2017. április 10., hétfő

Üresjárat

Upsz... Öhm, szóval... Niki a hibás! *mutogat vádlón*



 Castiel reggel felkelés után, szinte azonnal felöltözött, és egy apró mosoly kíséretében összekészítette az az napra való szendvicseit. Egy üveg víz is került a táskába, majd a szobát maga mögött hagyva, nekiindult az útnak. Tegnap látta utoljára a vadászt, de már a búcsúnál hiány érzete támadt. Alig várta az új napot, hogy újra együtt lehessen azzal, akit szeret. Még szélesebb mosoly ült ki az arcára, ahogy a magnólia fa alá telepedett. A virágok gyönyörű rózsaszínben pompáztak, ő pedig kiterítette a gyökerek közé a plédet, előkészítette az ételt és a távolba meredt. Aztán a láthatáron egyszercsak megjelent Ő. Szokásos bőrdzsekijében és farmernadrágjában az angyal mellé telepedett. Egy gyors csók után enni kezdtek és mindenféléről beszélgettek. Hogy van Sam és Jessica, és hogy milyen állapotban van az Impala? Az egész délutánt ott töltötték a napsütésben, majd mikor eljött a búcsú ideje, Dean végig simított az arcán és egy apró csókot váltottak. Castiel szívében üresség támadt, ahogy látta a távolodó vadászt, de tudta, hogy holnap ismét itt lesz. Pont, mint eddig mindig. Ő sosem hagyta volna cserben. Ezzel a tudattal pakolta össze a piknikhez való dolgokat és visszaindult a házba, ahol lakott. Épp visszaöltözött a pizsamájába és befeküdt az ágyba, mikor belépett szobatársa, Meg.
 - Megint Dean-nel ebédeltél? - Nézett végig a boldog angyalon.
 Castiel csak bólintott és ahogy párnát ért a feje, el is aludt.
 Megan végig simított a fekete tincseken, majd kinézett az elmegyógyintézet ablakán. A hó megállíthatatlanul szakadt egy hete. Pont mióta Dean Winchester meghalt.

10 megjegyzés:

  1. Ne Lexi...komolyan..miért teszed ezt a lelkemmel? T-T Wy? :c attól függetlenül édes-keserű sztori, nagyon tetszett <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3 A lelkeitek pedig amúgy is az enyémek :)

      Törlés
  2. ANNYIRA UTÁLLAK nem tudom mondtam-e már.
    Istenem, összetört ez a plot-twist T.T Miért csinálod ezt? Fluffra van szükségem. Nagyon nyálas és nagyon happy end fluffra, erre tömöm magamba a siratóbbnál siratóbb angstokat. OKé. c":

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, igazából szerintem még sosem mondtad :O
      Nem tudok már fluffot írni >< bocsánat, én esküszöm próbálkozom, de nem megy X3

      Törlés
  3. Ha ilyen sztorit kapunk, máskor is szívesen leszek én a bűnbak. :3 Megint összetörted a szívem és megint levettél a lábamról. A többit meg elmondtam privátban. :D Imádlak és... kicsit azért utállak is. ♥

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Igen, nagyon sokáig tartott, de most végeztem a 10. évaddal. Néha, bár szívem szerint maratont tartottam volna Supernaturalból, kénytelen voltam a néhány dogámra való tanulást előtérbe helyezni. Szörnyű embernek érzem magam... Meg kicsit idegbetegnek is, de hát, azt hiszem, ez annak tudható be, hogy Charlie... Cas... Crowley... Dean... Sam... BABY :'(
    Teljesen normális vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv a teljesen normlisak közt!
      Annyira mondanám, hogy inkább tanulj és utána sorozatozz, mert akkor a mi lelkünkoön fog száradni, de ezzel két gond van.
      1. Nincs lelkünk.
      2. Tudjuk milyenek az elvonási tünetek XD
      Szóval lassan beérsz miket és akkor együtt izgulhatunk ^^

      Törlés
  5. Jó, most nagyon sírok... 😭😭😭 Összetört a pici szívem:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat :( <3 De azért, Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés