2016. augusztus 16., kedd

Hosszú út

Sorryornotsorry... Azt hiszem megkapta mindenki azt, amire vágyik :) Küldöm Juniper Sekler-nek ^^ Picit sok felé játszódik egyszerre. Remélem ki lehet rajta igazodni. :)
Igen, megint Hozier




 Egyikük sem gondolta, hogy lehetnek még boldogok az életben, de ahogy a férfi egyre közeledett fehér öltönyében, végre valóságnak érezték. Az elmúlt évek nem történtek hiába. A szenvedést végre felváltotta az, amire a legtöbb ember vágyik egész életében. A szerelem. Mindössze tíz lépés, és ott van. A hosszú út véget ért.

~~~

 Egy közeli kisboltban találkoztak először. Dean kevesebb pénzt vitt magával, mint kellett volna, és már rakta is volna vissza a sört, mikor a mögötte álló kisegítette egy kevés apróval.
 - Köszönöm. - Nézett az ismeretlen íriszekbe.
Azt akarta mondani, hogy meg fogja neki adni, de azok a kékségek elkábították. Kinyitotta, majd ismét becsukta a száját.
 - Örülök, hogy segíthettem. - Válaszolt az idegen, majd ő is fizetett.
Már éppen el akarta hagyni a boltot, mikor a másik észbe kapott és utána futott.
 - Dean Winchester. - Nyújtott kezet.
 - Castiel. - Fogadta el a gesztust ő is.
 Ezt a találkozást valószínűleg maga Cupido írhatta, ugyanis innentől kezdve, minden aprónak tűnő döntés, egy irányba vezette a történetüket. Nekik ez volt az első lépés.

~~~

 Dean addig mocorgott, míg meg nem találta a számára legkényelmesebb pózt. Karjai közt Castiellel, legyőzhetetlennek érezte magát. Boldog volt. Sosem érezte magát könnyebbnek. Nem akart semmire se gondolni, csak a mellette fekvő férfira. Tökéletes helyen volt most ebben a kis hotelben.

~~~

 - Itt kell aláírni. - Mutatott lakozott körmeivel a papír aljára.
 - Lisa - próbálkozott utoljára -, nem kell így történnie.
 A nő csak elhúzta a száját és még nyomatékosabban bökött a váló perre. Dean-nek nem volt más választása. Nem akarta elveszíteni se Lisát, se Ben-t. Sajnos rá kellett jönnie, hogy ha hamarabb gondolkodott volna, talán most nem itt ülne. Viszont már nem volt vissza út. Mindketten megvetették, neki pedig nem volt maradása többé.
 Aláfirkantotta a nevét, majd azt az egy táskányi személyes holmiját magával cipelve, kilépett a családi házból. Új életbe kezdett, míg el nem fogyott a sör és le nem kellett mennie a boltba. Megtette hát a második lépést is.

~~~

 Cas teste tökéletesen simult az ölébe, mintha mindig is odatartozott volna.
 - Mi a gond? - Fordult meg a karjai közt és szerelmére nézett.
 - Semmi. Aludj még. - Hajolt óvatosan a másik szájára.

~~~

 - Mi a francot gondoltam, mikor elhívtam ebédelni? - Járkált Dean fel és alá a szobában, míg testvére jót mulatott rajta.
 Dean áthívta, hogy azonnal jöjjön, mert vész helyzet van. Sam természetesen ott volt. Mint mindig, ha kellett a bátyjának. Még a menyasszonya sem tudta volna visszatartani ilyenkor. Csak azzal nem számolt, hogy egy idegbajos Dean-t talál a testvére helyett. Pedig csak egy randit beszélt meg valakivel. Ezt természetesen közölte is vele.
 - Ez nem csak egy randi. Ez.. - Kereste a megfelelő szót, de az valahol elakadt útközben.
 - Biztos csinos nő, ha ilyen reakciót vált ki belőled - nevetett jóízűen Sam, de hamar lelohadt a mosolya.
 - Nem nő - motyogta Dean.
 Jöhetett a magyarázkodás, de Sam elfogadta és ez volt a lényeg. Nem ítélkezett, hanem segített. Még egy lépést tettek előre.

~~~

 - Próbálok aludni, de ha rázkódsz a röhögéstől, akkor nem fog menni. - Pislogott Castiel a zöld szeműre.
 - Bocsi, de eszembe jutott az első randink. - Tört ki belőle végképp a nevetés.
Cas csak elvörösödve bújt a másik mellkasához. Ő legszívesebben elfelejtette volna a történteket. Viszont, ha ezt megteszi, akkor összeborul a kártya vár és az életük. Még szerencse, hogy ott volt.

~~~

  Késett, pedig nem volt szokása. Csak meglátta azt a vörös kiscicát az út szélén, és nem bírta megállni, hogy ne vigye haza. Így kétszer fordult. Nagyjából tíz percet késhetett, de Dean nem volt mérges. Vagyis próbált nem az lenni. Már akkor lerítt róla, hogy nehezen leplezi az érzelmeit. Ő mindig ilyen volt. Ami a szívén, az a száján. Viszont Castiellel úgy bánt, mintha egyetlen lenne belőle a világon és mindennél jobban vigyáznia kéne rá.
Előre le volt foglalva az asztaluk. Nem egy puccos étterem volt, de nekik épp megfelelt. Nem emlékszik pontosan, hogy hogyan hívta el Dean, de beleegyezett. Rendeltek, majd beszélgetni kezdtek a szokásos témákról. Kivétel a magánéletükről. Ezt a kérdést mindketten messziről kerülték. Az igazat megvallva teljesen jól sikerült az egész, csak az elválás lehetett volna kicsit kellemesebb.
 - Jól éreztem magam - mondta Castiel a sablonos szöveget, amit az egyik filmből vett.
Dean csak hümmögött, majd mikor Cas házához értek, lassan magához vonta a másikat. Már éppen megcsókolta volna, mikor furcsa kifejezést öltött az arca. Épp meg akarta kérdezni, hogy mi a gond, mikor Dean egyszerűen letüsszentette. Castiel szóhoz sem jutott. Hogy lehet ennyire szerencsétlen?
 - Sajnálom, csak - Nem bírta befejezni. Ismét prüszkölni kezdett. - Mondd, hogy nincs macskád.
 Cas értetlenül nézett rá, majd hirtelen eszébe jutott a késésének oka. A fenébe.

~~~

 - Na jó, az nem az én hibám volt. - Próbálta nyugtatni magát Dean.
 - Honnan kellett volna tudnom, hogy allergiás vagy a macskákra? - kérdezte sértődötten.
 Egymásra néztek és nevetni kezdtek. Nem fogják elfelejteni azt az estét.

~~~

 Dean mosolyogva nyitotta ki az ajtót Castiel előtt.
 - Lehetséges, hogy rendetlenség lesz. - Vakargatta a tarkóját zavartan.
Nem tervezte, hogy ma fog feljönni hozzá Cas. Viszont meglepetten állapította meg, hogy a ház szinte ragyogott a tisztaságtól.
 - Ez..? - Meglepődni sem volt ideje.
 - Mondtam, hogy nem takarítana ki magától. - Hallatszott bentről a kárörvendő női hang.
Az érkezők abba az irányba kapták a fejüket. Egy barna hajú, szemüveges, de mosolygós lány lépett eléjük.
 - Juniper vagyok, Sam menyasszonya - nyújtott kezet.
Lerítt róla, hogy egy pörgős egyéniség. Ekkor lépett be a képbe maga Sam is.
 - Még nem találkoztunk. Sam Winchester. - Fogtak kezet.
 Békésen telt az idő. Juni és Sam tökéletesen összeillettek. Viccelődtek egymással és szurkálódtak. Régi történeteket meséltek. De ami a legfontosabb, hogy nem néztek rájuk ferdén azért, mert találkozgatnak. Nem voltak előítéletesek. Kiderült, hogy nemsokára tervezik az esküvőt, főleg, hogy közbeszóltak az apróságok. Castiel mindent tudni akart róluk. Természetéből adódóan kíváncsi volt.

~~~

 - Nem értelek Dean. Azt mondod aludjak, te pedig nem hagysz. - Fordult meg a karjaiban.
 - Bocsánat. - Sóhajtott. - Tényleg sajnálom, csak emlékek.
 - Jók, vagy rosszak? - Halkult el Castiel hangja.
Egy pillanatra elgondolkodott, majd megvonta a vállát. Maga sem tudta.

~~~

 Castielen volt a sor, hogy ház látogatást tegyenek. Apró, kertes lakás volt, távol minden központi zajtól. A fű zöldebb volt, mint bárhol a környéken. Gyönyörűen volt elrendezve minden. Castiel a lábtörlő alatti kulccsal nyitotta ki a bejárati ajtót.
 - Így nem félsz, hogy valaki csak bejön? - Kérdezte Dean.
 - Muszáj, ha például Claire dadája kizárja magát. - Mondta titokzatosan.
A másik nem tudott rákérdezni, hogy kiről beszél, ugyanis láb dobogás hallatszott, majd feltűnt egy szőke fej. A kislány nekicsapódott az érkezőnek és nagy szemeket meresztve rá tette fel a kérdést.
 - Apa, ő ki? - Kémlelt ki a hatalmas ballon kabát alól, ahogy szemügyre vette.
Dean nem volt benne biztos, de majdnem hogy érezte, ahogy az álla hatalmas csattanással érkezett le a padlóra. A levegő hirtelen nagyon nehezen akart a tüdejébe jutni. Úgy tűnt, mégse ártott volna kérdezni az életéről.
 - Kicsim, ő itt Dean. Apa barátja. - Kapta fel az ölébe. - Dean, ő itt Claire. A lányom.

~~~

  Claire most Sam-éknél volt. Néha besegítettek, így legalább megtudták, hogy milyen lesz a gyerek nevelés. Juniper már a nyolcadik hónapban volt. Nicholas és Samantha Winchester lesz a nevük. Ikrek.

~~~

 - Mennyi idős? - kérdezte a Winchester, mikor már a nappali foteljában ültek.
 Kikísérték a babysittert és Dean-t is összekaparták nagyjából. Magyarázatot akart, nagyon gyorsan. Castiel megígérte, hogy mindenre választ kap.
 - Négy éves lett idén. - Válaszolt készségesen.
 - Nem mondtad, hogy van egy lányod. - Mondta kissé vádlón Dean.
 - Nem kérdezted. - Vont vállat a másik.
 A fel nem tett kérdés ott lógott közöttük. Dean nem akart csalódni, most mégis úgy érezte, hogy átverték. Az egy dolog, hogy ő nem beszélt Lisáékról, de Castielnek csak meg kellett volna említenie, hogy van egy lánya.
 - Elmondod, hogy mi ez az egész, vagy inkább menjek haza? - Nézett mereven egy pontot a vendég.
Nem vádaskodott, csak kiábrándult volt.
 - Nagyjából két éve halt meg a feleségem, Maura. Autó baleset volt. - Kezdett bele a történetébe. - Itt hagyott nekem egy kislányt és az ürességet maga után. Az első fél évben azért dolgoztam, hogy ne törjek össze Claire miatt. Aztán már egyszerűen szétfeszített az érzés, hogy soha többet nem fogom látni az arcát. Egy nap elvittem a testvéremhez, én pedig elutaztam. Hónapokat töltöttem Európában, de egyszerűen a kötelesség nem engedte, hogy tovább maradjak. Minden áldott nap a szőke fürtökkel keltem és feküdtem. Claire az egyetlen, aki miatt még élek.
 Dean nem szólt közbe, még akkor se, mikor Castiel arcán végigfolytak az első könnycseppek.

~~~

 Telefoncsörgés szakította félbe a nyugodt hangulatot. Castiel kinyúlt a paplan alól és felvette a készüléket.
 - Rendben vagy? - Érezett az ideges hang a vonal túloldaláról.
 - Igen Gabe, mostmár jól leszek - mosolygott Cas a mellette fekvőre.
 Nem hazudott. Végre nem kellett neki.
 - Bocsánat, hogy megijesztettelek titeket.

~~~

  Castiel utálta a családi összejöveteleket. Az egész annyiből állt, hogy apjuk kikérdezte őket a magánéletükről, majd vigyorogva nézte, ahogy Michael és Lucifer egymásnak esnek. Viszont idén más volt. Neki lett valaki, akiért érdemes volt élnie. Az apja mindent tudni akar majd. Aztán csodálkozni fog.
 A szokásos ebéd most csendben telt, de csak ezután következett a faggatózás.
 - Te Castiel? - Nézett rá apja. - Hogy telt az előző egy év?
Tudta, hogy nincs értelme hazudnia.
 - Megismertem valakit. - Adta meg a választ, mire a testvérei felé kapták a fejüket.
 - Így kell megtudnom, tesó? - Mérgelődött Gabriel, de azért örült.
 - Kit tisztelhetünk személyében? - Fogalmazott régiesen az apja.
 - Dean Winchester a neve. - Szegte fel állát Castiel és várt.
 A hatás nem maradt el. Az apja arca egy pillanat alatt váltott át egészséges rózsaszínből, lilává. Aztán jött a kioktató hangja, majd a mérges és végül a fenyegető.
 - Ekkora szégyent! - Pattant fel a foteljéből és kiviharzott.
 Castiel egyszerűen felkelt és elköszönt mindenkitől.
 - Vigyázz magadra és ha baj van, tudod hol találsz. - Vonta magához egy pillanatra Gabriel.
 Egy apró mosoly kíséretében hagyta maga mögött a családját. Nincs senkinek hozzá köze, hogy kit szeret. Már csak az a kérdés, hogy Dean, vajon viszont szereti-e?

~~~

Nem szerette volna elrontani a kedvét Casnek azzal, hogy felhozza a múltat. Csak eszébe jutott és ezzel már nem tudott mit tenni. Inkább végig simított a csupasz bőrén, ezzel ingerelve a másikat. Aztán megállapodott a keze Castiel alkarjánál. Minden egyes heget egyesével végig simított.
 - Valami hiányzik innen. - Mosolgott féloldalasan.
 - Mi lenne az? - Nézett fel rá kék, kiskutya szemeivel.
 - Egy gyűrű...

~~~

 - Nem kell félned, nem fog otthagyni az oltárnál. - Nevette ki testvérét Dean, miközben a zakót igazgatta az öccsén.
 - Mi van, ha meggondolta magát? - Nézett halálra váltam a bátyjára.
 Dean csak kinevette és közölte vele a tényeket, miszerint ők több éve egy párt alkotnak, és nem mellesleg közös gyereket is várnak.
 - Ha meg otthagy, akkor élete legnagyobb baklövését követi el. - Zárta le a vitát.
 - Köszi - mosolygott Sam, majd nagy levegőt véve, kisétált az oltárhoz.
 Dean beállt a helyére, pontosan Castiel mellé. Ők voltak a tanúk Sam és Juniper esküvőjén. Hatalmas vigyorral az arcán és talán egy csepp féltékenységgel figyelte, ahogy a menyasszony végigsétál a sorok között. Gyönyörű volt hófehér ruhájában, amiben már látszódott a hasa. Önelégült képpel gondolt arra, hogy lassan nagybácsi lesz. Az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy azonnal két csöpségé.
 Aztán Castielre sandított, és belé hasított a felismerés, miszerint nem akarja elveszíteni őt. Abban a pillanatban tudatosult benne, hogy vele szeretné leélni az életét. Egyszerre érezte magát nagyon boldognak és szomorúnak. Mi van, ha Cas nem szereti annyira, mint ő?
 - Nekünk se ártana egy ilyen ceremónia. - Súgta oda a kék szeműnek, és figyelte a reakcióját.
Cas felpillantott rá, majd elhúzta a száját. Ő nem érdemli meg a boldogságot. Nem érdemli meg Dean szerelmét.

~~~

 - Mit mondtál? - Kerekedett el az az ártatlan szempár.
 - Azt szeretném, ha együtt élnénk le a maradék éveket, amiket még megadnak nekünk. - Ült fel az ágyban Dean.
 Csendben várta a választ, de az nem akart érkezni. A legrosszabbra számítva fordította el a fejét Castiel irányába, de nem az a látvány tárult elé, amire ő számított. Cas egyszerűen a takaróba temette az arcát és rázkódott a teste.
 - Én.. - Nem tudta mit mondjon. Ez jót jelent?
 - Dean, a válaszom igen. - Nézett fel könnyes szemekkel Castiel, majd fülig érő szájjal a másik nyakába ugrott.
 Dean először fel sem fogta, hogy mit mondott a másik. A vér a fülében dobolt és csak a szívéről legördülő, hatalmas kő hiányát érzékelte. Hihetetlenül boldognak érezte magát. Hiszen végre tényleg elmondhatja, hogy nem hiába szenvedett ennyit. Csak nevetett és nevetett. Egyszerűen nem bírta abbahagyni, még akkor sem, mikor Cas végig döntötte az ágyon, és fölé mászott.

~~~

  Nem tehette meg Dean-nel, hogy magához láncolja, csupán ábrándokkal. Képtelen lett volna elveszíteni őt, így döntenie kellett gyorsan. Elhatározta, hogy megteszi ismét, bármennyire fáj.
Reggel összeszedett pár göncöt és egy bőrönbe csomagolta, miközben Claire-nek is elpakolt pár ruhát. Korán keltette, majd felszállva az első buszra, elvitte őt a bátyjához.
 - Ki az ilyenkor? - Nyitott ajtót egy nagyon álmos Gabriel.
Szinte azonnal kitisztult a tekintete, ahogy meglátta az ajtóban állókat.
 - Nem teheted megint. - Próbálta észhez téríteni testvérét, de ő csak átnyújtotta a kisebbik csomagot.
Felkísérte a vendégszobába a lányát, majd egy puszit nyomott a feje búbjára.
 - Megint elmész apa? - Szöktek könnyek az kicsi szemébe.
 - Most nem maradok sokáig Claire, ígérem. - Simított végig a puha arcon.
Hazudott. Mégis így döntött. Ezt az utat látta helyesnek. Itt a lánya is boldog lehet.
 Egy apró köszönöm után kilépett a házból. Gabriel már meg sem próbálta visszatartani. Felesleges lett volna.
 Taxival elindult a repülőtér felé. El kell hagynia az országot, a kontinenst, a világot.

~~

 - Igen? - Vette fel Dean ingerülten a telefont, ami nem akarta abbahagyni a csörgést.
 - Azonnal keresd meg Castielt és rángasd vissza az életbe! - Hallatszott egy nagyon ideges hang a túloldalról.
 - Mi történt? Ki vagy? - Kérdezte Dean, de már fel is kapta a farmer kabátját.
 - Gabriel vagyok, Cas testvére. - Tudta le gyorsan a bemutatkozást. - Körülbelül öt perce volt itt, és elindult a legközelebbi reptér felé. Azonnal menj utána és hozd vissza. Nem mehet el megint. Már csak rád számíthatok.
 - Sietek. - Mondta Dean s bevágta magát az Impala vezetőülésére.
Kinyomta a telefont és teljes gázt adva, elindult, hogy újra észhez térítse Castielt. Bármilyen áron.

~~~

 Nemsokára indul a járata. Már csak be kell csekkolnia és hátra hagy mindent. Végérvényesen. Nem tervezett visszajönni, még, ha a szíve is szakad meg érte. Claire majd jól lesz. Elfogadja és egyszer megérti. Talán. Már éppen lépett volna a korlátok közé, mikor egy ismerős hang visszatérítette a jelenbe.
 - CASTIEL! NE MERÉSZELD! - Futott felé Dean ordítozva.
 Az egész reptér egyszerre fordult az érkező felé.
 - Ezt nem teheted velünk. Most azonnal hazajössz. - Fogta meg másikat a csuklójánál fogva és kirángatta a szabadba.
 Idő közben teljesen besötétedett. Páran furcsán néztek rájuk, de senki nem szólt hozzájuk.
 - Dean, ez fáj. - Motyogta bátortalanul Castiel.
 A srác elengedte a kezét, és felé fordult.
 - Miért? - Tette fel a nagy kérdést.
 Nem érkezett válasz. Átgondolva a helyzetet gyengeségből tette, mert nem tudta volna elviselni, ha megint elveszíti a szívéhez oly közelálló embert. Túlságosan szerette Deant, és ezzel meg is adta magának a választ.
 - Mert szeretlek. - Suttogta. - Nem bírnám ki, ha elhagynál.
 - Miért akarnálak elhagyni? - Nézett rá megütközve Dean. - Sosem tenném ezt meg veled, mert ugyan úgy érzek, ahogy te.
 A zöld és a kék szempár találkozott egymással. Egy röpke pillanat volt az egész. Castiel eltakarva az arcát sírni kezdett, mire Dean szorosan átölelte. Csak sírt. A felesége halála óta először. Szívszaggatóan, miközben a lelke darabjai szép lassan újra összeálltak. Észrevétlenül, de Dean meg tudta gyógyítani őt.
 Mikor végre megnyugodott, nem tudott a másik szemébe nézni.
 - Gyere - fogta meg Castiel kezét, már óvatosabban -, ma már nem vezetek haza. Keressünk egy hotelt, ahol aludhatunk.

~~~

 - Mi van akkor, ha meggondolta magát? - Nézett rettegve az öccsére.
 Sam csak röhögött, és vállon veregette testvérét.
 - Nem fogja megtenni. - Bíztatta, majd megbökdöste az oldalát.
 Ezzel jelezte, hogy neki kéne indulnia. Az a tíz lépés, míg elért a lépcsőkig, éveknek tűnt. Minden eszébe jutott. A találkozás, az első randi, mikor kiderült, hogy van egy lánya és amikor majdnem elvesztette. Viszont most ott állt és várt. Rá várt, hogy mikor lép be az apró terembe, ahol végleg összeköthetik az életüket. Végre valahára felcsendült a zene.
 Egyikük sem gondolta, hogy lehetnek még boldogok az életben, de ahogy a férfi egyre közeledett fehér öltönyében, végre valóságnak érezték. Az elmúlt évek nem történtek hiába. A szenvedést végre felváltotta az, amire a legtöbb ember vágyik egész életében. A szerelem. Mindössze tíz lépés, és ott van. A hosszú út véget ért.

4 megjegyzés:

  1. Helló! Le vagyok nyűgözve. :) Tényleg egyre jobban írsz, és ez egyfajta büszkeséggel is tölt el. Nagyon tetszett, amit írtál. Pláne, hogy váltogattad a jelent, és a múltat - ez már amúgy is egy fejlettségi szint, ha erre képes vagy. Köszönöm, hogy olvashattam. :D
    Szeretettel ölel virtuálisan: Sassy Meg <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad és a dicséretet is :) Nagyon jól esik, hogy látod a fejlődésem. Igazán igyekszem ^_^
      Mégegyszer köszönöm, hogy vetted a fáradtságot és kommentet is hagytál :))

      Törlés
  2. Jaj de sajnálom hogy ezt nem olvastam el előbb! Nagyon tetszett olyan...szép volt, könnyed és kecses az egész novella hogy pfú. *^* Szerintem ennél többet nem tudok mondani. Megyek és megkeresem az állam... :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *-* Nagyon aranyos vagy :) Köszönöm szépen a dicséretet ^^

      Törlés