Odaát 15 évvel később... ~ Szívszaggató végső befejezés 1.0.

 ~o~o~o~

Belebújtam az elnyűtt bőrdzsekimbe. Ki tudja mióta nem volt rajtam. Megigazítottam a kabalámat a nyakamban és még egy pillantást vetve az órára, benéztem a konyhába.

- Elmentem! - szóltam oda a bentieknek.

- Hová mész apa? - szaladt hozzám a lányom. Puha szőke copfjai lebegtek, miközben átölelte a lábam.

- Van egy kis dolga apának Mary. - mosolygott a feleségem. - Ha hazajön, utána elmegyünk meglátogatni Cas bácsit és játszhattok a fiúkkal. Jó? - nézett rá mind a két lurkóra jelentőségteljesen.

- De apaaaa, én is veled szeretnék menni! - szállt le a sarokban álló hintalóról a fiam. Barnás haja az öcsémre emlékeztetett minden áldott nap.

- Sammy, nem lehet. Most nem. - nyeltem nagyot, visszatartva a feltörni készülő könnyeimet.

- Léccciiii... - szedte elő a tarsolyában lévő legszívszaggatóbb nézését.

- Samuel Jonathan Winchester! - amint meghallotta a teljes nevét anyjától, legörbült szájjal ült vissza a játékra.

- Majd jövök. - súgtam Amandának és egy puszit adtam az arcára.

Nagy levegőt véve sétáltam be a garázsba, ahol aztán lehúztam a ponyvát a járműről. Ott állt a csodaszép fekete-ezüst Harley Davidsonom. Beillesztettem a kulcsot és hangos repesztéssel neki indultam a célomnak.

A fák és a házak, szürkén suhantak el mellettem. Régen talán meg-megálltam, hogy gyönyörködjek bennük, ma már azonban a családomon kívül semmi más nem tudott mosolyt csalni az arcomra. Inkább tekertem egyet a gázon és belehúztam, hogy időben odaérjek...

~o~o~o~

2018. november 02.

- Nem mész sehova! - üvöltöttem torkom szakadtából. - Majd én elintézem és kész!

- Dean, nem kell mindig megmentened a seggem! Már nem a te dolgod. Ez az én döntésem és én szeretném, ha beletörődnél.

Szemei könyörögtek, de a szívem köré vastag falat húzva ellenálltam. Csak nem hagyhattam, hogy a szemem láttára gyilkolják meg az öcsémet!

Az egész azzal a rohadt véletlennel kezdődött. Ha akkor nem ölöm meg a Halált, akkor most semmi ilyen problémánk nem lenne. Az a mocsadék Belzebub... életemben nem hallottam róla, erre előkerül a semmiből és közli, hogy Ő a Halál Hercege. Valami nagyon nincs rendben vele, mert szerinte ő valami parancsnok meg az eretnekség patrónusa. Azt sem tudtuk hirtelen mit akar, de parancsba kapta, hogy el kell törölnie a föld színéről, hiszen maga a Halál megölése már nem egyszerű eretnekségnek számít... sokkal több volt ennél.

Így most hadban álltunk, meglepő módon. Az egyetlen probléma az volt, hogy ha valamelyikünk önként vállalkozik, akkor megszűnik az átok és ő visszamegy a saját bugyrába. 

- Nem tehetsz semmit, már eldöntöttem és megadom magam. Kiszállok ebből az egészből. - mondta Sam ellentmondás nem tűrő hangnemben. 

- Majd figyeld! - Ennyiben maradtunk.

A kezemben tartva láttam, ahogy ott, abban a poros házban, ami régen tele volt élettel, most az utolsó szerettem szemeiből is kihuny a fény.

A fájdalom ami a hatalmába kerített, leírhatatlan volt. Öleltem magamhoz és fel sem tűnt, hogy megállás nélkül szólongatom, hátha még egyszer, legutoljára rám mosolyog és elküld a fenébe. Vártam, hogy kinyitja a szemeit és felkacag "Vicc volt! Látnod kellene az arcod!" ... de nem tette.
Az életem és a lelkem egy darabja abban a pillanatban elhagyott. Még hallani véltem, ahogy az öcsém élettel teli, csillogó ábrázata kiejti a nevem, úgy ahogy soha senki. "Dean..." Tele emlékekkel, szidással, óvással, tisztelettel és mérhetetlen szeretettel... November 02. napja, egy örök átok marad a családom számára.

~o~o~o~

2033. november 02.

Erősebben markoltam a kormányt, miközben peregtek előttem a fájónál-fájóbb emlékek. Mindent megtettem, hogy visszakapjam. Mindig sikerült megkerülnünk a halált, de ebben az esetben nem. Túl messzire mentem, hiszen, ha a Halál nem él, nincs mit átverni. 

Ácsorogtam éjjeleken keresztül kereszteződésekben, hátha valamelyik démonfajzat segít és alkut köthetek, de Crowley megtiltotta nekik, hiszen próbált vigyázni az épségemre.

Betörtem a Mennyek kapuját, de Castiel visszarángatott a földre. 

Láncra vertem Rowenát, de a Kárhozottak Könyve sem segített... 

Egyetlen megoldás maradt hát... befejezni amit elkezdtünk. Feladtam a bunkert és elégettem mindent amit az Egyetemesek hátra hagytak. Elköltöztem és letelepedtem a szülővárosomban. Baby-től érzékeny búcsút véve, elcseréltem egy motorra és a vadász cimborámnak adtam. Már nem volt szükségem többé a jobboldali ülésre... 

Bobby háza előtt leparkolva, észrevétlen peregtek a könnyeim, foltot hagyva az érdes homokban. Lassú léptekkel nyitottam be a bejáraton, ami hangos nyekergéssel adta tudtomra, hogy nem igazán örül a zaklatásnak. Semmi nem változott. Minden a helyén volt és pár cm-s por lepte a könyveket, bútorokat, széthagyott sörös üvegeket. Azóta nem ittam sört. - Tört rám a felismerés. 

Leültem a kanapéra és bekapcsolva a tv-t egy idióta sorozatra kapcsoltam, amit az öcsém annyira szeretett. Bámultam egy darabig, aztán utat törtek az érzelmek. 

- Hiányzol Sammy. - könny fátyolos hangon nyeldestem vissza kiszakadni készülő szívemet a helyére. - Nem is gondolnád mennyire. Én mindent megtettem... Nézd! Ő itt Mary, nagyon hasonlít anyára. - húztam ki magam büszkén és a dohányzóasztalra helyeztem az óvodában készült fotót. - Ő pedig Sam. - tettem ki a másikat is. - Teljesen olyan, mint te voltál kicsinek. - nevettem fel vérző szívvel. - Állandóan a hülye könyveket bújja és el sem akartam hinni, mikor 3 évesen Charles Manson* (Amerikai sorozatgyilkos, és énekes-zenész akit többek közt az 1960-as években elkövetett Tate-LaBianca gyilkosságok kiterveléséért ítéltek el.*) szeretett volna lenni Halloweenkor. Tuti jól kijönnétek. - megállás nélkül beszéltem és elmondtam mindent amik velem történtek az utolsó pohár törésig.  - Tudnod kell Sammy, ha egyszer megtalálom a módját, vissza foglak hozni. Neked járt volna ez az élet, amit végül én kaptam. A tested nem égettem el. Soha nem is fogom. - nyeltem nagyot. - Hátha... valahogy itt maradtál Velem. - felálltam, rendeztem a képem és kilőttem a tv-t. Egy utolsót még hátra nézve nyugtáztam: itt minden a régi marad, amíg világ a világ. - Viszlát Ribanc.

~o~o~o~

A motorzúgás elhalkult, én pedig csak álltam és bámultam ki az ablakon, kezemben a hátrahagyott fényképekkel. 

- Itt maradtam. - nyúltam a zsebemben lévő apró műanyag játékkatonához. - Vigyázz magadra Seggfej... Te is hiányzol.