15. fejezet
The Unforgiven II.
A hangzavarra mindenki berohant a szobába. Az ágy széléről félig lelógva, Dean karjába csimpaszkodva, két kézzel próbáltam megállítani a további rombolásban.
- Mi folyik itt? - állt testvére elé Sam. Örültem neki, hogy megjelent, hiszen talán ő volt az egyetlen aki hatni tudott rá. Nem éreztem magamban annyi erőt, hogy esetleg vissza tudjam tartani.
- Tudod ki ez a Malacoda Sammy? Az a görény ír, aki állandóan Leára nyomult. Ezt nem hiszem el! Már a bárban kinyírhattam volna. - emelte fel a hangját, mire nyugtatóan végig simítottam a vállán. Lassabban kezdte venni a levegőt és leült mellém. Meglepett, hogy sikerült lecsillapítanom.
- Legalább már van egy kiinduló pontunk. Tudjuk hogy néz ki és azt is, hogy szeret iszogatni. - bólintott Sam az ajtófélfának dőlve. Bátyja csak meredten bámulta a szék darabjait.
- Hogy érzed magad? - terelte a témát Kevin kedvesen, én pedig elmosolyodtam a csillogó szemein.
- Sokkal jobban. Köszönöm, hogy vigyáztál rám. - Dean háta megint megfeszült. Biztos voltam benne, hogy most éppen amiatt ostorozza magát, hogy ő nem volt velem.
- Bármikor. - válaszolta Kevin gyorsan, mire a mellettem ülő keze a térdemre simult. Ha nem tudtam volna, esetleg arra gondolok, hogy így mutatja ki a területét. Gyorsan elhessegettem a nevetséges gondolatokat és nem mertem odanézni, nehogy véletlenül is megszűnjön a bőre érintése a lábamon.
- Pihenünk pár napot, utána nekiállunk a keresésnek. Mindenkire ráfér. Főleg rád, Lea. - emelte rám Sam a bociszemeit. Ha akartam volna, akkor se mondhattam volna neki nemet. Csak bólintottam. Toporogtak még pár percig, mint akik nem tudják mi tévők legyenek. Ott merjenek e hagyni a beszámíthatatlan társukkal. Végül Deant leszámítva mindenki távozott.
- Mióta hív Sam Leának? - pislogott miután elhalkultak a lépések. Igazából én sem tudtam rá a választ, de mióta találkoztam apámmal álmomban és tudtam anyámról, nem zavart már annyira. Anya! Ugrott be hirtelen. Még mindig olyan hihetetlennek tűnt. Kicsi korom óta erre a pillanatra vártam és most az egész nem más, mint egy rémálom.
- Mikor felkeltem már így szólított. - zártam rövidre. - Dean, kérdezhetek valamit?
- Hajrá.
- Amikor a templom eltűnt, nem láttad anyámat? Crowley ott volt a rendezvényen. Megesküdött nekem, hogy bármi történjék is, akkor is kimenekíti onnan az ördög ketrecéből. - ironizáltam.
- Akkor elmondom neked, hogy ezzel ne viccelődj. Az ördög maga Lucifer, őt soha ne akard megismerni. Volt hozzá szerencsénk... - mosolyodott el keserűen. - De nem, nem láttuk őket. - lehorgasztottam a fejem, de az állam alá nyúlva ismét felemelte. - Viszont mielőtt hazajöttem volna, beszéltem Crowleyval. Állítólag vele van az anyukád. Neki köszönhetem, hogy észhez tértem és visszafordultam. Nem is akarok belegondolni, hogy mi lett volna, ha nem figyelmeztet...
- Biztos vagy benne, hogy ott biztonságban van?
