16. fejezet
Gotta Knock A Little Harder
Egyedül ébredtem. Olyan volt, mintha a tegnapi napot csak álmodtam volna. Körbenéztem a szobában és próbáltam visszaaludni, hátha folytatódhat az álmom. Épp sikerrel jártam volna, amikor meghallottam az ajtó nyitódást. Becsuktam a szemem.
Éreztem ahogy a matrac besüpped mellettem és valami koccant az éjjeli szekrényen. A hajam kikerült az arcomból.
- Jó reggelt. - csendült fel a semmihez sem fogható, mély, reszelős hangja. Játszottam volna tovább, de a testem elárult. Libabőrös lettem egyetlen érintésétől. Tudtam, hogy észrevette, hát nyitogatni kezdtem a szemem.
- Neked is.
- Hoztam reggelit, meg egy kávét. Feketén iszod, ugye? - mutatott a szekrényen álló tálcára.
- Igen. - Ültem fel. - Köszönöm.
- A rántottát Sammy csinálta. - vont vállat.
- A pite meg gondolom a tiéd. - mértem végig a tálca tartalmát.
- Menj arrébb. - lökött beljebb az ágyon és kézbe vette a tányérját. Egy darabig csendben eszegettünk, végül megtörte az amúgy kínos hallgatást.
- Tegnap este Sam talált valamit. Phoenixben több furcsa esetet is jelentettek.
- Miféle esetet? - kaptam fel a fejem.
- Állítólag mindennapossá váltak az apróbb földrengések. Szakad az eső megállás nélkül és 6 ember nyomtalanul eltűnt. Nem lehet véletlen.
- Minek ment volna Cody olyan messzire Atlantától? Mi lehet ott? - fogalmaztam meg hangosan a fejemben keletkezett kérdést.
- Cody? - húzta el a száját, mintha a többit meg sem hallotta volna. - Még képes vagy becézni azt a Pokolfajzatot azok után, hogy...
- Így ismertem meg. - sütöttem le a szemem. - Semmit nem jelent, hogy nevezem. Ő maga a megtestesült gonosz.
- Meg fog fizetni, ne aggódj. Egy barátunk nem sokára itt lesz, ő segíthet. Malacoda amolyan Bibliai alak, az ilyen írásokból esetleg megtudhatunk valamit. Például, hogy is kell kicsinálni. - imádtam, hogy ennyire magabiztos. Képtelen voltam megszólalni, inkább beleharaptam a tányéron fekvő paradicsomba. A leve kifröccsent és végig csorgott az államon. Ennyit a nőies táplálkozásról. Épp a rongy után nyúltam volna, de már csak pár cm-re volt az arca. Elvesztem a meseszerű zöld íriszekben. Egyre nagyobb és nagyobb lett az álomvilágom, ahogy közeledett. Meg fog csókolni, meg fog csókolni... - mantráztam magamban.
- Lea, Dean! - egyszerre kaptuk az ajtó felé a fejünket. Kevin állt ott és zavartan a lábfejét bámulta.
- Kopogásról még nem hallottál? - dörrent Dean hangja. Mogorván szólta le szegény srácot, meg is sajnáltam.
- Ne haragudj. Gondoltam érdekel, hogy megjött Charlie. - a név hallatára, mint aki kicseréltek, felpattant és magával húzott álló pozícióba.
- Öltözz fel. Alig várom, hogy megismerkedjetek. - nagyokat pislogva, kissé kómásan indultam a szobámba farmerért és egy másik pólóért. Gyorsan felkaptam egy melltartót, rá pedig az Ash-től fogadáson lenyert StarWars pólómat. Igaz picit átalakítottam itt-ott, szétszabdalva ollóval, de a mintáját megóvtam. A hajamat egyszerű lófarokba kötöttem, majd zokniban neki indultam a központi helyiségnek. A fiúk már ott voltak és rám vártak. Kevin éppen nevetve diskurált a vele szemben álló lánnyal. Körülbelül velem egy magas lehetett. Vörös haja volt, vékonyka testalkata.
- Sziasztok. - köszörültem meg a torkom, mire minden tekintet rám szegeződött. Kissé zavarba hoztak az engem égető pillantások. Legjobban azonban Dean reakciója lepett meg, ugyanis az ismeretlen mellé lépve átkarolta a derekát és rámosolygott.
- Charlie, ő itt Lea. - mutatott be minket. Az idegen szó szerint lesokkolt, ahogy meglátott.
- Úristen! Ez egy csaj! - simította tenyerét Dean homlokára. - Betegek vagytok? Atya világ, de jó! Imádom a pólód. - ugrott elém. - Ne haragudj, de olyan szép vagy, hogy mindjárt elájulok. - pillázott, én pedig nem tudtam hogy kellene mégis lereagálnom az egészet.
- Köszönöm. - pirultam bele.
- De cuki... - suttogta Dean felé, de mindenki hallotta. - Stipi-stopi!
- Nincs az az isten. - vigyorgott. - Már lestoppoltam. - kacsintott Dean, mire nagyot nyeltem és összeszedve a leesett állam, sikerült megszólalnom mielőtt belebolondultam voltam a szituációba.
- Senki nem stoppolt le.
- Bocsi. - húzta be Charlie a nyakát. - Olyan édi. - tátogta még egyszer Dean felé, mire megforgattam a szemem, Sam pedig hangos röhögésben tört ki.
- Skacok, elég! - csitította a fiatalabb Winchester a kedélyeket.
- Ha elosztottátok szegényt, esetleg a tárgyra térhetnénk, amiért Charlie ide jött. - köszörülte Sam a torkát zavartan.
- Jajj, igen. - komolyodott el a vendégünk. - Utána néztem ennek a fazonnak minden lehetséges adatbázisban. Találtam 1-2 érdekes dolgot. - darálta levegő vétel nélkül és levágódott a Sam melletti székbe, ahová kivágott egy laptopot. - Szóval... - kezdte gyorsan ütni a billentyűzetet. - Ez a Malacsávó ölni jött ide.
- Mondj valami újat. - forgatta Dean a szemeit.
- Pofa be. - szólta le rögtön. - Szó szerint értettem. Mindenkit el akar pusztítani. Az utolsó porszemig. Dante szerint a saját fajával kezdi.
Alig ejtette ki a száján a szavakat, beindult a riasztó, majd rá pár másodpercre zenélni kezdett Dean telefonja.
- Mi van? - vette fel idegesen a készüléket és kihangosította.
- Itt állok a bunker előtt. Híreim vannak. - csendült fel Crowley ismerős hangja.
- Bejárásod van, hogy indítottad be a riasztót? -tudakolta Sam.
- Vendéget hoztam Boci-szemű. - Sam megcsóválta a fejét és kiment a bejárathoz.
Pár perc múlva harmad magával érkezett vissza. A már jól ismert öltönyössel és... és az anyámmal.
Gondolkodás nélkül szaladtam felé és a nyakába vetve magam öleltem át, még mielőtt leért volna a lépcsőn.
- Az anyukám! Itt van anyukám! - nem érdekelt hányan vagyunk, mint egy csecsemő úgy zokogtam. Éreztem az illatát, a bőre melegét, amikre valahol mélyen emlékeztem régről. Minden elő tört.
- Shh... - simogatta a hátam nyugtatóan. - Úgy sajnálom kincsem.
- Ugye velem maradsz? - szipogtam és próbáltam összeszedni magam.
- Soha többé nem hagylak el. - suttogta. Hallottam ahogy a könnyeit nyeldesi, a szívemről pedig mázsás súlyok szakadtak le, amik évek óta nyomták.
- Mrs. Still, örülök, hogy megismerhetem. - hívta fel magukra Sam a figyelmet.
- Csak Charyla, rendben? - mosolyodott el. - Ti vagytok azok, akik vigyáztak a lányomra. Köszönöm.
- Semmiség. - bólintott.
- Te biztos Sam vagy. Ő pedig Dean - fordult az említett felé. - Ő az? - tette fel a kérdést Crowleynak címezve.
- Igen. - somolygott magában a fő démon.
- Ki is vagyok én? - köhintett Dean.
- Remélhetőleg a leendő vőm. - közölte anyám olyan természetességgel, mintha csak az időjárásról diskurált volna. Huszon év alatt megtörtént az első anya-lánya nyilvános leégetésem. Dean félrenyelte a sörét. Köhögő rohama közepette Charlie próbálta oldani a ciki helyzetet.
- A mamád irtó dögös. - hüledezett, mi pedig egy emberként röhögtünk fel.
- Szerintem üljünk le és beszéljük át, mégis mi az Isten nyila folyik itt. - dobtam be az ötletet, amit mindenki jóváhagyott.
Miután helyet foglaltunk, Crowley vette át a szót.
- Sajnos rossz híreket hoztam virágszálak. Gondolom értesültetek a Phoenixi eltűnésekről. Itt hadd jegyezzem meg, a Pokolnak semmi köze az egészhez, viszont csepegtettek híreket, miszerint Malacoda elkezdte pusztító hadjáratát.
- Az írások szerint a démonokkal kezd, mégis emberek tűntek el. - kotyogott bele Charlie.
- Drága szívem, azok csak a porhüvelyek. Azt duruzsolták a madárkáim, hogy a főhősünk a Tanács tagjaira vadászik.
