Forrócsoki

Egy kis édes Destiel. A történet a mai napon született, mikoris készítettem a két öcsémnek forrócsokit, ők pedig szájukat elhúzva nyafogtak, hogy nekik ez nem ízlik. Cas szerepében (egy darabig) jómagam, míg a Winchesterekben az öcséimet rejtettem el. Jó olvasást! ^^

 - Itt azt írja, hogy fél percig kevergetni, míg elég sűrű nem lesz. - Olvasta Castiel a papír hátulján lévő szöveget hangosan.

 Karácsony volt és Cas ismét eldöntötte, hogy készít valamit a fiúknak. Idén egy egyszerű, por alapú forrócsokira gondolt. Azt csak nem ronthatja el úgy, mint tavaly a mézeskalácsot, vagy előtte a habcsókot. Még visszagondolni is rossz volt, hogy milyen fejet vágott a két Winchester, mikor meglátták az égett süteményeket. Ő persze érezte, hogy valamit elrontott, de mikor megkóstolta, csak a molekulákat érzékelte. Ezért eldöntötte, hogy ha idén megint kudarcba fullad a szakács-karrierje, akkor lemond erről az álmáról. Csak még egy utolsó próbálkozás.

 - Ez miért nem akar sűrű lenni? - Kezdte össze-vissza lötykölni a bögrében lévő tejet, de ezzel csak azt érte el, hogy minden tiszta maszat lett.

 Egyszerre nem tud hátom bögrényi finomságot kavargatni, így inkább megfogta az italokat és kivitte a központi helyiségbe. A fiúk elé pakolta a sajátjukat és utasíttta őket, hogy addig kevergessék, míg sűrű nem lesz.

 - Cas, nem tudom a tied milyen, de ez még mindig víz állagú. - Csorgatta le a kanaláról Dean az italt.

 - Túl sok tejet rakhattam bele. - Motyogta maga elé, majd belekóstolt a sajátjába. - Ezek a molekulák finomabbak, mint a tavalyiak.

 Csillogó szemekkel várta, hogy a Winchesterek is megkóstolják ezt a remekművet. Idén igazán kitett magáért, még akkor is, ha csak egy boltban kapható port kevert össze meleg tejjel. Mindent el kell kezdeni valahol.

 - Nekem nem ízlik. - Hallotta meg hirtelen Dean hangját, aki őszintén megmondta minden alkalommal, ha nem tetszett neki valami.

 Cas szája kissé legörbült, de azért reménykedve figyelte Sam-et, hogy ő neki mi lesz a reakciója.

 - Ez egész jó. - Hazudott.

 - Sam, a lelkedbe látok, tudom, hogy nem ízlik. - Sóhajtott fel szomorúan.

 - Nyugi, majd jövőre sikerül, de ezt most kiöntöm a lefolyóba. - Veregette meg a hátát Dean és eltűnt a konyhában.

 - Nem kell meginnod, ha nem akarod Sam. - Morogta Cas a bögréjébe.

 A fiatalabb Winchester azonban hősiesen leküzdötte azt a pár kortynyi forrócsokit. Cas szomorúan iszogatta a sajátját. Dean szavai jártak a fejében. "Majd jövőre sikerül." Nem lesz jövőre, most már biztosan tudja. Őt Isten nem a konyhába teremtette, így nem csoda, ha kész csőd ott. Mégis, szinte sírhatnékja támadt a gondolattól, hogy évek óta küzd, mégse jutott előrébb. Inkább fogta Sam és a saját bögréjét és elvitte, hogy elmosogassa. Lógó orral törölgette ki a finomság maradékát, hogy végül az egész a szivacson kössön ki.

 - Cas, rendben vagy? - Állt meg Dean az ajtóban.

 - Ühüm. - Hümmögött.

 - Bocsi az előzőért. Pofátlan voltam és nem vettem figyelembe, hogy mennyit dolgoztál vele. - Köhintett zavartam, ahogy egyre közelebb sétált.

 - Semmi gond. - Fordult szembe vele az angyal. - Ez volt az utolsó.

 Dean felhúzott szemöldökkel figyelte, hogy mit csinál a másik. Annyira szomorú volt Cas, és erről, részben, ő tehetett. Ha befogta volna azt a nagy száját, akkor most Sam se küldte volna be, hogy kérjen bocsánatot az angyaltól. Fel akarta vidítani valamivel.

 - Az idén terveztél még valamit? - Kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve.

 - Csak a forrócsokit. - Vont vállat Cas.

 - Na akkor fogjunk bele újra, de most igazi alapanyagokkal. - Mosolygott rá a vadász.

 Castiel szeme egy pillanatra felcsillant, Dean pedig elmondta, hogy mik kellenek. Amíg az angyal elszállt a hozzávalókért, addig ő felvette a "Kiss the Cook" feliratos kötényét és előkészítette a lábasokat. Nagyjából egy perc múlva meg is jelent Cas és fellelkesedve csinálta azt, amit a vadász mondott.

 - Minden mondatomat tartsd be. - Utasította az elején Dean, ő pedig izgatottan bólintott. - Akkor először is egy kis víz kell, hogy ne égjen oda a csoki.

 Fél óra alatt készültek el mindennel és boldogan töltögették ki a bögrékbe az igazi forrócsokit.

 - Na, Sam hogy meg fog lepődni. Évek óta nem készítettem neki ilyet. - Mosolygott az italába a vadász.

 - Miért van ráírva a kötényedre Dean, hogy "Csókold meg a szakácsot"? - Nézett rá furcsán Cas.

 Az említett majdnem kiköpte a finomságot, annyira nevetett.

 - Ez csak egy felirat Cas. - Vont vállat. - Csókold meg a szakácsot.

 Ekkor történt meg az, amire Dean egyáltalán nem számított. Ugyanis az angyal közelebb lépve egy apró csókot hintett az ajkaira, majd hátrébb lépve iszogatott tovább.

 - Öhm, Cas. - Szólalt meg rekedt hangon az idősebb Winchester. - Most már nem kell azt csinálnod, amit mondok.

 Az angyal csak bólintott egyet, hogy jelezze, megértette. Aztán szó nélkül kivitte Sam bögréjét, hogy odaadhassa neki. Dean pedig csak állt ott a konyhában és azon gondolkodott, hogy miért van ez a furcsa érzése?

 - Ízlett neki. - Rohant be Castiel pár perc múlva az üres bögrével. - Azt üzeni, hogy kér még.

 - Én is kérek. - Motyogta Dean, de még maga sem tudta, hogy mire gondol. Az italra, vagy az előző csókra.

 - Csináljunk még! - Lépett közelebb Cas és csillogó szemekkel nézett a zöld íriszekbe.

 - Mindent úgy csinálj megint, ahogy mondom. - Vigyorgott a vadász, mert már tudta a választ.

 - Akkor ismét a víz, és a csoki. - Kezdte és ahogy haladtak, úgy magyarázott. - Öntsd ki és kész is van. Már csak egy apró hozzávaló hiányzik.

 Cas meglepődve nézett a másikra. Az előbb is volt még valami benne? Azért volt ilyen finom?

 - Mi lenne az? - Bármi legyen, megteszi, ha ismét belekóstolhat a molekulák mennyországába.

 - Csókolj meg. - Vont vállat Dean.

 Az angyal szó nélkül teljesítette a kívánságot. Viszont Dean nem engedte el olyan könnyen, mint az előbb. Inkább magához szorította és visszacsókolt. Ujjait a kusza tincsek közé vezette és csak kiélvezte a pillanatot. Sajnos az sem tartott örökké.

 - Sam várja, hogy vigyem neki. - Köszörülte meg a torkát Castiel. - Ez volt az utolsó hozzávaló?

 - Persze. - Bólogatott a vadász.

 Az angyal pedig felkapta a bögrét és remegő kezekkel próbálta kivinni a fiatalabb Winchesternek. Viszont az ajtóból visszafordult.

 - Mikor csinálunk megint forrócsokit? - Kérdezte szem lesütve.

 - Amikor csak akarsz. - Nevetett fel Dean jókedvűen.

 Cas csak bámult maga elé egy darabig, aztán egy féloldalas mosolyt küldve a másik felé, válaszolt.

 - Akkor mindjárt jövök. - Csillantak fel a szemei és elsietett.

 Ez volt az első karácsonyuk együtt, de közelről sem az utolsó.