- Régen nem állítottam volna, de manapság elég sokat segített. Még nem jöttem rá a miértjére, de szerintem anyukád fontos lehet neki. - darálta, nekem pedig el se jutott a tudatomig mit magyaráz. Csak a szája mozgására voltam képes figyelni. Az arcán játszó mimikát láttam és a nyakán pulzáló kidagadt eret. Nem tudom mitől, talán az elmúlt hetek történései hatottak rám így, de gondolkodás nélkül a szájához hajoltam és egy apró puszit adtam rá. Elnémult, de nem húzta el a fejét. Alig távolodtam el, mire a tarkómon éreztem a forró tenyerét és a nyelvét a számban. Áramütésként szaladt végig minden pocikámon a testembe áradó energia. Éreztem a belőle sugárzó erőt, kétségbeesést és a mérhetetlen erős életet. Óvatosan szakította meg a csókot. A szeme csukva volt, szaporán vette a levegőt.
- Ne haragudj. - suttogtam.
- Valamire rájöttem az utóbbi időben. - kezdte ő is elhalkított hangon. - Lea, én rettentően vonzódom hozzád. Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy mi vagy, vagy a francos Purgatóriumhoz. Nem a szexi szukkubuszhoz, hanem egyszerűen hozzád. - nem szóltam egy szót sem. Hallgattam és nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténik. - De te is tudod, hogy ez az egész nem működne kettőnk között. Vadász vagyok, te pedig egy a másik oldalról, még ha teljesen emberi is. Ha ezen túllépnénk, akkor is ott lenne az életvitel, a folyamatos utazgatás és a veszély. Nem bírnám elviselni, ha ismét valami hasonlót kellene átélned az én hibámból. Beleőrülnék, ha nem lennék képes megvédeni téged.
- Azt elfelejted, hogy én is vadász vagyok. Vagyis mióta az eszemet tudom az voltam. Ismerem az életmódod és világ életemben így éltem. Képes vagyok megvédeni magam. Kicsit jobban odafigyelek és sikerül majd kiaknázni az erőm leehetőségeit. Esetleg anyám többet tud erről. Ő segíthet. Egy dolgot tudok, de azt biztosan. Szükségem van rád, Dean. Nélküled nem fogom túlélni ezt az egészet.
- Mégis mit kellene tennem?? - emelte fel a hangját. - Kockáztassam az életed állandóan? Ezt nem várhatod el tőlem. Képtelen lennék tükörbe nézni, ha... - felidegesített a rengeteg kifogás amit felsorolt, úgyhogy nem is hagytam végigmondani. Habozás nélkül megcsókoltam inkább, így befejezte a dumát.
- Jöttök enni? - dugta be Kevin a fejét, menten zavarba is jött. - Bocsánat.
Egyszerre röhögtünk fel. Nem emlékszem mikor nevettem utoljára, de a lelkemről mázsás súlyok gördültek le, pedig még minden kérdőjeles volt. Óvatosan, majd egy teljes hét után először talpra álltam. Picit nehezen tartottak meg a lábaim, így kellett a mellettem álló segítsége, hogy ne boruljak el.
- Köszi. - küldtem felé egy mosolyt, ő pedig átkarolva a derekam kísért végig egy hosszú folyosón.
- Hol vagyunk? - bámultam álmélkodva. Elmentünk egy óriási könyvtár és még kitudja mennyi nyitott ajtó mellett. Gyönyörű volt az egész hely.
- Ez a bunker. Itt élünk. Amolyan bázis. - válaszolta.
Egy tágas helyiségbe érkeztünk. Egyszerre volt ebédlő és nappali, mégis inkább főhadiszállás hangulata volt. Nagy tölgyfaasztal állt a közepén, telis-tele könyvekkel. Polcok mindenütt, a belső asztalnál pedig két laptop. Az egyik csukva volt, míg a másik előtt Sam gubbasztott egy zacskó gumicukor társaságában.
- Látom sikerült megbeszélnetek mindent. - mondta. Ránk emelte a tekintetét. Zavarban voltam, de Dean karja rendületlenül a derekam köré fonódott.
- Remélem te is szereted a hambit. - rakott elénk pár zacskó gyors kaját Kevin, mikor leültünk Sam elé az asztalhoz. - Ne haragudj, hogy bámullak Lea, de olyan szép vagy... - pislogott nagyokat.