- Kik ezek? - mordult Dean hangja.
- A legfőbb tanács. Ők kötötték Malacodát a saját bugyrába. Az átok kiötlői.
- Hányan vannak? - hajolt rá Sam a laptopjára és készenlétbe helyezte ujjait a billentyűzeten.
- Heten . - válaszolta meg a kérdést anyám, majd sorolni kezdte a neveket. - Aka Manah, Indrah, Saura, Taurva, Zairisha, Naonhaithya és Aeshma.
- De csak hat eltűnt személyt jelentette. - szólaltam fel végig gondolva az információkat.
- Akkor még nem teljes a Tanács. Ki kell deríteni ki maradhatott ki. Amíg élnek lesz esélyünk visszaláncolni a helyére, ahová való. Mázlinkra csak egyszerre nyírhatja ki őket a vérkötelék miatt, amit még emberi létükben kötöttek.
Egyetlen pillanatra merültem el a gondolataimban és mire észbe kaptam már apró csapatokba verődve szövögetett mindenki terveket. Végig néztem a brigádon és egy rövid pánikroham futott végig a testemen. Képtelen voltam ott maradni és figyelni, ahogy egy kamikaze akcióba rohannak. Levegőre volt szükségem, de mióta a bunkerban tartózkodtam nem léptem a szabadba. Így az irányt sem tudhattam, inkább a könyvtár felé rohantam. Csukódott az ajtó és kibuktak az első könnycseppjeim.
- Lea. - halk suttogásként ért el a nevem a tudatomig. Megpördültem a tengelyem körül és ott állt Ő. A hatalmas asztalra támaszkodva figyelt, komoly arccal. Lebuktam, de cseppet sem érdekelt. Hagytam hogy végig csorogjanak a könnyeim és a pólómra érve vizes foltként eltűnjenek.
- Mi bánt? - szegezte nekem a kérdést. - Végre a nyomára bukkantunk, tudjuk hogy néz ki és kik segíthetnek visszaküldeni. Kihagyhatatlan aduász.
- Meg fog ölni! - nyeltem vissza a feltörő zokogásom.
- Hamarabb kell ahhoz felkelnie.
- Ne viccelődj. Most ne... Szó szerint közölte, hogy Téged ki fog nyírni. Ritka alkalmak egyikeként némaságba burkolódzott. Felé lépdeltem, de továbbra sem törte meg a csendet. Egy fél mosoly kíséretében letörölte meleg kézfejével a nedves arcomat.
- Minden rendben lesz. - súgta hangjában teljes meggyőződéssel és puha ajkait az enyémre nyomta. Úgy éreztem eddig egy buborékban éltem és most kapok igazán levegőt. Tenyere lekalandozott a csípőm vonalára, így préselve egymáshoz a testünket. Hiper gyorsasággal tört felszínre a succubus énem, de az is lehet, hogy a Dean iránt táplált érzelmeim voltak az oka. Egy biztos: nem zavart, hogy bárki ránk nyithatott volna, az sem, hogy érzelmek nélkül kellett volna tekintenem az egészre.
Vadul estünk egymásnak, az ingéről lepattant gombok élek koccanással értek földet a márvány padlón. Remegve simítottam végig a meztelen bőrén, amitől lúdbőr képződött a kezem alatt. Szemvillanásnyi idő alatt vetkőztettünk a másikat meztelenre. Hirtelen dobott fel az asztalra, onnan lesöpörve minden iratot és súlyos könyvet, majd felém mászott. A csókjai, az érintései perzselték minden porcikámat. Az utolsó pillanatban mégis megállt és rám nézett.
- Ha nem állsz még készen ... - hebegte. Tudtam mi jár a fejében, de amint az ujjaim elkalandoztam az égnek meredő, izzadt fürtök közt, semmi más nem érdekelt csak ő. Az eleinte fellobbant szenvedély, lassan de biztosan váltott át kínzóan óvatos és visszafogott tempóra. Sokkal többről szólt, mint a testi vágyak kielégítése. Szeretkeztünk, ezzel a lelkünkben dúló vihart is csillapítva. Mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást. Nem tűnt őrültségnek. Nagy volt rá az esély, hogy tényleg az utolsó lehetőséget éltük át.
Levegőért kapkodva szuszogott a nyakamba, de valamin hirtelen felnevetett.
- Mi az? - vontam el a szemöldököm kérdőn.
- Ha Sammy megtudja mit műveltünk az ő kis szentélyében, elevenen fog megnyúzni minket. - Igazat adtam neki és végre belőlem is feltört egy szívből jövő nevetés.
<-Előző fejezet
<-Előző fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése