2016. augusztus 9., kedd

Kulcs

Szóval az egész ott kezdődött, hogy Misháról dumáltunk. Aztán szóba jött egy bizonyos kép, amit Jared-nek mutatott. A múzsa pedig letámadott... Nikinek és Megan-nek! ^^


S.E.X.

 Ültünk a számítógép előtt és a fejünket törtük. Hogyan lehetne mindezt megoldani? Azok után, hogy sikerült ugyanazt a szállodát választanunk a srácokkal, nem szalaszthattuk el a lehetőséget. Aztán jött az a bizonyos mondat, ami után azonnal cselekedtünk. "Raboljuk el őket."
 - Akkor mondom a tervet. - Hajoltam közelebb két barátnőmhöz. - Niki, te mész Jensenhez és a megbeszéltek alapján becsalogatod őt a kijelölt szobába. Megan, te pedig Mishaval teszed ugyan ezt. Ne álljatok meg út közben beszélgetni, mert akkor gyanút foghat bárki. Én addig előkészítem a terepet. A "Mi is látni akarjuk Mish kukiját" akció kezdetét veszi.
 Összemosolyogtunk, majd egy bólintás után mindenki ment a dolgára. Hiszen a terv egyszerű volt. A fiúkat becsábítjuk egyikünk szobájába. Majd bezárva mindent, rávesszük őket, hogy valljanak színt. Mert lehet, hogy ők nem, de mi, rajongók biztosak vagyunk a dolgunkban. Valakinek meg kell tennie a döntő lépést. Így gyorsan előkészítettem mindent. A megbeszéltek alapján negyed óránk lesz összepakolni. Gyorsan kibontottam három csomag pattogatott kukoricát, beállítottam a megfelelő helyekre a székeket és az ágyról ledobáltam minden felesleges dolgot. Már csak várnom kellett. Mióta Meg benyögte, hogy Misha megmutatta a telefonján lévő kopromittáló fotóját Jarednek, azóta nem volt nyugalmunk. Mindenáron meg akartuk szerezni azt a bizonyos képet. Lehet, hogy a nehezebb, de a biztosabb utat választottuk.

 - Igen, erre kell jönnöd. - Hallottam Meg hangját az ajtóból.
Épp időben. Az alacsony lány hatalmas vigyorral az arcán lépett be, míg mögötte egy igazi angyal sétált. Legalábbis én úgy láttam.
 - Most már igazán kíváncsi lettem. - Nézett rám felhúzott szemöldökkel, de mosolyogva. - Nem szoktam csak úgy otthagyni a live-ot. Úgyhogy remélem tényleg élet-halál kérdése.
 Majdnem felnevettem. Vajon mivel vette rá Megan, hogy vele tartson? Annyira nem foglalkoztatott a kérdés. Hahó! Éppen Misha Collins-szal vagyok egy szobában, aki gyönyörű kék szemeivel a helyszínt méri fel! Már épp rá akart kérdezni valamire, mikor Jensen is megjelent az ajtóban. Nyomában Niki vörös fejével. A terv első részét kipipálhatjuk.
 - Baj van Misha? - Nézett végig barátján a most érkező. - Ez a lány azt mondta...
 Nem tudta befejezni, mert az ajtóban kattant a zár. A két férfi egymásra nézett, majd ránk. Talán kicsit meg is voltak ijedve. Amit nem csodálok. Ilyenkor én is félek magunktól.
 - Fiúúúk. - Húztam el a szót. - Fiúk, fiúk. Először is foglaljatok helyet.
Mutattam az ágyra, mire ők azonnal leültek. Így egyszerűbb lesz, mint gondoltam.
 - Ha autogramm kell, azt máshogy is meg tudjuk oldani. - Szólalt meg az angyal félszegen.
 - Az már van. - Szólalt meg Niki is.
 - Az egész stábtól. - Kontrázott rá Meg.
Jensenék értetlenül néztek össze ismét. Szinte hallottam, ahogy a fejükben lévő fogaskerekek tekeregnek és a fel nem tett kérdésre keresik a választ.
 - Akkor miért vagytok itt? - Tettem le magam az egyik székre és ölembe vettem egy tál finomságot. - Egy bizonyos fotó miatt.
 Szerintem sosem jöttek volna rá, ha barátnőim nem segítenek nekik.
 - Az a bizonyos "Hűh, ez tényleg nagy" kijelentés már nem is rémlik? - Ült le Niki is.
 Jóízűen ropogtattuk a pattogatott kukoricát.
 - Oh... - Kerekedett el Mish szeme.
 - Oh, bizony! Na, kérjük megmutatni. - Adta meg Megan a kegyelem döfést.
 A fiúk egymásra néztek, majd kitört belőlük a nevetés.
 - Komolyan ezért csináltatok mindent? - Kapott levegő után Jensen. - Egy elejtett mondat miatt? Amit hozzá teszem, poénból tettünk?
 Most mi néztünk össze a lányokkal. Számítottunk erre a válaszra. Ezért készítettünk B teret is. Ugyanis eredetileg csak a telefont akartuk ellopni, hogy mi is lássuk, majd valahogy oda kerültünk abba a bizonyos szobába.
 - Akkor bizonyítékot kérünk. - Vontam vállat. - Elő a szerszámokkal fiúk!
Azonnal abbahagyták a nevetést.
 - Na elég a játékból, én lépek. - Kelt fel Jensen és az ajtóhoz lépve rángatni kezdte a kilincset. - Add ide a kulcsot.
 Mielőtt kiránthatta volna a kezemből, egy egyszerű mozdulattal kihajítottam a nyitott ablakon. Még szerencse, hogy a tizediken vagyunk. Jensen csak tátott szájjal figyelte a zuhanó tárgyat.
 - Van egy olyan érzésem, hogy innen tényleg csak úgy szabadulunk, ha vetkőzünk barátom. - Sóhajtott Misha és elkezdte kigombolni a nadrágját.
 - Hé, Haver! Itt vagyok én is! - Fordított hátat a másik szégyenlősen.
 - Nem mintha nem láttad volna már. - Gúnyolódott Mish, mire Niki a szája elé kapta a kezét.
 Ezaz, kezdődik. Pont az történt, amire a második tervben számítottunk. Misha beadja a derekát, meg mást is. Míg Jensen akadékoskodni fog, majd ő is megtörik. Egész jól haladtunk.
 Megan felkelt és Jensen elé sétált.
 - Vetkőzz, vagy a hátra lévő kilenc órát ebben a szobában kell töltened. - Nézegette a nem létező óráját.
 - Addig élek - rohant az ajtóhoz és dörömbölni kezdett rajta.
 - Hiába minden. - Nevetett fel Niki. - Direkt nászutas lakosztályt kértünk, hangszigetelt falakkal.
 Barnászöld szemében a kárörvendés fénye csillant meg. Tényleg nem volt más lehetőségük. Mindenre gondoltunk. Legalábbis majdnem.
 Mishát már csak egy szál boxer takarta a kíváncsi szemek elől. Jensen levette az ingét és a másikra dobta gyorsan.
 - Nem fogunk úgy ugrálni, ahogy nekik tetszik. Én kivárom azt a pár órát. - Dobta le magát az ágyra.
 - De a rajongók csalódottak lesznek, ha késünk. - Vágta be a kiskutya szemeket az angyal.
Jensen hatalmasat sóhajtott, majd felkelt és egy villámgyors mozdulattal lehúzta a nadrágját, boxerestül.
 - Puding. - Próbálta viccesre venni, az amúgy számára nagyon kínos szituációt.
Pont meg akartam szólalni, hogy rendben, ő elvégezte a dolgát, lassan mehet is, de Misha közbe vágott.
 - Hűűhaa... - Mérte végig barátját tetőtől talpig. - Nem semmi, de azért ehhez képest...
Hagyta a levegőben a mondatot, és egy egyszerű mozdulattal ő is megszabadult a zavaró ruhadarabtól.
 - Oh, God! - Kerekedett ki a szobában lévők szeme és a levegő megfagyott.
 - Ez tényleg nagy. - Nyelt egyet Jensen, majd dadogva hozzátette. - Men.. Mennünk kéne.
Pislogott még mindig és próbálta elszakítani a tekintetét.
 - Engem nem zavar. Amúgy is úgy néz ki, az aláírás osztásról máris lekéstünk. - Görbítette le a száját. - Akkor meg miért ne tehetnénk szebbé ezeknek a lányoknak az életét?
 Ez volt az a pillanat, mikor egy hatalmasat csíptem magamba. Ez biztosan egy álom. Ez nem lehet a valóság. Misha Collins nem a szemem láttára kérte meg Jensen Ackless-t, hogy tegyenek a kedvünkre. A bőröm fájt a csípéstől, de a szemem még mindig nyitva volt. Ők pedig életnagyságban álltak előttem. Szó szerint. Ugyanis, míg én a fangörcs általi halálom tusáját vívtam, addig ők, mit sem törődve velünk, egymásnak estek.
 Jensen tette meg a döntő lépést, mikor megcsókolta az angyalt. Nem tartott sokáig, de az a pillanat örökre az agyamba égett. És innentől nem lehetett őket megállítani. A zöldszemű végig döntötte barátját az ágyon, majd lassan fölé mászott. Csókokkal borította be a másik testét, amit sóhajok és nyögések kísértek. Az egész szobában csak a szex hangjait és a pattogatott kukorica ropogtatását lehetett hallani. Nem bírtam levenni róluk a tekintetem, de szerintem a többiek is így voltak vele. Még pislogni sem mertünk, nehogy elszalasszunk valamit.

 Azonban, sajnos, egyszer minden jónak vége szakad és ez a pillanat sem lehetett alóla kivétel. A fiúk levegőért kapkodva feküdtek egymás mellett. Senki nem szólt semmit egy ideig.
 - Egy életre elég volt nekik belőlünk. - Ült fel Jensen és a ruháit kezdte szedegetni.
Misha csak felkönyökölt és egy jóllakott kiscica módjára figyelte, ahogy a másik öltözik.
 - A kulcsot - nyújtotta Jensen felém a kezét, és én próbáltam nem arra gondolni, hogy az a kéz hol volt pár perccel ezelőtt.
 - A kulcsot, ha kérhetem. - Lépett még közelebb a férfi.
 Először értetlenül és még mindig álmodozva tekintettem fel rá, aztán egy másodperc alatt lepergett előttem az életem.
 - Basszus, a kulcs! - Kaptam szám elé a kezem, ugyanis nem kértünk belőle másolatot.

7 megjegyzés:

  1. Könnyed kis vattacukor "szösz". Aranyos. :)

    VálaszTörlés
  2. Hát Drága Angyalom ez bizony
    KURVA JÓ,ZSENIÁLIS SZUPER!!!!

    VálaszTörlés
  3. Hát Drága Angyalom ez bizony
    KURVA JÓ,ZSENIÁLIS SZUPER!!!!

    VálaszTörlés
  4. Isteneeeem, ezt még mindig imádom. :D Kérem vissza a nyarat, hogy vandálkodjunk hasonlóakat a chatben! Oh, my Chuck, most képtelen vagyok nem vigyorogni. :D

    VálaszTörlés