- Elég volt a nyáladzásból. Higgadj le. - mordult rá Dean szegény fiúra. Először nem tudtam miért, azután felcsillant a remény, hogy esetleg féltékeny. Jót somolyogtam magamban, de nem tettem szóvá. Inkább neki álltam bontogatni a papírszatyrot.
- Saláta? - Sam feltette a kezét, így odaadtam neki. - Hamburgerek. - szétosztottam mindenki közt. - Pite? - Dean szája a füléig szaladt.
- Jelen! - fejcsóválva elétettem.
- Hoztam sört is. - nyúlt a szék alá és kirakta középre a rekeszt Sam.
- A legjobb öcsi. - dicsérte teli szájjal Dean a testvérét.
Kaja után majd leragadtak a szemeim. Mindenki visszavonult. Kézen fogva vándoroltunk, közben minden el lett magyarázva, hogy hol találom a fontosabb helyeket a házban. Nem vágytam másra, csak egy forró fürdőre és egy pihentető alvásra.
- Mit szólnál hozzá, ha fürdés után megnéznénk valami filmet? - dobta be Dean az ötletet, mikor megtorpantunk a szobám előtt.
- Jó ötlet. Melyikben...? - azonnal elvetettem az alvás ötletemet, próbáltam kihasználni minden percet amit vele tölthettem.
- Két ajtóval arrébb. - bökött a sajátjára. Bólintottam és visszavonultam picit rendbe szedni magam. Jól kiáztam a kádban, hajat mostam. Turbánba csavart hajjal kutattam a szekrényben egy kényelmes ruha után. Megtaláltam végül a Led Zeppelin topom és magamra húztam a fekete pamut rövidnadrágom. Belebújtam egy vastagabb zokniba, aztán a szék karfájára dobtam a törülközőt száradni. Még vizes hajjal vonszoltam át magam kettővel odébb.
Kopogtam, azonnal jött is a válasz, így benyitottam. Ott feküdt az ágyon, két bokája keresztbe rakva, hosszú szárú boxerban, póló nélkül. A haja még neki is vizesen meredt az égnek. Elakadt a szavam. Életemben nem láttam még ennél szexibbet, pedig a fekete zokni ott virított neki is lábán. Az előző ruhái pedig szanaszét hevertek a földön.
- Arra gondoltam megnézhetnénk Az új reményt, emlékszem, hogy találkoztam a Star Wars részekkel a DVD-id között. - törte meg a csendet.
- Szuper ötlet. - ültem le mellé az ágyra, de mielőtt elindította volna a filmet, óvatosan magára húzott. Kényelmesen elhelyezkedtünk, aztán megkezdődött a mozizás. Fejből fújtuk a szöveget mindketten. Jókat nevettünk, sörözgettünk közben. Már túl voltunk a Birodalom visszavágon is és épp a Jedi visszatér kezdődött, amikor kaptam egy apró puszit a fejem búbjára. Nyugodt voltam. Talán még soha ennyire egész eddigi nyomorúságos létezésem alatt. Jól éreztem magam, biztonságban, a szeretett férfi karjaiban.
- "Mondd meg annak a nyálkás, férges mocsoknak, hogy ezt az örömöt nem szerezzük meg neki!" - idézte Han Solo-t, belőlem pedig kitört a röhögés.
- Ez jó volt. - emeltem fel a fejem és vigyorogva néztem rá. Az arca ellágyult és a komoly ábrázatából nem tudtam mire számítsak. Végül egy puha csókot kaptam, amitől felforrósodott az egész testem. Fáradtak voltunk, kimerített az elmúlt időszak, így inkább visszaborultam a mellkasára és onnan néztem a műsort.
Egy idő után már csak a szívverésére koncentráltam, ami egyenletesen vert a fülem alatt. Érzékeltem, hogy rám teríti a plédet, majd ő is lejjebb csúszik fekvő helyzetbe. Így aludhattunk el.
<-Előző fejezet
<-Előző fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése