismeretlen hang felcsendült mögöttem.
- Megsérültél. - Hunyorogva próbáltam kivenni az ácsorgó alakot. Magas volt és szélesek a vállai. Egy férfi. Könyveltem el magamban.
- Vérzik a karod. - Szólalt meg ismét mélyen csengő, mégis lágy hangsúllyal.
- Jól vagyok. Kérem menjen el. - Még magam is meglepődtem mennyire megtört volt a válaszom, így meg se rezzentem, hogy a vadidegen lépdelni kezdett felém. Ülő helyzetemhez képest egy igazi toronyként hatott, ahogy elém ért.
- Sam vagyok. - Nézett a szemembe, nekem pedig minden fájdalmam tovaszállt. A meghatározhatatlan színkavalkád aggódva szegeződött rám.
- Lexy, a nevem Lexy. - Mutatkoztam be elszorult torokkal.
- Lexy, nagyon örvendek. - Villantott egy apró mosolyt. - Megkérdezhetem mit szeretnél azzal a tőrrel?
- Már semmit. - Vontam vállat nem törődöm módon és letettem magam mellé. Erre Sam leült és elkezdte bámulni a távolban lévő pontot, amit én is figyeltem egy ideje.
- Szép munkát végeztél odabenn. - Biccentett az emeletes lakásra.
- Kösz.
- Nem úgy nyírtad ki a lényeket, mint bárki akit eddig ismertem. Ez eléggé... indulatosnak tűnt nekem. Jól látom?
- A klán vezetője az exem. - Vallottam be, magam sem tudom miért. - Tudta, hogy vadász vagyok és a közelünkbe akart férkőzni, hogy mindenről jelenthessen az Alfának. A nővérem előre megmondta, de én pedig teljesen vak voltam... - Fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt remegve.
- Ismerem a helyzetet. Egyszer jártam egy démonnal. - Erre már odafigyeltem és ránéztem. Komolyan beszélt, láttam az arcán.
- Üdv a nyomorultak padján. - Nevettem fel szarkasztikusan.
- Ez nem azt jelenti, hogy bénák vagyunk! - Védte meg magát és egy kicsit engem is. - Csak annyit, hogy mi még hiszünk. Hisszük, hogy lehet normális életünk, hogy vannak lehetőségeink és lehetünk szerelmesek.
Megbabonázva figyeltem, ahogy mozgott a szája. Egyszerűen lenyűgözött a férfi. Kicsit magamat láttam, ahogy Ginának magyarázom az érzéseimet, de süket fülekre talál. Nővérem nem volt éppen romantikus lélek. Az érzelmeit mindig bunkósággal és zagyva beszéddel leplezte. Én pedig az ellentéte. Hittem a szerelemben első látásra, a kapcsolatokban és a tündérmesékben.
- Akkor is elcsesztem. - Temettem két kezem közé az arcom lemondóan. A tenyeremnek alvadt vér és izzadtság szaga volt. Valamilyen szinten szerettem ezt az illatot, mert a jól végzett munkát jelentette, de ebben az esetben elkapott a hányinger.
- A lényeg, hogy rendbe hoztad. - Simított végig a hátamon bátorítóan. Melegség járt át és azt kívántam bárcsak a hátamra ragadna a forró tenyere, soha többé ne tudja elvenni rólam.
- Már csak ki kell találnom hogyan tovább. - Rágcsáltam a számat idegességemben.
- Van egy ötletem. Pár kilométerre van a szállásunk a bátyámmal, ha gondolod szívesen látunk egy darabig. Esetleg telefonálhatsz a tesódnak is.
- Komolyan? - Mosolyodtam el a nap folyamán először. Bólintott, mire felpattantam.
- Akkor menjünk. A tőrt ne hagyd itt. - Szólt még rám, mire eltettem a csizmámba. Örömöm fő oka az volt, hogy már hónapok óta nem láttam a testvéremet. Végre ismét találkozhatok vele! A másik viszont kissé kínosabb... egy, már két hete meg nem történt zuhany reménye csillant fel lelki szemeim előtt.
A kocsiban alapvető dolgokról társalogtunk, mint például ki hol született, milyen zenét szeret és további ostobaságok. A "miért lettünk vadászok" téma már kissé személyesebb volt, de mind a ketten megosztottuk az okát. Egy hosszabb biztonsági intézkedés után végül a hatalmas bunker közepén ácsorogtam, szakadt ruháimban, nyakig véresen. Elkapott a melegség, ahogy a fabútorokra néztem és a rengeteg könyvre, amik az asztalon és egyéb helyeken tornyosultak.
- Sammy! - Jött elénk szürke köntösben, szőrös papucsban egy másik férfi. Rövid haja kusza volt és vizes, kezeiben egy üveg sör és egy keménykötésű öreg könyv.
- Dean... - Köszörülte mellettem Sam a torkát, mire a fura fazon ránk nézett.
- Te meg vagy húzatva... - Mormogta, aztán végig mért és széles vigyorral üdvözölt. - Jó a hajad.
- Köszi. - Sütöttem le a szemem. Rózsaszín tincseim pedig az arcomba hullottak. Furcsálltam, hogy Sam meg sem jegyezte. Gondoltam már így is teljesen bolondnak tartott, egyel több, vagy kevesebb kerék hiányzik, az már tök mindegy.
- Dean vagyok és nem tudom mit gondolt az öcsikém, de nem szokásunk vadidegenekkel hazaállítani. - Szúrta oda nyájasan.
- Lexy. - Intettem felé óvatosan. - Csak telefonálni szeretnék egyet, míg a nővérem értem jön. Esetleg, ha nem túl nagy pofátlanság... lezuhanyozni. - Mutattam végig a ruhámon.
- Dean, Lexy egy maga kinyírt egy egész vámpír klánt. Látnod kellett volna. - Ámuldozott Sam, mire zavarba jöttem. Nem voltam hozzászokva az efféle ajnározáshoz.
- Rendben van. - Sóhajtott az idősebb testvér. - Maradhat, de csak amíg a nővére nem ér ide.
- Köszi. - Hebegtem hálásan ismét ezt az egy szót.
- Na gyere, szerintem rád fér egy sör. - Nyúlt az asztal alá, mi pedig közelebb lépdelve, leültünk.
- Általában nem sörözöm. Nem szeretem az ízét, de most egyet tényleg elfogadok. - Daráltam és beleittam a kesernyés italba. A hátamon felállt tőle a szőr, de nem akartam megbántani a házigazdáimat.
Már másfél hete laktam a Winchestereknél. Ginát két nap után sikerült csak elérni, de mivel forrónyomon volt, nem hagyhatta ott a Banshee-t tovább garázdálkodni. Megígérte, hogy amint végez a lénnyel, értem jön. A fiúkkal pedig megtaláltam az összhangot, sőt ha őszinte akarok lenni, meg is szerettem őket. Régen nem voltak már barátim, akiket ennyire közel engedtem volna magamhoz.
A napjaink viszonylag normálisan teltek. Evés, fürdés, alvás, sörözés. Néha bújtuk a könyveket, ha találtak valami ügyet, de sosem engedték, hogy velük menjek. Ez az Ő családi vállalkozásuk volt, így nem kellettem koloncnak, amit kivételesen nem is bántam. Idejét sem tudom, mikor volt már közel két nyugodt hetem szörnymentesen. Sam és én viszont rengeteg időt töltöttünk együtt, mikor Dean lelépett "pecázni" egyet. Ez annyit jelentett, mint lemenni egy bárba, hatalmas számlát csinálni, összeszedni valami nőt és eltölteni vele az éjszakát. Ilyenkor Sammel sorozatot néztünk, - ilyenkor főleg a Sherlock vagy Dr. Who részeket elemeztük - olvastunk, bújtuk a könyveket, vagy csak beszélgettünk mindenféléről. Rettentő okos fazon volt és az idő teltével kezdtem egyre jobban kötődni hozzá. Ha őszinte akartam volna lenni magamhoz, teljesen belehabarodtam. Persze ezt nem tehettem, úgyhogy maradt a tagadás.
Egyik ilyen estén már pizsamában lóbáltam a lábam és elbújva a kínzókamrában olvastam az egyik kedvenc könyvemet, a Csontvárost, mikor halk kopogás zavarta meg Magnus és Alec első találkozásának jelenetét.
- Gyere. - Néztem fel kissé mérgesen, de mikor megláttam, hogy az ajtófélfának támaszkodva, félmosollyal a száján engem néz, elszállt a rossz kedvem.
- Nem voltál a szobádban, úgyhogy elindultam, hogy megkeresselek. - Összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy kissé dülöngélve megindul felém. Teljesen részeg volt, ami igazán mulattatott, mert így még sosem láttam a komoly, olykor karót nyelt Sam Winchestert.
- Mit szeretnél? - Kérdeztem rá, igyekezve elrejteni a mosolyom. Szó nélkül letérdelt a magasított ágy elé, de még így is magasabb volt nálam fél fejjel.
- Beszéltem Deannel. - Görbítette le a száját kisfiúsan. - Azt mondta szedjem elő a golyóimat és legyek férfi... - Gőzöm sem volt miről hablatyol, de mókásan tette, az már szent! - Úgyhogy döntöttem és úgy határoztam, el kell mondjam.
- Mit? - Néztem az alkoholtól ködös szempárba.
- Menthetetlenül beléd estem. - Fújta ki a levegőt és lehajtotta a fejét szomorkásan. A torkom és a gyomrom között pillangók hada ébredt fel és nagyon azon voltak, hogy telibe hányjam az előttem térdeplőt. Helyette viszont ránéztem a kezemben lévő könyvre, bátorságot merítettem és arcát a két kezembe fogva felemeltem a fejét.
- Én is így érzek irántad. - Suttogtam halkan. A másodperc töredéke alatt - felfogni sem maradt időm - csókolt szájon. Ezen úgy meglepődtem, hogy még a szemem is elfelejtettem lehunyni.
- Sam! - Szólt az ismeretlen hang a háta mögül. Az ajtóban pedig egy ballonkabátos ismeretlen állt, aki a semmiből jelent meg. Ijedten hőköltem hátra, majdnem beverve a fejem, de Sam nyugtatóan a tarkómra simította a kezét, miközben felállt és megfordult.
- Cas, mit keresel te itt?
- Beszélnem kell veletek. Igazából Deant kerestem, de nem találom sehol.
- Nincs itthon.
- Akkor megvárom. - Helyezte háta mögé a kezét és dermedt arccal egy pontot kezdett bámulni. Rémisztően hasonlított egy szoborra.
- Sam... mi baja van? - Kérdeztem halkan, de mielőtt válaszolhatott volna az ismeretlen megtette helyette.
- Örvendek. Castiel vagyok, az Úr egyik angyala. Vagyis csak voltam. Ez bonyolult.
- Lexy vagyok. - Pislogtam nagyokat. - Vadász. Még mindig vadász és mindig, minden az. - Mosolyogtam rá.
- Egyet kihagytál. - Szólt közbe Sam és leült mellém, a könyvjelzőt tökéletesen az adott részhez helyezve becsukta a könyvem. - Te vagy Sam Winchester barátnője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése